A dartsos naptári év feléhez érkezve rendezik meg tradicionálisan a World Matchplay nevű tornát. Az angliai Blackpoolban szervezett nagyverseny a decemberi világbajnokság mellett a legnagyobb jelentőségű kiírás egy profi nyíldobáló életében. Nem véletlen, hogy a 32 fős mezőnyben a PDC elit-játékosainak szinte mindegyike megtalálható.

Megismétlődhet a tavalyi van Gerwen - Price döntő

A 2022. évi World Matchplay Michael van Gerwen győzelmét hozta, amikor a holland 18:14-re verte a döntőben nagy riválisát, Gerwyn Price-ot. Idén akár a tavalyi finálé visszavágója is összejöhetne, hiszen a két klasszis teljesen más ágrajzon szerepel. Természetesen azon túl, hogy talán kijelenthető idén is ezen két player vág neki a legvérmesebb győzelmi reményekkel a tornának, számos olyan dartsos is tábla elé áll, akikben megvan a potenciál, hogy a torna végén magasba emelhessék a Phil Taylor-trófeát.

Megszokott dolog, hogy a bukik már a torna rajtját megelőző napokban előrukkolnak különböző long-term piacokkal, s ez alól a mostani Matchplay sem jelent kivételt. Érdemes lehet akár most szemezgetni a kínálatban, ugyanis nem pusztán a Végső győztesre tehetünk tétet, hanem arra is például, hogy az ágrajz alapján kik lesznek a Negyedek nyertesei, vagyis kik jutnak el majd az elődöntőig. Unaloműzésként a napokban az ágrajz alapján végigszimuláltuk a torna menetrendjét, s nálunk a Michael Smith-Price-Clayton-van Gerwen kvartett alkotta a négy elődöntős játékost. Viszont ismerve a darts-tornák szeszélyességét, nagy a valószínűsége annak, hogy a négy top favorit közül valaki idejekorán elszállhat.

A long-term piacon húznánk hasznot a győztes nemzetiségét illetően

Egyik érdekessége a fentebb taglalt hosszútávú fogadási piacoknak, hogy az Unibetnél megtippelhetjük a végső győztes nemzetiségét. Itt némi érdekességre bukkantunk a bukik kínálatában, amit érdemes lehet átgondolni. Míg a Végső Győztes piacon az iroda holtversenyben Gerwyn Price, illetve Michael van Gerwen tornagyőzelmét favorizálja a legjobban (5.00), addig a nemzetiségi piacon angol győzelemre fizeti a legkevesebb pénzt (2.38). Mindez nagy valószínűséggel inkább a nagyobb számú angol induló tényével magyarázható. Ennek köszönhetőn a holland és walesi siker oddsa jóval kövérebb lett, s gyaníthatóan nem helyeztek kiemelt hangsúlyt az egyéni kvalitások figyelembe vételére. Úgy véljük, ebben a tekintetben érdemes lehet egy-egy egységgel bepróbálni a holland, illetve walesi végső diadalt. Természetesen az elméletünk elhasalhat, amennyiben Michael Smith világbajnoki formában dobál majd, de akár az észak-írek feltörekvő titánja, Josh Rock is keresztülhúzhatja számításainkat. Nem beszélve a számos klasszisról, aki még a mezőnyben található.

Holland tornagyőzelem Unibet @4.00

Walesi tornagyőzelem Unibet @4.33

A szombati nyitónapon világbajnokok sora lép színpadra

A torna első napja négy darab 10 nyert legig tartó csörtével veszi kezdetét. Az első párharc keretében Joe Cullen lép tábla elé, aki a kevésbé neves Mike de Deckerrel meccsel a legjobb 16-ba kerülésért. Első blikkre talán a dartsot ismerők többsége rávágná, hogy itt sima Cullen sikerrel lehet számolni (1.50), mindazonáltal a belga srác már több major-tornán okozott meglepetést egy-egy váratlan győzelemmel.

