A lesajnált Inter Miami most már sorra veszi az akadályokat, mióta megérkezett Lionel Messi és baráti köre, azóta szinte megállíthatatlan a csapat. Ez lenne a Messi-hatás? A legnehezebb meccseik csak most következnek, szóval komoly erőpróba előtt David Beckham klubja. 

2023 aug 7. 03:30 Közvetítés: Unibet

Nincs felkészülve Amerika Lionel Messire

Európában már nagyjából tudják, hogy Lionel Messi előtt semmilyen területet nem lehet hagyni. Emlékezhetünk rá, milyen védekezéssel próbálkozott ellene a Chelsea, Liverpool, Atlético Madrid vagy a Real Madrid, sokszor közrefogták ketten vagy hárman, de előfordult Casemiro révén emberfogás is, sőt, még a Liverpool az úgynevezett ketrec megoldást is alkalmazta. Ezeket csak azért írjuk le, mert az Egyesült Államokban nem igazán törődnek ilyennel. 

Lionel Messi szabadon kapja a labdát, előfordult, hogy méteres körzetében senki sincs, nyugodtan vezetheti a labdát, akár lendületből is. Lehet, hogy már 36 éves, a sebesség kopik, de a tudás nem. Ezeket a helyzeteket pedig megoldja Messi, főleg a kapuval szemben, amikor nincsen körülötte senki. Gólokat szerez, jól érzi magát, látványosan játszik, csapata játéka pedig nagyságrendekkel javult. 

Az argentin világbajnok klasszisa pedig itt mutatkozik meg igazán. A PSG-nél már sokan lesajnálták, de azért a két francia bajnoki szezonjában 56 meccsen 22 gólt szerzett és 30 gólpasszt adott, mindezt egy topligában. A francia védekezés fizikális, de ilyen gond nincsen az MLS-ben, szórhatja a gólokat. Ahogyan említettük, lazább a játék, ami fekszik Messinek is, illetve valószínűleg az egész csapatnak.

Egyelőre Jordi Alba csak edzéseken vett részt, de bele se merünk gondolni, mennyire erős lesz az Inter Miami baloldala, hiszen Taylor már most kiváló formában van, mögötte ott lesz a védelemben Alba, aki szintén aktívan támogatja a támadásokat. Emlékezhetünk rá a spanyol ligából, mennyiszer alkalmazta a Barcelona az Alba általi középre centerezést Messi irányába, ezekből most még több jöhet, mert jól láthatóan ezeket nem tudják lekövetni a riválisok. 

A Dallas más kávéház?

Az eddigi ellenfelekről mind azt írták, hogy az Inter Miaminak sok lesz, mert nem jó a védekezésük, de nem számoltak azzal, hogy az argentin csapattársai bizonyítani akarnak. Az említett Taylor úgy játszik, mintha prime Neymar lenne, Martínez mindenben kiszolgálja Messit, míg Busquets stabilitást adott a középpályának. A Dallas viszont kemény dió lehet, nincsenek olyan sztárjaik, mint Messi vagy Busquets, viszont dolgos csapat. 

Nem feltétlenül kiemelkedő erősségű gárda, viszont vannak olyan játékosaik, akik jól ismerik Messit (Asier Illaramendi). Ez pedig segíthet a védekezésben, hiszen valahogy meg kell állítani a nyolcaddöntőben az Inter Miamit. Mi ebben azonban nem hiszünk, a DNB opció ugyan folyamatosan zuhan, viszont annyira jónak érezzük a vendégek támadójáték, hogy minimum két gólt várunk Messiktől!

  • FC Dallas - Inter Miami CF tipp

    Inter Miami 1,5 gól felett
    Unibet
    1.85

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: YES Market Media/Shutterstock, Frio Mendez/Shutterstock