Tényleg meglepetés lenne az Union Berlin jó szereplés? Két olyan csapat méri össze erejét a szombati Bundesliga fordulóban, akik üde színfoltjai a német első osztálynak, hiszen ne mindig csak a nagyokról szóljon a versenyfutás.
1.97
Csodájukra járnak
A korábbi német válogatott klasszis, Michael Ballack azt nyilatkozta, hogy az Union Berlin megnyerheti idén a Bundesligát. Kétségtelen, hogy vezetik a bajnokságot hét fordulót követően, ráadásul letudták a Bayern München - Leipzig duót, klasszikus német nagycsapatokból csak a Dortmund és a Leverkusen maradt. Na jó, de ki számít jelenleg nagycsapatnak, amikor a Leverkusen és a Leipzig a kiesőzónából menekül, míg az élen a Berlin mellett a Freiburg és a Hoffenheim található?
Az Union Berlin sikerkovácsa az a svájci Urs Fischer, aki tudja, hogyan kell bajnoki címet nyerni (korábban hazájában többször is bajnok lett). Fischer négy éve építgeti a német klubot, ahol mostanra már mindenki magabiztosan elsajátította a Fischer védjegyévé váló 3-4-1-2 vagy 3-5-2-es játékrendszert. Nagy munkabírású középpályások, mobilis szélsők, akiket lehet védekezésben és támadásban is egyaránt használni.
Fischer feltolja a védekezést, próbálják kontrollálni a találkozókat, így hiába tűnik elsőre kevésnek a 40%-os labdabirtoklás, de minden meccset kézben tartanak. Felmerülhet a kérdés, hogyan, hiszen mindössze 70-71%-os passzhatékonyságot produkálnak? Úgy, hogy a klasszikus, íveljük fel a támadóknak elvet alkalmazzák. Nincsen Guardiola szintű labdakihozatal, tili-toli és rövid passzok, felívelik, aztán lesz ami lesz, de legalább addig se a kapujuk előtt van a labda. És ez a taktika sikeres!
Annyival nagyobb a hibalehetőség a gyors passzolgatással hátul, hiszen már csúcsra fejlesztették a presszinget, hogy ezzel a riválisok nem tudnak mit kezdeni. Ha megszerzik, akkor megint fel kell törni egy bunkert, ha véletlenül labdát veszítenek, akkor jön a kontra az Union Berlintől. Ezért rettentően kellemetlen ellenfél az Union, ezért nem kaptak még ki idén a Bundesligában, hiába játszottak a bajorokkal is!
Hasonló megoldások
Az Eintracht Frankfurt tavaly Európa-ligát nyert, mindent feltettek arra a sorozatra, végül sikerrel jártak. Oliver Glasner is nagyon hasonló megoldásokban gondolkodik, mint Fischer, ugyanúgy alkalmazza a három belső védőt, univerzális szélsőket, igaz, hogy az ő csapatai magasabb labdabirtoklási aránnyal és jobb passzolási mutatókkal rendelkeznek, mernek távolról lőni, nem annyira egysíkú a játékuk, ugyanakkor nem is annyira hatékony, mint az Union Berliné.
Ami meglepő lehet, hogy alapjáraton két defenzív mentalitású szakvezető egymás elleni meccsein viszonylag sok gól született (6 meccsből 4 alkalommal volt 2,5-nél több), ráadásul abszolút Glasner-fölény jellemzi a párharcot. Emiatt kissé nehézkes a fogadás, mert az Union van jobb formában, de mi maradunk a gólok piacán, egy jól bevált típuson ne változtass, ha semmi sem indokolja.
-
Eintracht Frankfurt - 1. FC Union Berlin tipp
2,5 gól felettUnibet
1.97
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org