Rockstar mérkőzését követően érkezik a tábla elé a 2019-es Matchplay-győztes Rob Cross, akinek ellenfele a pár éve szebb periódust átélt Daryl Gurney lesz. Nyilvánvaló, hogy a meccs favoritja Cross (1.44), hiszen összességében az elmúlt hónapokban sokkal jobban, eredményesebben dobált, mint észak-ír riválisa, ám a kopasz angol messze nem verhetetlen. Mindazonáltal Gurneynek energikusnak kell lennie, ha érdemben labdába akar rúgni Voltage mellett.

A nap harmadik meccsén jön Gerwyn Price, akinek bizonyára nagyon fáj már a foga egy Matchplay-győzelemre. A júniusban Jonny Claytonnal karöltve csapatvilágbajnokságot nyert walesi tavasszal bombaformában dobált, nem véletlen, hogy az irodák az ő végső sikerére fizetik a legkevesebb pénzt. Első körös ellenfele igazi fekete ló Stephen Bunting személyében. A liverpooli illetőségű egykori BDO világbajnok képes felvenni a klasszisokkal a versenyt, ám tehetségét képtelen állandó jó játékkal bizonyítani. Ha kijön neki a lépés, bárkit megver brutális mutatókat hozva, majd a bravúreredményt követően szintén képes rögtön kiesni. Price ellen aligha van most sok esélye, mindenesetre megvan benne a potenciál, hogy alaposan megizzassza Icemant, amennyiben a walesi nem kellő koncentráltsággal lép tábla elé Blackpoolban.

Chisnall - Anderson derbivel zárul az este

Annak ellenére, hogy az utóbbi években mind Dave Chisnall, mind pedig Gary Anderson némiképp kiszorult a PDC szűk elitköréből, biztosak vagyunk benne, hogy a szombati nyitónap egyik leginkább várt meccsét rejti a két nagynevű játékos ütközete. Úgy véljük, egyiküket sem kell bemutatnunk azoknak, akik jó ideje követik a dartsot. Anderson talán már túl van karrierje zenitjén, ám úgy tűnik, hogy a skót még nem hajlandó levezetni. Hosszú évek kihagyását követően visszatért az European Tour sorozatba is, hogy a pénzjutalmaknak köszönhetően ismét egyre feljebb tornássza magát a világranglistán. 

Chisnallban pedig óriási potenciál rejlik még mindig, viszont a sárga mezes angol nüanszokkal mindig lecsúszik az átütő sikerekről. Hajlamos igazán nagy téttel bíró meccseken leszerepelni, ami sok esetben mentális megingásokkal magyarázható. Tömeg terén viszont máig a PDC egyik legnagyobb sószórója. Ha elkapja a fonalat, Chizzy ontja a 180-akat, s most Anderson ellen valami hasonlóra számítunk tőle.

Mivel mindkét player jobb napokon képes akár 100 feletti átlagot is produkálni, úgy véljük, számos 180 repülhet a táblába a mérkőzés során. A bukik is viszonylag magas határokkal operálnak, ismerve a szemben álló felek kvalitásait. S ha mérlegeljük ezen kvalitásokat, továbbá a torna presztízsének jellegét, biztosak lehetünk benne, hogy mindkét nagyágyú igyekszik magából kihozni a maximumot.

180-ak száma 10.5 felett Unibet @1.57

Sajnos idejekorán jött létre ez a párharc. Érzésünk szerint mindkettejüknek helye lenne a legjobb 16 között, ám a sorsolás szeszélye folytán egyiküktől már a nyitónapon búcsút kell vennünk. Viszont úgy véljük, aligha lesz ez egy gyorsan lezavart párharc. Jelen pillanatban nagyjából hasonló színvonalat képviselnek, s könnyen lehet, hogy egy brutálisan jó, igen magas színvonalú csörtébe hajszolják egymást. Csalódottak lennénk, ha egyikük sem tudna lehozni legalább 7 nyert leget. A bukik egyébként 10:8-as Anderson sikert tartanak a legvalószínűbbnek. Mi pedig örülnénk ennek, ugyanis a mérkőzés kapcsán főtippként a 16.5 over zöldülését várjuk legek tekintetében. Minden adott tehát, hogy a szombat esti nyitómeccsek sorozata parázs tűzijátékkal érjen véget.

  • Darts World Matchplay 2023 tipp

    Chisnall - Anderson legek száma 16.5 felett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés