Chelsea vs Real Madrid Bajnokok Ligája

Bajban vannak a szupersztár edzők

Foci tippek real madrid Bajnokok Ligája Chelsea

Két olyan csapat találkozik a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, akiknél a szufla tavaszra fogyott el. Mindkét klub gondban, óriási szükségük lenne egy továbbjutásra. Igaz ez az edzőkre is, akik állása a levegőben lóg. 

2022 ápr 6. 21:00

Tuchel bajban

A Chelsea tavaly még pozitív kontextusban szerepelt a sajtóban, hiszen a semmiből szállítottak egy BL-győzelmet, Thomas Tuchel pár hét alatt összekapta a csapatot, olyan taktikát dolgozott ki, amivel BL-t nyertek. A keretet nyáron megerősítették, azt lehetett gondolni, nagy gond már nem lesz, majd az orosz-ukrán háború megváltoztatta a klub helyzetét. Roman Abramovicsnak el kell adnia a csapatot, játékosok lépnek le ingyen, gyengül a keret. 

Tuchelék kikaptak a Real Madrid elleni főpróbán, Brentford elleni 4-1-es vereség kellemetlen, ahogyan az is, hogy legutóbbi három rangadón (Liverpool és Manchester City) nem tudtak nyerni. Önmagában már ez sem jó jel, de a német edző magánéletében is gondok vannak, ugyanis a felesége bejelentette, hogy el akar válni tőle. Ilyen körülmények között kéne koncentrálnia erre a párharcra. 

Ancelotti is gondban

Azt gondolhatnánk, hogy a spanyol bajnokságot tükörsimán vezető Real Madridnál minden rendben, de a Barcelona elleni 0-4 rávilágított, hogy a csapat (és elsősorban Ancelott) képtelen felvenni a versenyt egy jobb formában lévő riválissal. Egyetlen megoldásuk van: Karim Benzema. Ha a francia támadó nem bevethető, akkor gond van. Benzema minden egyetlen személyben: vezér, gólfelelős, támadások hatékonyságát is a játéka határozza meg. 

A Barcelona ellen nem lépett pályára, láthatta a VIP-szektorból, hogy teljesen súlytalan a csapat. Ami nagyobb gond volt, hogy már nem először fordult elő, Ancelotti nem tudott reagálni a pályán történt eseményekre. Félidőben azt tanácsolta, hogy a széleken erős Barcelonával szemben, álljanak be három belső védős rendszerre, így gyakorlatilag egy az egyben vihette a kontrákat a katalán csapat, 10 perc alatt kivégezték a Madridot. 

Amiatt lehet még a klub élén Ancelotti, hogy vezetik a bajnokságot (valószínűleg megcsinálja a történelmi sikert, mind az öt ligában bajnoki címet nyer), de a szurkolók is érezték, ez hosszabb távon nem működik. Az olasz edző már kevés ehhez a szinthez, de még lehet a BL-negyeddöntőben elég lesz. Azért lehet szerencséje, mert Benzema visszatért, ha játszik (és formában van), akkor bármire képes a Real Madrid. 

Stratégiai unalom

Tuchel és Ancelotti kapcsán közös nevező lehet az óvatosság. A német szakember úgy nyert BL-t, hogy nem kockáztatott, masszív taktikát rakott össze, kontrákra rendezkedett be, illetve a biztos védekezést választotta. Ezen egyszer sem változtatott, minden BL-párharc így telik számára. Ha megnézzük az olasz mester párharcait, akkor ott is hasonlóságot vélünk felfedezni. 

Az odavágókon rendszerint biztonsági játékra törekedett. Amikor tényleg komoly favorit volt a csapatával (és érezte bennük az erőt), akkor domináltak, de amikor kiegyenlített küzdelmet várt, akkor Tuchelhez hasonlóan, kivárásra játszott. A Real Madridnál Benzema az, akiben bízhatnak, de ez önmagában kevés. Ha komoly taktikai csata alakul ki, akkor nem a gólok fognak dominálni. Emiatt lehet érték a kevés találatot hozó odavágóban. 

  • Chelsea - Real Madrid tipp

    2,5 gól alatt
    Unibet
    1.82

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Hozzászólások 1

naxosz
naxosz
2022 ápr 6. 17:44

Én is úgy gondolom,hogy kevés gól lesz,Viszont a Barca elleni zakót valahogy feledtetni kell a szurkolókkal .Ezért én nem tartanám meglepetésnek a Real győzelmét,de egy X-re mindenképp esélyesnek tartom őket.Nem hiszem,hogy győz a hazai csapat.A királyi gárda nagyon jól tudja kezelni az ilyen szitukat és szerintem Benzema nélkül is megoldja ezt a helyzetet.Rengeteg tapasztalt játékosuk van akik tudják,hogy ilyenkor mi a siker nyitja.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Bajnokok Ligája 2021/22

Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 12:03
Ha spanyol csapat angol klubbal játszik BL-döntőt:
2006: Barcelona - Arsenal 2:1
2009: Barcelona - Manchester United 2:0
2011: Barcelona - Manchester United 3:1
2018: Real Madrid - Liverpool 3:1
2022: Real Madrid - Liverpool 1:0
Pozzato hozzászólt
2022 máj 29. 10:26
Ancelotti BL-rekorder, Gareth Bale ötszörös BL-győztes. Hazardnak ugyanannyi BL-győzelme van, mint Manénak. A spanyoloknak erőlködni se kellett, de valahol ez várható volt, hogy egy mentálisan jóval erősebb csapat fog nyerni. Ez az Ancelotti-faktor, nem kell ilyen komplikált FM-es csapatépítés, nem kell feltétlenül futni sem, elég pár öreg, akit hagynak focizni, aranylabdást csinál bárkiből. Érdekes, hogy mekkorát fordult a világ, négy évvel ezelőtt szerintem mindenki a Poolnak drukkolt (függetlenekre gondolok), most meg nem találtam olyat, akiknek szimpatikusak lettek volna, pedig gyakorlatilag ugyanaz a két csapat döntőzött. Szerencsére Viktor is mehetett a hanyatló nyugati imperialisták döntőjére, megkönnyebbülés lehetett, hogy Sárközy is még szabadlábon van (eddig csak kétszer ítélték börtönbe), így össze tudtak állni egy közös képre.
peshark hozzászólt
2022 máj 28. 23:31
Idézetet írta: Admin Dátum május 28, 2022, 21:31:19Csupán a fotózásért ment oda, most meg gyorsan vissza pihenni.  ;D

Ott izgul azert meg Rafa :great:

Ott is van a 14. a Realnak, Hajdu B hasonlata meg remeljuk bekovetkezik jovo vasarnap... :D

Még több Foci