Nagy formában menetel előre a Tottenham, melyről azért kevesen hihették, hogy veretlenül fogja vezetni a tabellát 9 fordulót követően. Antonio Contéval nemrég még gödörben volt a Spurs, most pedig ennek már nyoma sincs. Az előző idényben egy gyengébb Kakasos együttessel nem bírt a Crystal Palace, szóval ezúttal sem várható a győzelme.

2023 okt 27. 21:00

Postecoglu rekordot állított fel a Spurs élén

Egyetlen edzőnek sem sikerült olyan jól kezdeni a szezont a Premier League történetében, mint ahogy összejött Ange Postecoglou számára. A görög születésű ausztrál edző lett az első olyan menedzser, aki első 9 meccsén 23 pontot szerzett csapatával. Nem véletlenül választották meg augusztus után szeptemberben is a hónap legjobb edzőjének az angol élvonalban. A játékosok fejében is rendet rakott, és nagyon látványos támadójátékot hozott össze a mágnestáblánál.

Mindezek számadatokban is meglátszanak, például a Squawka nevű sportlap szerint a Tottenham lő a legtöbbet kapura, legtöbbet passzol az ellenfél térfelén és a támadóharmadban is a legaktívabban passzoló csapat. Ha ez nem lenne elég, még a védelem is dicsérhető, hiszen a Spurs engedi a legkevesebb passzt az ellenfelek támadásainál. Hétfő este a Fulham elleni meccset behúzták, így aztán elmondhatják, hogy ebben az idényben nem szenvedtek rendes játékidőben vereséget egyetlen találkozón sem.

Ange Postecoglou 001
Ange Postecoglou. Fotó: daykung/Shutterstock

Crystal Palace egy ideje nem bír a Spursszel

Még tavasszal jött, látott és győzött Roy Hodgson, aki nem először került a Crystal Palace kispadjára. Nyáron úgy tűnt, nagy erőkkel keresik az utódját, mert csak beugrósnak szánták. Viszont annyira meg voltak vele elégedve, és talán nem találtak mást a helyére, hogy végül maradt a csapatnál. Középmezőnyben vannak, mindenféle eredményből begyűjtve hármat-hármat. Nem kiugróan jó szereplés, de nem is rossz, egy biztos kezű menedzsertől ez várható.

Hodgsonnak az előző idényben nem ment a Spursszel szemben, egy mostaninál gyengébb csapat ellen nem találta az ellenszert. Igaz csak 1:0-ra kaptak ki májusban, az most is vállalható lenne. Azon az összecsapáson még Harry Kane volt eredményes az első félidőben, aztán a második játékrészben inkább a szabálytalanságok domináltak. Ha távolabbról nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy Hodgson elődei sem voltak túl sikeresek a Tottenhammel szemben.

Crystal Palace - Tottenham mérkőzés tippek

Sérültek mindkét oldalon vannak, talán kiegyenlített ezen a téren a helyzet. Támadásban, játéktudásban viszont már nincs egyenlőség, jobb csapat a Tottenham. A vendég győzelemre a bet365 kínálatában 1.80-ért fogadhatunk, míg a legalább 2 gólra 1.72-es oddsot adnak. Elnézve a Spurs formáját, ezúttal a legalább 2 vendég találatra tippelek! Te mire fogadsz a meccsen?

október 27., péntek

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 25. 7:21 UTC.

  • Crystal Palace - Tottenham tipp

    Tottenham 1.5 gól felett
    Bet365
    1.72

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Son Heung-Min (Fotó: Silvi Photo / Shutterstock.com)