A Bundesligában repkednek az öt vagy annál több gólt hozó mérkőzések, vajon pont belenyúltunk egy ilyenbe vagy már elég belőlük? Ideje lenne inkább a védekezéssel foglalkozni?
1.77
Nem ezt szoktuk meg Glasnertől
Oliver Glasner egy olyan edző, aki a defenzív focit és a kontrákat preferálja, ha kell, akkor magasan kezdett presszinggel és a megszerzett labdákból távoli átlövéssel. Glasner volt az a szakember, akivel anno a Wolfsburg is jobban védekező csapat lett, illetve a Frankfurttól is ezt várták. Kiegyensúlyozott játékot, de egészen mást kaptak. A Frankfurt ugyanis bármire képes, hiszen EL-t nyertek a tavalyi szezonban, idén pedig képesek 5-1-re nyerni egy rangadón és 3-0-ra kikapni egy kiscsapattól.
A végletek csapata, aki képes megszorongatni nagycsapatokat, hogy aztán favoritként veszítsen mérkőzéseket. Amikor leírják őket, akkor nyernek, majd mikor már várnánk a jobb eredményt, kikapnak. Fogadói szempontból a Frankfurt borzasztó csapat, ha szimplán azt akarjuk megjósolni, mikor nyernek. A Leverkusen ellenében ez volt a harmadik kiütéses sikere Glasnernek, idén már év elején volt egy 5-2-es győzelmük, most egy 5-1-es.
Ha megnézzük, csak hozták azt, amit tudnak: kontrák (három gólt is ebből értek el, Xabi Alonso csapata kinyílt), kihasználták az ellenfél gyengeségét. Ahhoz a Mönchengladbachoz látogatnak, akiknek hazai pályán elért teljesítménye irigylésre méltó, hiszen jó arányban értékesítik a helyzeteiket, dominálják a meccseiket, nehéz rajtuk fogást találni. Ha úgy adódik, akkor képesek 4-5 gólt is szerezni.
A meccs képe valószínűleg az lesz, hogy a 'Gladbach mepróbálja hazai környezetben dominálni a meccset, 60% környékén lehet náluk a labda, helyzeteket dolgoznak ki, onnantól pedig minden azon múlik, milyen formában van a Frankfurt kapusa, Kevin Trapp. A Frankfurt visszahúzódik, pontrúgásokra készülnek és a kontrákra, érdekes módon mindkét csapat kifejetten veszélyes szögletek és szabadrúgások után, de míg a Frankfurt sok gólt is kap belőlük, addig a 'Gladbach védekezése jó ilyen téren.
A Bundesligában idén a mérkőzések 21%-ban volt minimum öt gól, ami elsőre soknak tűnik, és az is, csak a francia liga hasonlítható hozzájuk a top5 pontvadászatból. Minden fordulóban van minimum egy meccse, ahol öt gól esik, ebben a találkozóban benne van, hogy minimum 4-5 gól lesz, de a 3,5 overre is csak 2.45-ös szorzót kapunk, amiben nincsen érték. Amivel talán jobban járhatunk, ha minimum 3 gól lesz, de mindkét csapat betalál, ennek eléggé nagy az esélye.
-
Borussia Mönchengladbach - Eintracht Frankfurt tipp
2,5 gól felett + mindkét csapat gólt szerezUnibet
1.77
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org