A hétközi kupameccseket követően péntek estétől folytatódik a harc az OTP Bank Ligában! A 21. forduló igazi hatpontos kiesési rangadóval indul, melyen az Újpest a sereghajtó Diósgyőr gárdáját fogadja a Megyeri úton! Pillantást vetve a tabellára, az már most bizton kijelenthető, hogy egyik alakulat sem lenne elégedett, ha pontosztozkodásra kerülne sor a párharcot követően!
1.62
Gyalázatos évkezdeten van túl az Újpest
Rémálomszerűen indult az újév a IV. kerületben! Az Újpest azután, hogy győzelemmel búcsúztatta az óévet utolsó bajnokiján, komoly zakóba futott bele idei első tétmeccsén a komoly gondokkal küzdő Fehérvár ellen (0:5). Ezt követte egy 2:3-as fiaskó Mezőkövesden, hogy aztán a Derbin a Fradi játszi könnyedséggel vigye el mindhárom pontot a Szuszából (0:4). Amint az eredményekből is látszik, a Lilák eddigi két hazai tétmeccsükön nem lőttek gólt, ellenben Banai kilenc alkalommal szedte ki a labdát a hálójából! Annak ellenére, hogy az ország két topcsapata volt a vendég, ezek a mutatók akkor is gyalázatosnak mondhatók az Újpest szemszögéből!
Ennek tudatában aztán a múlt hétvége abszolút meglepetése volt, hogy Michael Oenning csapata a Hungária körúton 3 gólt lőve legyőzte a rapszodikus MTK csapatát (1:3). Külön ki kell itt emelni a húzóembernek számító Simon Krisztián káprázatos egyenlítő találatát! Az alagút végén tehát megcsillant a fény, ami halványan még világosabb lett a hétközi, Szolnok elleni idegenbeli kupasikerrel (0:2). Gyakorlatilag az első félidő végén Katona Mátyás vezérletével két találatot szereztek egy percen belül a fővárosiak, letudva ezzel a párharc és a továbbjutás érdemi kérdéseit! Többször is írtam már a Lilák kapcsán, hogy szembetűnő, hogy a csapatban leginkább a magyar játékosok nyújtanak kiemelendő teljesítményt, ami továbbra is megállja a helyét! A DVTK ellen úgy vélem, hogy Simon és Banai mellett egyre nagyobb szerepet kaphat majd Katona, Stieber és Szakály is!
A Diósgyőr "kopizza" az Újpest eredményeit
Kísértetiesen hasonló képet fest a Diósgyőr idei éve, mint az Újpestté, annyi lényeges különbséggel, hogy ők az évet azért sokkal szebben, egy Fradi-veréssel kezdték a Groupamában (0:1). Ezt követően azonban ismét nyelték a zakókat a miskolciak, s úgy tűnt, hogy itt bizony a Zekiccsel érkező horvát kontingens sem menti meg a borsodiakat idén a kieséstől! Ám a Kisvárda hétvégi legyőzésével (2:0), valamint a Budafok és a Honvéd ezzel egyidejű vereségével még azt lehet mondani, hogy semmi sincs veszve. Alapból nem ledolgozhatatlan az öt pontos hátrányuk a bennmaradó helyekhez képest, ám a szabolcsiak legyőzése előtti vereségek nagyon azt sugallták, hogy sok évnyi, olykor a szerencsének is köszönhető élvonalban való megragadás után, idén ebek harmincadjára jut a DVTK!
Ám ahogy a Liláknál, úgy Miskolcon is a legjobbkor jött a múlt heti bajnoki siker, s a lendület náluk sem tört meg a kupameccsek során. Bár ők az Újpesttől eltérően a kevésbé jegyzett Tarpa otthonában tudták kivívni a 16 közé jutást (0:3). A találkozón eredményes tudott lenni Ivanovski, hosszú idő után Grozav is. Ugyan a mutatott játék színvonalával nem volt elégedett Zoran Zekic, ám a DVTK jelenlegi helyzetében minden siker aranyat ér! Ezekből lehet merítkezni az előttük álló párharcok során, melyek mindegyike már sorsdöntő lehet, pláne a mostani, Újpest elleni kiesési, amolyan "hatpontos" rangadóként is bőven aposztrofálható mérkőzés!
Már hétközben is a pénteki bajnoki járt az edzők fejében
Nem túlzás azt állítani, hogy a hétközi kupameccsek ellenére fejben már mindkét tréner a pénteki bajnokira készült! Ez nyilvánvaló volt a két csapat felállásán, hiszen a Oenning a Szolnok ellen egyaránt pihentette Simont, Stiebert és Mitrovicot, míg a DVTK-nál példának okáért el sem utazott a kerettel a csapat középpályájának motorja, Márkvárt Dávid. Nem csoda tehát, hogy mindkét együttes fontos kulcsembereket mellőzött, hiszen lássuk be, helyzetükben jelenleg sokkalta fontosabb az élvonalban való bennmaradás kivívása, mint a kupaszereplés.
Egyaránt jót tett mindkét gárda önbizalmának, hogy nem csak a kupában, hanem az azt megelőző, múlt heti bajnokin is nyerni tudtak, ráadásul úgy, hogy többször is be tudták venni az ellenfelek hálóját! S ahogy az lenni szokott, evés közben könnyen megjöhet az étvágy! Elsősorban az Újpesttől várok kezdeményezőbb taktikát, hiszen ez az elmúlt két hazai meccsen összeszedett 0:9-es gólarány szégyenletes. Most talán a játékosok a sikerélmények hatására picit feljebb kapcsolnak, s mindent megtesznek, hogy a sereghajtó ellen már találatokat szerezzenek, ezzel pedig otthon tartsák idén első ízben mindhárom egységet!
A DVTK-nál viszont óriási hiba lenne szerintem egy ikszre berendezkedni. Eleve az ő lábuk alatt ég legjobban a talaj, s talán még fogható számukra ez az alapból sok sebből vérző Újpest! Ráadásul a keret tele van jó képességű csatárokkal, akik már korábban bizonyítottak az NB1-ben (Vanecek, Grozav, Ivanovski, Drazic). Amondó vagyok, hogy totálisan három esélyes csörtével van dolgunk, ahol egyik csapat sem elégedhet meg a döntetlennel. Aligha hiszem, hogy unalmas 0:0-nak leszünk szemtanúi, s ha már valamelyik együttes betalál - amire úgy érzem most jó az esély -, akkor ott elindulhat a lavina. Egy korai gól határozottan jót tenne a mérkőzésnek! Véleményem szerint, ha így alakul a forgatókönyv, az esetben könnyen zöldülő tipp lehet a mindkét csapat gólt szerez (1.62), vagy akár a 2.5 over is (1.68)!
-
Újpest FC - Diósgyőri VTK tipp
mindkét csapat lő góltUnibet
1.62
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 2
chabialonso
Inkább az over fele hajlok. Főleg azt elnézve, hohy az Újpest öt utőbbi bajnokiján 23 gól született, Egy 3, vagy 4 -es hazai is összejöhet. Persze az időjárás is betehet péntek este nyolckor. Azt még érdemes lenne megvárni, hogy milyen lesz a pálya állapota.
User ID: 8851
2:1