Péntek este rendezik a legnagyobb portugál rangadót, ahol a Benfica és a Porto méri össze erejét. A bajnokságot kényelmes előnnyel vezeti a Benfica, de az európai kupaterhelés miatt, még akár bajba is kerülhetnek.

2023 ápr 7. 19:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Benfica gólt szerez + Porto 1,5 gól alatt
Unibet
1.62

Benfica a BL-re koncentrál?

Fontos mérkőzés vár a Benficára, mivel a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Inter lesz az ellenfelük. Pontosan emiatt rendezik szokatlan időpontban a legnagyobb portugál derbit, az O Classicót. Érdekessége a találkozónak, hogy még csak nem is az esti kiemelt mérkőzés lesz - a 21 órási, mert az a Boavista meccse -, hanem pihentetés miatt 19 órára tették a rangadót, hogy a játékosoknak ne kelljen éjszakába nyúlóan játszaniuk. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag ez dönti el a portugál bajnoki címet, illetve a Benfica kettős terhelés alatt áll, még így is masszív favoritok. 

Benfica Porto
Goncalo Ramos (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)

Köszönhető ez annak, hogy jó formában vannak, idén mindössze egyetlen vereség a bajnokságban, ahol 10 pontos előnyt építettek ki a Portóval szemben. Másfelől pedig annak, hogy igaz, Benficánál is akadnak sérültek, de a Portónak szinte a komplett védelme kidőlt, megsérült Pepe, Zaidu és Joao Mario, illetve az első számú kapus, Diogo Costa. Elképesztő az a sérüléshullám, amely a klubot sújtja. A Benficára visszatérve, Goncalo Guedes télen érkezett, néhány meccs erejéig bevethető volt, de utána megsérült, ez azonban nem volt hatással a támadójátékra, ugyanolyan hatékony volt a gépezet. 

Joggal nevezhetjük ezt gépezetnek, amit Roger Schmidt összerakott néhány hónap alatt, hiszen hasonló ütemben termelve a gólokat, idén 90 találatnál járhatnak majd a bajnokságban, de például a BL-nyolcaddöntő visszavágóján is kiütötték a Club Brugge-t, szóval a nemzetközi kupában sem jönnek zavarba, ha a kapu előtt találják magukat. Az ősz óta sokat javult a Benfica játéka, akkor a Porto otthonában nyerni tudtak 1-0-ra, de az egy csalóka eredmény volt:

A Porto még a kiállítás után is zavarba tudta hozni a lisszaboniakat, védelemben akadtak gondok. Ugyan a vendégek irányították a meccset, de nagy nehézségek árán tudtak nyerni.

Ezt írtuk akkor erről a mérkőzésről a Juventus elleni csoportmeccs kapcsán. A vb-n is remeklő Goncalo Ramos a tavaszi hajrára megrázta magát, BL-ben is gólt szerzett, míg a bajnokságban 2023-ban 10 meccsen 8 gólt vállalt, de a támadójáték erejét mutatja, hogy az irányító középpályás Joao Mario (nem a Porto hátvédje), szinte minden BL-meccsen gólt szerzett, míg a bajnokságban ebben az évben 12 meccsen 11 gólt ért el. Kettejük esetében szinte garantált a gól az adott találkozón. 

Ezt már Conceição se oldja meg?

A Porto hátránya jelentős, Sérgio Conceição hiába jó edző, ha a csapatot egész szezon során sérülések gyötrik, kritikus helyzetekben pedig a csatárok csődöt mondanak. A lelkesedés adott, de nem az Inter elleni BL-nyolcaddöntő volt az egyetlen, ahol sok helyzetet hagytak ki. Idén messze nem olyan meggyőző a Porto, mint az elmúlt években, védekezéssel talán még nincs is olyan nagy probléma, de nehezen zárnak le meccseket. Emiatt választottunk egy fogadásépítővel készített tippet, ahol a Porto kevés gólja mellett, kihasználva a vendég védelem hiányosságait, minimum egy Benfica gólra fogadunk, míg a bátrabbak 1,5-es határon is vállalhatják az overt (1.95). 

  • Benfica - FC Porto tipp

    Benfica gólt szerez + Porto 1,5 gól alatt
    Unibet
    1.62

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés