A múlt heti Amerikai Nagydíj után nincs pihenő a Forma 1-ben, a száguldó cirkusz Brazíliában folytatja a versenyzést. Esőt most is mondanak, de errefelé ezen már meg sem lepődünk. Ha lesz eső, ha nem, unatkozni biztosan nem fogunk.
Fotó: Filipe Matos Frazao/Shutterstock.com
Abu-Dzabira marad a döntés
Nem fogunk unatkozni, ugyanis adott egy izgalmas, felújított pálya, adott a kiszámíthatatlan időjárás, és adottak a különböző motiváltságú versenyzők. A Mercedes duóján kívül a többiek felszabadultan, különösebb tét nélkül versenyezhetnek, illetve bizonyíthatnak, hogy jövőre is legyen ülésük. A végső versenyfutás szépen lassan matematikailag is kétfősre szűkült, Hamilton és Rosberg között fog eldőlni a 2014-es világbajnoki cím sorsa. Pontszerzésre pedig már csak két alkalom van, a soron következő Brazil, illetve a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj. Ebből észre is vehettük, hogy a megszokottól eltérő módon most nem a szezonzáró futamot rendezik meg Sao Paulóban, ez persze a verseny fontosságából semmit nem von le, ugyanannyi pontot osztanak itt is, mint az utolsó futamon. Ja, mégse! A szezonzárón ugyanis minden pontszerző versenyző dupla pontokkal gazdagodik, ez pedig egy valamit már biztosan jelent: világbajnokot biztosan csak Abu-Dzabiban avatunk. Rosberg hátránya ugyanis jelenleg 24 pont csapattársával szemben, ami legrosszabb esetben is csak 49-re nőhet, ami még mindig az utolsó futamon bezsebelhető 50 pontos határ alatt van.
Hamilton egyértelmű fölénye
Nico Rosberg. Fotó: MrSegui/Shutterstock.com
Ha Rosberg nem csak a szerencséjében akar bízni, akkor már ezen a hétvégén is le kell győznie azt a Hamiltont, aki egyértelműen jobb formában van kettejük közül. A brit pilóta az elmúlt öt futamot megnyerte, tette mindezt úgy, hogy kétszer is Rosberg indulhatott az élről. Sem azt nem érzem Rosbergben, hogy hátulról le tudná tolni Hamilton a pályáról, vagy nyomás alatt tudná tartani, sem azt, hogy az élen autózva magabiztos győzelmet arasson. Hamilton sokkal felszabadultabbnak tűnik, csak azt csinálja, amit csinálnia kell, az önbizalma is nagyon rendben van, Rosbergnek pedig nem tesz jót a teljesítménykényszer. De mint tudjuk, a technika, az időjárás, a szerencse bármikor közbeszólhat, így a szezonzáró kockás zászlóig nem mehetünk biztosra Hamilton végső sikerét illetően.
A brazil hétvége eddigi történései
A pénteki szabadedzések meglehetősen eseménydúsan zajlottak. Többen is küszködtek különböző problémákkal, az első tréningen Button és Gutierrez maradt mért idő nélkül, délután pedig Alonso Ferrarija kigyulladt, Vergne Toro Rossója megállt, Gutierreznek pedig újra meghibásodott az autója. Perez és Vergne számára igazán rosszul sikerült a pénteki nap, ők ugyanis délelőtt nem vezettek, helyettük Daniel Juncadella, illetve Verstappen ugrott be. Előbbi összetörte a Force Indiát, ami miatt Perez délután sem tudott gyakorolni, Vergne pedig összesen öt kört tudott teljesíteni. Egyéb iránt mindkét edzést Rosberg nyerte Hamiltont két tizedmásodperccel megelőzve.
Mi várható szombaton?
Az egyik legjobb tippem, hogy Kvyat megelőzi Vergne-t a kvalifikáción. Az orosz szorzója 1.57. Kvyat elég jól ment pénteken, egy harmadik és egy nyolcadik helyet hozott, továbbá ő tette meg a legtöbb kört a két edzésen összesen, míg francia csapattársa gyakorlatilag nem tudott érdemi munkát végezni.
Egy másik tippem az, hogy a kvalifikáció győztesének előnye 0.15 másodpercnél kevesebb lesz. Egy rövid pályáról van szó, a pole pozíciós idő valahol 1:11 körül lehet majd, rövidebb idő alatt pedig nyilván nehezebb nagyobb előnyt kiautózni. Szoros csatát várok a két Mercedes között, és szerintem 2.75-ös szorzón ez játszható.
-
Brazil Nagydíj tippek
Kvalifikáció: Kvyat előrébb végez, mint Vergne -
Kvalifikáció: a győztes előnye kevesebb, mint 0.15 másodperc
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Filipe Matos Frazao/Shutterstock.com
Hozzászólások 1
csacsa44
Köszönöm szépen Kvyat tippet! :)