A legnagyobb német rangadó, amely kissé mesterkélten jött létre, de mostanra egyértelműen a nagybetűs derbivé vált Németországban. A Bayern München és a Borussia Dortmund egymás életét keseríti, ha lehet azt mondani, akkor a 2010-es évek óta kiélezettebb a kettejük párharcra. 

2023 ápr 1. 18:30 Közvetítés: UnibetBet365

Hasonlóság a franciákkal

Amikor arról írtunk, hogy a legnagyobb francia a derbi, a Le Classique szinte mesterségesen jött létre a PSG és az Olympique Marseille között, majdhogynem ugyanez érvényes a Der Klassikerre is. A Bayern München és a Borussia Dortmund ugyanis nem voltak ősi riválisok, sőt, még riválisok sem, első mérkőzésükre is egészen 1965-ig kellett várni. Ha azt vesszük, hogy az El Clásico vagy épp a Derby della Madonnina milyen múltra tekint vissza, akkor a németek rangadója hozzájuk képest egy fiatal párharc. Olyan, mintha az El Clásicók esetében csak az 1960-as években járnánk. 

Korai dortmundi hanyatlás

A Bundesliga 1963-ban indult útjára, a Bayern München 1965-ben csatlakozott, majd vált rövid idő alatt a legjobb csapattá. Kezdetben nem is feltétlenül Bayern München - Borussia Dortmund csatától volt hangos a német bajnokság, ugyanis a '70-es években egy másik Borussia, a Mönchengladbach volt a korszak legjobb csapata. Sokan ezért a Der Klassikerre a bajorok és a 'Gladbach közötti derbiként tekintettek.

A kezdeti dortmundi sikerek után, 1970-re már az alsóházban találta magát a csapat, 11-1-re kapott ki a Bayern Münchentől, nem sokkal később pedig kiestek a második vonalba. Akkor sem voltak jobb helyzetben, amikor visszakerültek, hiszen épp a Borussia Mönchengladbach gázolt át rajtuk, történelmi 12-0-s vereséget mérve rájuk. Az, hogy innen végül a Dortmund lett a Der Klassiker egyik csapata, az leginkább a fejlődésüknek volt köszönhető. 

Kialakul a Der Klassiker

Az első meccstől számítva, körülbelül 25-30 év kellett, hogy ténylegesen rangadóként beszéljenek a Bayern München - Borussia Dortmund mérkőzésekről. A '80-as években ugyanis már nem volt annyira gyenge a Dortmund, köszönhetően olyan fiatal tehetségeknek, mint Michael Zorc, Andreas Müller vagy Thomas Helmer. A Bayern München azonban ebben az időszakban is meghatározó volt a német bajnokságban (és a nemzetközi porondon is), köszönhetően olyan klasszisoknak, mint Karl-Heinz Rummenigge vagy Lothar Matthäus, akik a korszak legjobbjai közé tartoztak. BEK-döntőt játszottak és hat bajnoki címet szereztek. 

Ahogyan fentebb írtuk, a 90-es évekre lett ebből tényleges klasszikus, amikor a Dortmund is meghatározó csapattá vált Németországban, majd később nemzetközi szinten is. Ahhoz, hogy szintet lépjenek, kellett a Svájcból érkező német szakember, Ottmar Hitzfeld. Vele a Dortmund egy teljesen más nívót képviselt, egyetlen alkalommal sem végeztek negyediknél rosszabb helyen a bajnokságban, miközben két Bundesligát is nyertek. Mindkét oldalon legendás szakvezetők dolgoztak, hiszen a bajoroknál Rehhagelt (és a rövid ideig ténykedő Beckenbauert) az a Trappattoni váltotta 1996-ban, aki akkoriban a korszak egyik legjobb trénere volt. 

A német bajnokságban kétszeres címvédő Dortmundtól sikerült elvennie a bajnoki aranyat a bajoroknak, viszont a Bajnokok Ligájában a Dortmund lett a végső győztes. A döntő egy fricska volt, amellett, hogy a Bayern München finoman szólva sem kedvelte a BVB-t, még ráadásul Münchenben, az Olympiastadionban rendezték a finálét. El lehet képzelni, hogy ezek után mekkora volt a feszültség a klubok között, miután a Dortmund épp Münchenben ünnepelte történelme legnagyobb győzelmét. 

A sikerek csúcsán Hitzfeld váratlanul távozott, majd egy évvel később már teljesen máshol bukkant fel. Ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a 1997/98-as szezon fontos a rivalizálás szempontjából, mivel a BL-negyeddöntőben épp egymás ellen léptek pályára, ahol összességében - nagy meglepetésre - a Dortmund bizonyult jobbnak, 1-0-val jutottak tovább, Stéphane Chapuisat a 109. percben talált be. 

A Bayern München felemelkedése

A rivalizálás egyre nagyobb méreteket öltött, amelyre úgy reagált a bajor klub, amit már mostanában teljesen természetesnek veszünk: leigazolta a rivális edzőjét vagy épp játékosait. Ennek egyik első jele, amikor Hitzfeld a Bayern München edzője lett 1998-ban (még akkor is, ha nem is közvetlenül a BVB-ből került Münchenbe). A bajorok pillanatok alatt újból a csúcsra jutottak, BL-döntőket játszottak, bajnoki címeket nyertek. A derbik azonban feszültek voltak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Oliver Kahn legendás ámokfutása, amikor egy kung-fu rúgással próbált bosszút állni a korábbi sérelmein, amiért Chapuisat kiejtette a csapatát a BL-ből. 

