Annyi sérültje van a hazaiaknak, hogy ebből az FA-kupa mérkőzésből nehezen jöhetnek ki majd győztesen. Hiába nem olyan erős az ellenfél, de teljes mélyrepülésben a Brentford együttese. Győzelmi formában a Wolves, ráadásul néhány napja épp a Brentfordot győzte le a bajnokságban. Megismétlik azt az összecsapást és továbbjutnak a vendégek?
1.75
Brentford és a sok hiányzó
Ahogy korábban írtuk, az FA-kupa a világ legrégebbi versenysorozata. Akkor ment már a kupa, amikor a világ egyes részein nem ismerték még a labdarúgás nevű sportot. 1872 óta íródik története, több mint 700 klub vetélkedik. Eljött az a pont, hogy a Premier League alakulatai is becsatlakoznak. Közülük is kettő gyengébb, vagy talán helyesebb középcsapatnak nevezni őket. Ezen csapatoknak szerencsés esetben a bevétel 5-10%-át teheti ki egy jó FA-kupa menetelés.
Ezért is bánhatja a Brentford, hogy tele van sérülttel és eltiltottal. Ennek van nyoma a formájukban, hiszen hetek óta csak vereséget szenvednek. Még november elején győzte le őket a Liverpool, azóta egy győzelem mellett, hat vereség a mérlegük. Ezt a zuhanórepülést meg kellene állítaniuk, mert könnyen a kiesőzóna felett találhatjuk magukat. Eközben persze akarnának kupában is menetelni, de így nehéz lesz.
Jó formában a Wolves
Nem először hozom szóba, hogy a Wolves egy unalmas csapat. Még karácsonykor is azt fejtegettem, hogy valószínűleg nem tudsz semmit a Wolvesról, és jól van ez így. Aztán ahogy kell, úgy lepték meg a Chelsea csapatát, és nyertek 2:1-re az ünnepi találkozón. Lenézni tehát senkit sem szabad, főleg sportfogadásban. Legutóbbi három meccsén nyerni tudott a Wolves, pontosan ugyanúgy áll, mint a Chelsea, a tabella közepén.
Nagyon elkapta a fonalat Matheus Cunha és Hwang Hee-Chan, találatokat szereznek és gólpasszokat adnak. De meg kell említeni Mario Leminát is, aki eredményes tudott lenni a Chelsea és Brentford ellen is. Karácsony után egy nappal meccseltek a Brentforddal, és 4:1-re tudtak nyerni idegenben. Már az első félidőben vezettek 3:1-re, nem sok kérdést hagytak nyitva a második játékrészre. Kevesebbet birtokolták ugyan a labdát, de az akartuk érvényesült.
Brentford - Wolves mérkőzés tippek
Sajnos nem vagyok elég bátor, pedig nagyon jól fizet a vendégek győzelme. Az Unibet kínálatában háromszoros oddson fogható, hogy a Wolves néhány nappal ezelőtti domináns sikerét megismétli. A dupla esély X2-es opció 1.52-ért játszható, míg a 2.5 gólnál többre 2.02-es szorzót kínálnak. Én végül a mindkét csapat gólja mellett döntöttem, mert hiába a sok hiányzó, azért legalább egyszer a Brentford szinte mindig betalál.
január 05., péntek
- 20:15 Brentford - Wolves
A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 január 3. 18:11 UTC.
-
Brentford - Wolves tipp
Mindkét csapat szerez góltUnibet
1.75
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Brentford (Fotó: rarrarorro/Shutterstock.com)