Bajnoki mérkőzésen a Villa Parkban utoljára az Arsenalnak sikerült nyerni, még február elején. Azóta folyamatosan nyer hazai környezetben az Aston Villa, így aztán sok esélye nem lesz a Lutonnak sem. Nagyot küzd a kis csapat a kiesés ellen, úgy fest a határon fognak mozogni az egész idény alatt. Unai Emery jelenleg nem kókler, sokkal inkább zseni!
Nehéz győzni a Villa Parkban
Az említett februári Aston Villa - Arsenal összecsapás óta, összesen 11 alkalommal játszott hazai pályán Unai Emery együttese és mindig nyerni tudott! Meglehetősen jól hangzó adat, figyelembe véve hogy járt náluk Newcastle, Tottenham vagy épp a Brighton. Nem okozott gondot legutóbb a West Ham sem, Emery felülmúlta David Moyest és a kontratámadós taktikáját. Ráadásul nagyon simán győztek 4:1-re a Kalapácsosokkal szemben.
Elemzők szerint a védelemmel alapozott meg mindent Emery, gyorsan visszaszerzik az elvesztett labdákat, jól tartják a védelmi vonalakat. A kapuban Emiliano Martínez jól teljesít, javult a fegyelmezetlenség terén. Erősödött a széljáték és az ellentámadásokból ügyesen alakítanak ki nagy helyzeteket. Douglas Luiz már 5 gólos, ahogy Ollie Watkins is, aki ráadásul 5 gólpassznál jár. Jelenleg az ötödik helyen állnak, csak a nagycsapatok előzik őket.
Hősiesen küzd a lutoni együttes
A keretek értéke alapján, messze kilóg lefelé értve a Luton, amely ennek ellenére nem áll utolsó helyen a Premier League tabelláján. Az eddigi 9 forduló alatt 2 döntetlen mellett, egyszer már nyerni is tudott az újonc. Idegenben jött össze a siker, az Everton ellen. Az figyelhető meg a lutoniak esetében, hogy többnyire azért eredményesek tudnak lenni. Ezért is tippeltük a Luton - Wolves meccsen a mindkét csapat gólját, ami az 1:1-re végződő találkozón be is jött.
A legutóbbi három meccsükből kettőt elvesztettek, de a Nottingham ellen összejött egy döntetlen. Fordulatos összecsapás volt, hiszen a góltalan első félidő után történt mindenféle. Kettő gólos előnybe került a Nottingham, Chris Wood duplájának köszönhetően. A lutoni szurkolók talán már azt hitték újabb vereség következik, mire a végén feltámadt csapatuk. Chiedozie Ogbene szépített a 83. percben, majd a 93. minutumban Elijah Adebayo egyenlített.
Aston Villa - Luton mérkőzés tippek
Maximumot hoz a Luton, de az is kevés lesz az Aston Villa otthonában. Szervezett, jó formában lévő együttest menedzsel Unai Emery, ezért a bet365 kínálatában hazai győzelemre tippelek 1.28-as szorzóért. Nem túl nagy odds, de nem tudom elképzelni a meglepetést. Viszont a kondíciós visszaesés miatt jöhet kései találat. Lesz gól 79:59 után 1.83-ért!
október 29., vasárnap
- 15:00 Aston Villa - Luton Town
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 26. 7:11 UTC.
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Villa Park, az Aston Villa csapatának otthona (Fotó: UAV 4 / Shutterstock.com)