Az elsődleges kérdésünk a Bayer Leverkusen - Union Berlin mérkőzés kapcsán, hogy mikor fordul át az a bizonyos tendencia, mert a Leverkusen eddig a mutatók alapján felül, míg az Union Berlin alulteljesít, de olyan mértékben, ami már gyanús. Sokkal több gólt kap a berlini csapat, mint az indokolt lenne, míg a Leverkusen szinte minden szögből betalál. Talán éppen ez lesz a sorsfordító találkozó?

2023 nov 12. 15:30 Közvetítés: Bet365
Tipp: Bayer Leverkusen 16,5 kapura lövés felett
Unibet
1.79

Bayer Leverkusen: Xabi Alonsót szeretettel várják Spanyolországban

Már hetek óta mennek a pletykák, hová igazol Xabi Alonso, amikor elhagyja majd a gyógyszergyáriakat. A szerződésének záradékában a Bayern München, Real Madrid és a Liverpool a kedvezményezett, de ismerjük a bajor és madridi csapatot, ha akarnak valakit, akkor megszereznek. A Bayer Münchennél Tuchel szénája nem áll annyira jól, míg Madridban nincsen utódja a jövőre távozó Carlo Ancelottinak. Xabi Alonso pedig remek rajtot produkált idén, kijelenthetjük, hogy a legjobb formában lévő topligás csapat a Leverkusen, hiszen 13 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük a Bundesliga és Európa-liga mérkőzéseken.

Korábban kiemeltük, hogy jól fektették be a Moussa Diaby eladásából kapott milliókat, olyan játékosokat hoztak, akik sokkal inkább csapatembereket, mint a francia szélső. Diaby eléggé önző játékos volt, mondhatni öncélú cselezgetéseket csinált, ráadásul nem volt annyira hatékony támadó. Victor Boniface berobbant a köztudatba, ugyan most mindenki Serhou Guirassy és Harry Kane párosára koncentrál, de a két gólvágó mellett, azért Boniface is termeli a gólokat (ahogyan a Leipzig támadója, Lois Openda is belendült, szóval bőven van élet Lewandowski és Haaland után, talán jobb is, mint akkor). 

A Leverkusen támadójátékban ilyen játékosokkal jóval bátrabb, mint tavaly, ez több gólt eredményez, ha így folytatják (10 forduló alatt 30 gól), akkor a 100 találat sem lehetetlen idén, tavalyi 57-hez képest jelentős előrelépés lenne. Florian Wirtzért már bejelentkeztek sztárcsapatok, mint ahogyan Boniface mellet csapatot válthat majd Grimaldo is, valószínűleg következő nyáron szétvásárolják a gyógyszergyáriakat, így Xabi Alonso távozása is indokolt lehet. Addig viszont élvezzük a látványos Leverkusen játékot, ugyanis ők nem lassítanak, gyors támadásokat vezetnek, folyamatos nyomás alatt tartják az ellenfelek védelmét. 

Xabi Alonsót ismerjük, legendás középpályás volt, akinek védjegye volt a pontos passzolás, ezt megköveteli a csapattól is. Ha azt mondjuk sok rövid passz, akkor a Manchester City és a Barcelona jut eszünkbe, de Xabi Alonso csapata őket is megelőzi, topligákat tekintve, csak a PSG van előttük! Hátulról építkeznek, tudatosan haladnak rövid passzokkal, mozog az egész csapat, de pontosan ilyen intelligens játékot vártunk a baszk edzőtől, hiszen ilyen volt játékosként is. A Leverkusen viszont képes váltani is, ha kell, akkor kihasználják, hogy Boniface és Frimpong gyors játékosok, így velük a védelmek mögé tudnak kerülni, szóval komplex gárdává nőtték ki magukat.

Union Berlin: Végre egy döntetlen!

A Napoli ellen megtört a jég, 12 vesztes mérkőzés után, végre pontot szerzett az Union Berlin. A Bajnokok Ligájában ezzel ugyan sokra nem mennek, viszont talán átszakad egy gát náluk, elhiszik, hogy kijutnak a spirálból, ahová kerültek, azonban pont a legrosszabb pillanatban találkoznak a Leverkusennel. Urs Fischer taktikája alkalmas lenne rá, hogy megtréfálja a gyógyszergyáriakat, hiszen az Union Berlin specialitása, hogy magukra húzzák az ellenfeleket, mivel nem hajlandóak letámadni, így a Leverkusen nyugodtan építkezhetne hátul, csak a saját tizenhatosa környékén kényszerítené őket hibára a berlini gárda. 

Ez azonban idén sok esetben nem működött, ahogyan a kontrajáték sem, hiszen rengeteg helyzetet elszórakoztak. A vasárnapi mérkőzés viszont speciális lehet, ugyanis olyan esetekben, amikor egy hosszú és rossz széria megtörik, akkor a szenvedő fél új erőre kap, ezért is kell óvatosan bánni ezzel a találkozóval. A Leverkusen, ha az elmúlt hetek formáját nézzük, akkor 3-4 gólt könnyedén berámolhatna a vendégeknek, aki ezt érzi, az ne fogja vissza magát, hiszen 2.18-ért lehet fogadni a Leverkusen 2,5 gól feletti opcióra.

Mi azonban maradunk a kapura lövéseknél, ugyanis a Napoli 26 kapura lövéssel próbálkozott az Union ellen, egyetlen gólt tudtak csak elérni, de a Leverkusen ilyen téren sem lassít, hazai pályán 19-20 lövésig eljutnak, ennek ellenére 16,5-nél húzták meg a határt. Nem lehet tudni, hogy mi miatt lehet ez, hajlamos Fischer engedni az ellenfeleket, hogy lövésekkel próbálkozzanak, Leverkusen pedig minden bizonnyal dominálja majd rövid passzokkal a meccset és bőséggel fognak kapura lőni Wirtzék.

  • Bayer Leverkusen - 1. FC Union Berlin tipp

    Bayer Leverkusen 16,5 kapura lövés felett
    Unibet
    1.79

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés