Remekül helyt áll a Brentford újoncként eddig a szezonban, legutóbb a Chelsea csapatát izzasztották meg. Ezúttal egy más típusú ellenfél következik, a Leicester City vendégjátékával.
1.40
Nagyon könnyen elmehet az ember az overes tippek felé, amikor mindkét fél két támadós rendszerében veszélyes duók vannak elől. Hazai oldalon Mbeumo és Toney többször is volt már a meccs legjobbja, eredményesek és gólpasszokat is adnak. Vendég oldalon Vardy fáradhatatlan, 7 találatnál jár, és mellé lassan visszatért Iheanacho, aki sorra osztja minden meccsen az asszisztokat. Az offenzívák terén egyik csapatnak sem lesznek gondjaik, és nem is emiatt állnak a tabella közepén, ha jobb lenne a védelmük, előrébb is lehetnének.
Lesekre is lenne értelme fogadni, mert a Leicester egyik fegyvere, a kiélezett helyzetben és pillanatban indított támadás, amit könnyen fújnak be lesnek. Hatékonyan fejezik be a támadásokat is a Rókák, rendre kapura lövéssel próbálják letudni a kontra végét, és egészen jól is megy ez nekik. Hozta a másodosztályból a légtér uralására irányuló stílust a Brentford, ez a Championshipben lételem, emellett pedig hosszú passzokkal kívánják megoldani, hogy a középpályán nem áll rendelkezésükre három Modric. Ebből adódik aztán az egyik legnagyobb gyenge pontjuk, a labdavesztés, és ez egy Leicester ellen akár végzetes is lehet. Érdekes meccs lesz!
-
Brentford - Leicester City tipp
Jamie Vardy eltalálja a kaputUnibet
1.40
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org