Három fordulóval a vége előtt bármennyire is szoros az angol bajnoki címért folytatott harc, kicsit eldőlni látszik minden. Aston Villába látogat a Liverpool, talán még jobban eldől minden.
1.76
Amikor az egyik csapatnak komoly tétje van egy találkozónak, miközben a másik félnek semmi kockázata nincs, sőt az sem szégyen, ha gólokkal kikap, akkor tud igazán veszélyes lenni egy biztosra vett összecsapás. Steven Gerrard együttese ilyen helyzetben van, nem igazán vezet felfelé az út, és lefelé sem. Az egykori liverpooli sztár 24 mérkőzés óta irányítja az Aston Villát, 10 győzelem mellett, 3 döntetlen és 11 vereség a mérlege. 33 gólt szerzett a klub, 28 alkalommal pedig mattolták őket. A játék stílusa védekező jellegű, de mégis két támadóssá tud átalakulni a rendszer, Ollie Watkins és Danny Ings révén.
Nem hinném, hogy lemondott a bajnoki címről a Liverpool, illetve ki akarna vereséget szenvedni egy Aston Villával szemben, ezért a támadásokra biztos nagy hangsúlyt fektetnek majd, és az így keletkező területeket a Liverpool kapuja előtt, illetve a pálya közepén adódó indulási lehetőségeket használhatja ki Gerrard alakulata. Taktikailag is megalapozottnak tűnik, és a motivációk is erre engednek következtetni, hogy mindkét csapat szerezhet gólt. Ez nem egy általános jelenség egyébként az Aston Villánál, ezért a szorzó sem megfelelően nagy, mert rendre vagy nullára nyer, vagy nullára veszít az Oroszlános együttes, tehát nem ez lesz a hét tippje.
május 10., kedd
- 21:00 Aston Villa - Liverpool
-
Aston Villa - Liverpool tipp
Mindkét csapat gólt szerezUnibet
1.76
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 3
grof19
Sokat agyaltam a mérkőzés eredményén na nem annyit,hogy belegabalyodjon az ember. Végül arra tettem a tippemet,hogy az első félidőben (1.5 felett) és igen jó rá az odds is jelenleg a bet365 (2.37) és csak azért tettem mert én is úgy gondoltam mint Admin a végén,hogy szerez gólt az Aston Villa is és már az első félidőben de a Pool sem hagyja magát.
mityuka
Nagy a valószinüsége a meglepetésnek.Az Aston Villa egy pontot otthon fog tartani.Tippem döntetlen gólokkal.
grof19
Gyorsan meglett már a hatodik percben jött a tipp (1:1) jelenleg az állás.