Miközben Európa meghatározó csapata lett a Bayern München - újfent -, addig a Dortmundot csak az tartotta a víz felett, hogy Matthias Sammert nevezték ki edzőnek, akivel bajnok lett a BVB, illetve UEFA-kupadöntős. Ez azonban nem segített, ugyanis a pénzügyi problémák már jelentősek voltak Dortmundban, majdnem csődbe ment a klub, még a Bayern Münchentől kapott kölcsön is kellett, hogy ne menjenek tönkre. El kellett adniuk a legendás stadionjukat, a pályán pedig rögtön megmutatkozott a gyengélkedésük, középcsapat szintjére estek vissza. 

Újfent csúcson a Dortmund

Míg a Bayern Münchennél Louis van Gaal volt az edző, akivel masszív alapokat raktak le a bajorok, ami több, mint egy évtizedig meghatározta a sikereiket, addig a Dortmund szakmai stábja sem tétlenkedett, kinevezte edzőnek Jürgen Kloppot. A gárda ezzel visszakerült a térképre, két bajnoki címet szereztek, Klopp pedig olyan csapatot épített, amivel a Német Kupa döntőjében 5-2-re győzték le a Bayern Münchent. 

Miközben a bajnokságban sorra aratta a sikereket a BVB, a nemzetközi kupaporondon is meghatározó tényező lett. Végül létrejött a Dortmund - Bayern München derbik legrangosabb összecsapása, a Bajnokok Ligája döntője. A Bayern München egy évvel korábban elveszített egy BL-döntőt, eközben a világon az El Clásico mellett ez volt a legnépszerűbb rangadó, hiszen a korszak két kiemelkedő csapata játszott egymás ellen. 

A 2012/13-as Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza végén, mindenki El Clásicót várt, de a két német csapat kiejtette őket, innen is a kifejezés: German Clásico. A mérkőzés történelmi volt, több szempontból is, hiszen az első német házidöntőt a BL-ben a bajorok nyerték, alig egy héttel később pedig első német csapatként tripláztak a kupa és a bajnoki cím megnyerésével. Mai szemmel vizsgálva, tulajdonképpen ez jelentette a Dortmund aranykorszakának csúcspontját és egyben a végét is. 

Néhány játékosuk épp a bajoroknál kötött ki (Lewandowski, Götze, Hummels), de összességében a klub már nem omlott úgy össze, ahogyan a 2000-es években, tartották rendre a második és harmadik helyet a bajnokságban, köszönhetően olyan játékosoknak, mint Aubameyang, Dembélé vagy Reus (és Thomas Tuchelnek). A bajorok eközben megszilárdították első helyüket, dominálták a Bundesligát, azóta nyertek újabb BL-döntőt, Németország legjobb csapata az övék. 

Vissza a jelenbe

Valószínűleg épp a Bayern München idei gyengébb teljesítményének - vagy a Dortmund fejlődésének - köszönhetően, de újból szoros a német bajnokság. A BVB-nek már nem kell a nemzetközi kupára koncentrálnia, Edin Terzic számára maradt a bajnokság, ahol egy olyan szituációba kerülhetnek, ami számukra nagyon kedvező. Vezetik a bajnokságot egyetlen ponttal, a sorsolásuk sem bonyolult, viszont a bajoroknak ott a BL-terhelés. 

Tuchel visszatért

Ahogyan anno Hitzfeld, úgy végül Thomas Tuchel is a Dortmund után - néhány csapatot érintve - a Bayern Münchennél kötött ki. Tőle is hasonló teljesítményt várnak, mint anno honfitársától, tehát, hogy BL-győzelemre és bajnoki címre vezeti a bajorokat. Sok a hasonlóság a két helyzet között és talán még ide sorolható Tuchel és a Chelsea párhuzam is. Pár évvel ezelőtt a szezon közben érkezett Londonba a német szakvezető, majd BL-t nyert a csapattal. 

Hitzfeld egy olyan csapathoz érkezett anno, ahol az alapok adottak voltak (erre Tuchel is kitért, hogy Nagelsmann-féle taktikára kell építeni), csak személyi változás kellett a stábban, mint ahogyan most is, hiszen Nagelsmann vezetése alatt kissé megrekedtek a bajorok. A frissítés jól jöhet Tuchel személyében, viszont ez még nem biztos, hogy a hétvégi derbin is érzékelhető lesz. A Dortmund a rangadó mellett már önmagában Tuchelnek is megmutatná, hogy mennyire jók, kettőzött erővel küzdhetnek. 

A vendégek számára jó hír, hogy több sérüléssel bajlódó játékosuk is visszatérhet, így az első számú kapus Köbel, középpályás Brandt, illetve a támadósorba Moukoko is. A bajoroknál a szokásos sérülteken kívül (Neuer és Hernández), nincsen új, úgy tűnik, hogy megúszták sérülés nélkül a válogatott szünetet, mindössze Eric Maxim Choupo-Moting játéka kérdéses. Tuchel kapcsán egyet tudunk biztosra: először a védekezést szokta összerántani, így tett Londonban is, így kevés gólt várunk a szombati Der Klassikeren, az over/under piacon a 3,5-es határ kedvezőnek tűnik. 

  • Bayern München - Borussia Dortmund tipp

    3,5 gól alatt
    Unibet
    1.93

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Bildagentur Zoonar GmbH/Shutterstock