Az Union Berlin talán negatív szempontból okozott meglepetést azzal, ahogyan rajtolt az idei szezonban, de azóta helyreállt a rend a klubnál, míg az Augsburg jelenléte a középmezőnyben egyértelműen pozitív és nem is annyire elvárt dolog. Melyiküknek kedvez a péntek esti időpont?
1.98
Augsburg: Senki sem foglalkozik velük
Amikor 2023 októberében egy bizonyos Jess Thorup átvette a klub irányítását, kevesen gondolták, hogy ez az Augsburg majd áprilisban közvetlenül az élmezőny mögött fog állni. Amikor átvette a csapatot a dán szakember - aki nem mellesleg többszörös bajnok volt a Kobenhavn csapatával -, akkor a 14. helyen állt az Augsburg, első két találkozóján 5-2-re legyőzték a Heidenheim, illetve 3-2-re a Wolfsburg csapatát. Jó alap volt ez a későbbiekre, Thorup rögtön megváltoztatta a felállást, 4-4-2 és a 4-2-3-1 között váltogat, de használt egy kis ideig 4-3-1-2-es játékrendszert is.
Ha Thorup időszakára vetítenénk le az eredményeket, akkor a 7. helyen állna a klub, pont ugyanúgy, ahogyan most is látható 28 fordulót követően a bajnokságban, annyi a differencia, hogy előző esetben 1 pont lenne a hátrányuk a 6. helyezett Frankfurttal szemben, míg a teljes szezont tekintve 6 pont a lemaradásuk a 6. hellyel szemben. Védekezésben sokat javultak, lelkesen játszanak, illetve a helyzetek kihasználása is egyre jobb. Ez utóbbi azért fontos, mert az Augsburg birtokolja az egyik legkevesebbet a labdát a Bundesligában, elsősorban kontrákra építenek, muszáj minél jobban kihasználniuk az adandó alkalmakat.
Union Berlin: Nincsen veszély
Az Union Berlin szezon elején történő szenvedéséről sokat írtunk, hiszen a gárda heteken át képtelen volt nyerni, felmerült az is, hogy a BL mellett a Bundesligából is kieshetnek. A sikeredző, Urs Fischer távozása végül elkerülhetetlen volt, helyére Nenad Bjelica érkezett. A horvát szakember négy hónapja és 18 mérkőzése irányítja a klubot, sikerült stabilizálnia a helyzetet, ha minden ebben a mederben folyik tovább, középcsapat lesznek a szezon végére.
Ezeket a sorokat a Leverkusen elleni mérkőzés kapcsán írtunk, ahol végül egy vállalható vereséget szenvedett a leendő bajnoktól az Union Berlin. Azt a játékot hozták, amire számítottunk, védekezés mindenáron, egy-két kontrát terveztek vezetni, de ez egészen addig élt, amíg az első félidő hosszabbításában ki nem állították Robin Gosenst. Emberhátrányba csak a kiütéses vereség elkerülése volt a cél, ez végül sikerült, második játékrészt 10 emberrel is lehozták 0-0-ra.
Augsburg - Union Berlin tipp
Abból a szempontból egészen furcsa mérkőzés lesz, hogy a hazaiak alig játszottak olyan találkozót, ahol ne kaptak volna gólt, annak ellenére, hogy védekezésben javultak. Az Union Berlin szintén a defenzív játékra épít, viszont ők meg idegenben alig szereznek gólt. További érdekesség, hogy manapság idegenben az Union Berlin csak a legjobbaktól kap, ahogyan az Augsburg is hazai pályán. A két gárda összességében meccsenként alig találja 7-8 alkalommal az ellenfelek kapuját, ebből kiindulva, illetve a védekező mentalitást szem előtt tartva, biztonsági játékot és kevés kaput eltaláló lövést várunk a csapatoktól.
Augsburg - Union Berlin élő közvetítés
Hol nézhető a Augsburg - Union Berlin mérkőzés? Magyar kommentárral a Aréna 4 felületén szombat este 20:30-tól, illetve az Unibet oldalán.
- Élő közvetítés: Aréna 4 és Unibet élő közvetités
-
FC Augsburg - 1. FC Union Berlin tipp
8,5 kaput eltaláló lövés alattUnibet
1.98
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org