Pocsék formában a Barcelona, míg az Atléticónak jót tett a szünet, új erőre kaptak. Eljött Diego Simeone ideje?
1.97
Barcelona - Atlético Madrid
A bajnokságban utoljára 2006-ban nyert az Atlético Madrid a Camp Nouban, ami azt jelenti, hogy Diego "Cholo" Simeone még sosem győzött azon a pályán a csapat edzőjeként a Barca ellen. Az Atlético rendszerint stabil védekezésre és kontrákra rendezkedik be, de ez nem tűnt kifizetődőnek az elmúlt évek alapján. Legutóbbi két látogatásuk alkalmával gólt sem szereztek. A mostani helyzet azonban más, annál is inkább, mert Quique Setién irányítja a katalánokat.
Az egykori Betis tréner mérlege pocsék Simeone ellen, mindössze két győzelem a kilenc találkozón, van viszont egy ennél is érdekesebb adat: Betis edzőként négy mérkőzést játszott Cholo Atléticója ellen, de egyik találkozón sem született egynél több gól. Setién ugyan a sokpasszos játék híve, látványosan játszottak a csapatai - ami nem feltétlenül érvényes a jelenlegi Barcára -, de Simeone kiválóan fojtja meg az ilyen csapatokat.
A madridiaknál a jó forma ellenére komoly gondok vannak a hiányzók miatt: Hermoso és Vrsjalko sérült, Savic és Koke eltiltott. A védelem öt főre redukálódott, az biztos, hogy Oblak előtt Felipe és Giménez kezdhet, baloldalon Lodi, míg jobbon Arias. Utóbbi lehetne a meglepetés, de Simeone egyik meccsen őt, másikon Trippiert kezdeti. Ez a védelem idén, mindössze egyszer játszott így (Valencia 1:1), akkor is 54-56 percet.
Ami érdekesség, hogy a Felipe - Giménez párossal nem kapott még ki idén az Atlético, viszont Koke hiánya érzékeny veszteség lehet a középpályán. Idén öt bajnokit hagyott ki a válogatott középpályás, két győzelem mellett, két vereség és egy döntetlent. A Barcáról kevesebb szó esett, valószínűleg számukra elúszott a bajnoki cím. A Real Madrid jobb, míg a katalánok szenvednek. A Messi - Suárez - Griezmann trió nem működik, védekezésben óriási hibák fedezhetőek fel.
Mindezek fényében, egy olyan lehetőség előtt áll Simeone, amire az elmúlt években nem volt reális esélye: nyerhet a Camp Nouban! A 2,5 gól alatti fogadás jól hangzik 1.80-ért, de mi kockáztatunk, pontszerzésre számítunk a vendégektől. A döntetlen tűnik realitásnak, hiszen képes 90 percen át fegyelmezett védekezésre Simeone együttese (főleg akkor, ha Koke nincsen, így sokkal inkább a defenzívebb játékra koncentrálnak majd), de a jelenlegi keretben ott a gólszerzés esélye is!
-
FC Barcelona - Atlético Madrid tipp
Atlético Madrid vagy döntetlenUnibet
1.97
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Kieran Trippier (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)