Egy évre rá, hogy kissé megizzasztotta Rafael Nadalt a negyeddöntőben, az argentin Diego Schwartzman nagy reményekkel és bizonyítási vággyal tér vissza Monte-Carloba.
1.46
Már elkezdődött az idei salakszezon első Masters tornája, és mint ahogy hozzá szoktunk, a helyzetkép változatlan. Újra minden szem egy bizonyos Rafael Nadal nevű játékoson lesz, aki tizenegyedik tornagyőzelmét szerezheti a héten a hercegség napfényes vörös salakján. Az idén sem igazán kérdőjelezik meg sokan a spanyol végső győzelmét, hiszen a salakspecialista újra dübörgő formában látszik. Annak ellenére, hogy kevés ideje épült fel sérüléséből, a Davis Kupában nemrég két nagyon kemény mutatványt hozott össze Alexander Zverev és Philipp Kohlschreiber ellen a hazai közönség előtt. Az újabb bajnoki címhez vezető utat az is megkönnyíti, hogy Roger Federer és Andy Murray nem játszanak, Novak Djokovic pedig csak árnyéka jelen pillanatban önmagának. Talán Marian Vajda, a régi edzője, akivel újra együtt dolgozik, képes lesz helyrepofozni Nole csapnivaló játékformáját. Nem sokan tudnak igazi vetélytársai lenni a spanyol bikának a salakon, de talán Diego Schwartzman egy olyan ellenfél lehet, aki ha sor kerül rá, akkor jobban állja a sarat mint sokan mások. Az argentin első feladata viszont honfitársának, Guido Pellának legyőzése, ami szintén nem könnyű feladat.
A tavalyi idény alkalmával láthattuk a kis argentin játékost magasabb színvonalon játszani. Folytonos jó szereplései gyümölcsözőek is voltak, hiszen a szezont a 26. helyen zárta. Az idén sem lazsált és már a világranglista 15. helyére tornászta fel magát. Sorozatos jó eredményeit pályafutása eddigi legnagyobb sikerével koronázta meg az ATP500-as Rio de Janeiro-i torna megnyerésével. Ellenfele, a 27 éves Guido Pella, a világranglista 60. helyezettje csak Challenger versenyeken jeleskedett eddig igazán. Három alkalommal játszottak egymás ellen, és számomra meglepő, hogy mindhárom alkalommal Pella nyert. A három említett meccs salakon zajlott, de az utolsó közülük a 2016-os Roland Garros-on volt, ami azt jelenti, hogy amióta Schwartzman szintet lépett nem találkoztak. Ideje lenne, hogy Diego szépítsen a statisztikán, a bukik szerint is az ő győzelme a valószínűbb kimenetele a mérkőzésnek 1.46-os szorzóval. Honfitársának sikere mellett 2.70-es szorzó áll.
Ezúttal nehezebben lerázható feladat
Két tipikus salakjátékos fog egymás ellen játszani és nem meglepő, hogy mindkettőjük játékában a közismert argentin tenisziskola jellemzői lesznek könnyen felismerhetőek. Hosszú, és szépen kidolgozott labdamenetekre várhatunk főleg, hogy egyik játékos szervája sem olyan, hogy nagy előnyt biztosítson ezzel magának. Mindkettőjük nagyon jól mozog a pályán, nem helyezkednek feltétlenül a hátsó vonalhoz közel, de hátulról is képesek jól irányítani a labdameneteket. Jelen pillanatban azért ezen a téren Diego jobban teljesít, mert ő fokozatosan feljebb kerül a térfelén, ezáltal több és könnyebb lehetőséget szerez a pontzárásra. A védekezése is hatékonyabb, mivel a pálya több pontjáról képes zavaróan visszaküldeni a labdát mint Guido, aki még ha nagyon jól is védekezik, de gyakran csak reménytelenül visszaküldött labdákra kényszerül hagyatkozni. Tenyeresével is ő irányít és támad jobban (de Pella tenyerese is olykor veszélyes lehet) és ellentámadásai is jobbak jelen pillanatban. Tehát, technikai részen bővebb a top 20-as játékos palettája.
Guidonak számíthat mentális előnynek az a tény, hogy háromszor legyőzte már ellenfelét, de ez nem egy olyan meccs ahol ennek túl nyomós szerepe lenne, mert Diego önbizalmát sokat növelték utóbbi eredményei, és több mint valószínű, visszatartások nélkül lendül majd a mérkőzésnek. Úgy vélem, hogy Schwartzman saját komfortzónája keretein belül fogja tartani a labdameneteket, amely jelen pillanatban egy magasabb színvonalú játékot képvisel mint az ellenfeléé. Talán egy eddiginél direktebb, indítványozóbb hozzáállás jelentheti Pella számára a pozitív megoldást.
Lesz mit látni bőven
A torna már ilyen kezdeti szakaszában is lesz sok roppant érdekes meccs. Ugyancsak ezen a játéknapon, Fernando Verdasco lép majd pályára Pablo Cuevas ellen, ami véleményem szerint egy szebb meccs lesz mint az említett argentin játékosok összecsapása, de a sportfogadók szempontjából kissé kétesebb kimenetellel. A papírforma szerint a spanyol játékos esélyesebb (1.74), de ellenfele nagy veszélyt jelent (2.08). A világ egyik legszebb tornája zajlik ezen a héten, és ez nem csak a legkiválóbb játékosok jelenlétének köszönhető, hanem a Monte-Carlo Country Club lélegzetelállító színhelyének is. Sziklák, tenger és a legjobb tenisz egy helyen, a megelevenedett ideál a teniszrajongók számára.
-
Pella, Guido - Schwartzman, Diego Sebastian tipp
Schwartzman nyerUnibet
1.46
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Diego Schwartzman (Fotó: CP DC Press / Shutterstock.com)