A spanyolok számára a tisztes helytállás lesz a tét a visszavágón, mindezt egy zártkapus hazai mérkőzésen. Zsebben a továbbjutás a bergamóiak számára?
4.00
Valencia - Atalanta
Ha szimplán a statisztikákat nézzük az odavágóról, akkor a Valencia egyenrangú fele volt az olaszoknak. A meccs azonban nem ezt mutatta, mivel az első 15 percben az Atalanta nyomás alá helyezte a spanyolok kapuját, borítékolható volt, hogy gólt szereznek. A felforgatott spanyol védelem nem tudott mit kezdeni Papu Gómezékkel, ennek az eredménye a 4-1-es vereség. Kiválóan használta ki Gasperini csapata, hogy a Valenciánál két olyan hátvéd volt a széleken (Wass és Gayá), akik előszeretettel lépnek fel a támadásokkal, középen pedig olyanok, akik alig játszottak együtt idén.
Másik hátrány spanyol szemszögből, hogy Gabriel Paulista nem játszhatott a védelemben eltiltás miatt. Az ő szerepe meghatározó, hiszen az olaszországi vereséget követő spanyol bajnokin szintén nem léphetett pályára (újabb eltiltás), akkor 3-0-ra kapott ki a Valencia. Miért fontos az ő játéka? Egyike a leghatékonyabb védőknek, szereléseivel rengeteg góltól menti meg a csapatát, meccsenként legalább egy lövést blokkol, 4-5 helyzetben tisztáz.
Miért volt ez ennyire fontos? Gabriel Paulista nagy valószínűséggel ott lehet a visszavágón, magabiztosabbak lehetnek a hazaiak. A Bajnokok Ligájában is kiemelkedő számokat hozott a középhátvéd. Mindezek ellenére patthelyzetben találhatja magát Celades, ugyanis hiába a biztosnak tűnő védelem, támadni kell, mindezt hazai közönség előtt kéne, de zártkapus meccs lesz. Olyan helyzet állt elő, hogy hiába térhet vissza Gabriel Paulista, mégsem tud érdemben segíteni a csapatán, mert gólok kénének a spanyoloktól.
Se szurkolók, se egy gólerős támadó, mi lesz így a Valenciával? Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az Atalanta pihenhetett másfél hetet, akkor teljes a reménytelenség a spanyoloknál. A zártkapus mérkőzés sem nekik kedvez, semmi sem szól a spanyolok mellett. Menniük kell előre, leszegett fejjel, de kizárt dolog, hogy ez az Atalanta úgy kapjon három gólt, hogy közben nem szereznek minimum egyet.
A hazaiak ki fognak nyílni hátul, felesleges védekezniük, mert azzal sem jutnak előrébb. Ha Wass és Gayá támogatják a széleken a támadásokat, akkor Gabriel Paulista (és aktuális társa a védelemben) megint magára marad, ami azt jelenti, hogy szabályosan kéne megállítaniuk a rendkívül gyors és jól cselező Papu Gómez, illetve az Atalanta többi támadóját. Erre nem látunk sok esélyt, Paulista játékában pedig benne van, hogy ilyenkor elviszi őt a lendület, begyűjt egy büntető lapot.
Hozzászólások 4
mmate7
Gabriel Paulista nincs eltiltva?
Pozzato
Levették őt a fogadási kínálatból, viszont több oldalon is megjelent, hogy játszhat. UEFA hivatalos oldala azt jelzi, hogy eltiltott, de talán még ők írták több másik oldallal egyetemben a párharc előtt, hogy csak az odavágóra szól az eltiltása. Ha tényleg eltiltott, akkor valószínűleg a feltett pénzt visszaadják, mivel nem léphet pályára. Abban az esetben a meccs képe is más lehet, láthattuk múltkor is, mire képes nélküle a Valencia védelme.
Egymásnak ellentmondó információk vannak az oldalakon.
Pozzato
Ez pedig a hivatalos szabályzat:
As a rule, a player who is sent off the field of play is suspended for the next match
in a UEFA club competition (i.e. UEFA Champions League, UEFA Europa League or
UEFA Super Cup).
Gabriel Paulistát az uitolsó csoportmeccsen állították ki, tehát az odavágón nem játszhatott, de most már nagyon érdekel, pályára léphet-e este.
mmate7
Nincs benne az összeállitásban, padon se.