Tizenegyedik fordulójához érkezik az idei darts Premier League szezonja. A sorozat aktuális helyszíne Brighton lesz, ahol az este első felében van den Bergh-van Gerwen, Dobey-Price, Wright-Aspinall, illetve Clayton-Smith csatákat rendeznek. A négy esemény közül fogadási szempontból minket leginkább Aspinall mérkőzése érdekel, mindazonáltal minden eseményhez igyekeztünk fogadási ötlettel előrukkolni.

Van Gerwen nyitja meg az estét

Csütörtök este Michael van Gerwen mérkőzésével startol az idei PL 11. játéknapja. A hollandot egy hét után láthatjuk ismét tábla előtt, ugyanis előzetesen jelezte, hogy kihagyja a hétvégi Münchenben rendezett European Tour versenyt. MVG bizonyára családi környezetben szerette volna tölteni a húsvéti ünnepeket, ami akár komoly mentális, illetve fizikális feltöltődést jelenthetett számára. 

Ennek következtében mindenképpen egy kipihent, újult lendülettel bíró hollandot várunk Brightonban, akinek ellenfele a mostanság gödörbe került Dimitri van den Bergh lesz. Azontúl, hogy a belga srác szökőévente képes legyőzni Gerwent, folyamatosan zakózik a tévés tornákon. A kamerák előtt utoljára még március 25-én tudott nyerni James Wade ellen. Nem igazán érezzük azt, hogy ez az este róla szólna. Nem csoda, hogy a bukik toronymagasan a tabellát összetettben vezető Mighty Mike nagyobb arányú sikerét várják, velünk egyetemben.

M. van Gerwen -1.5 hendikep [email protected]

Bitang nehéz Price-ot megállítani

Továbbra is elképesztő ritmusban tolja mérkőzéseit Gerwyn Price. Bár a walesinek múlt hétvégén nem sikerült behúznia zsinórban harmadik ET-győzelmét, aki elkapta egy-két meccsét a müncheni tornán az láthatta, hogy csakis extra-teljesítményekkel lehetett őt két vállra fektetni. Ez az extra ezúttal Michael Smithnek sikerült, aki a negyeddöntőben kapta el 6:2-re Icemant. Bár az eredmény simának tűnik, Price éppencsak 100-as átlag alatt végzett a csörtén, ami mutatja, hogy Smith mekkorát ment a hétvégén Németországban.

Price ellenfele ezúttal Chris Dobey lesz. Úgy látszott pár hete, hogy az angol srác elkapta a fonalat a PL-ben, ám múlt héten rögtön kiesett. A müncheni torna is felemásra sikeredett számára, hiszen a legjobb 16 között vasárnap szoros meccsen szenvedett vereséget az ausztrál Damon Hetától (5:6). Látva a két játékos közelmúltbeli performanszait, úgy véljük, hogy ezúttal Price jut az elődöntőbe.

G. Price nyer [email protected]

Aspinallban rejlik számunkra a nap tippje

Nagyon jó hétvégét zárt Münchenben Nathan Aspinall. A korábbi PL-döntős angol egészen a fináléig menetelt az European Touron, ahol végül 8:5-ös arányban Michael Smith tudta legyőzni őt. A torna során olyan playereket tudott kiütni, mint a friss UK-Open győztes Andrew Gildinget, vagy a tavalyi PL-döntős Joe Cullent. Bár a múlt heti forduló gyengébbre sikeredett számára, hiszen Jonny Clayton a negyeddöntőben kiütötte őt (4:6), a müncheni hétvége minden bizonnyal új lendületet hozhat a játékában.

A lendület Peter Wright számára is elkéne. Egy hete úgy tűnt, hogy a skót feltámad lassacskán hamvaiból, hiszen Birminghamben a döntőig jutott ebben az évben első ízben. Ott végül Jonny Clayton megállította Snakebite-ot, mindenesetre úgy gondoltuk, hogy ez a sikerélmény erőt ad neki a hétvégi, müncheni versenyre. Ehhez képest szombat este rögtön a 32 között majdhogynem felmosta vele a színpadot a világranglista 105. helyezett Lee Evans (1:6). A meccs főként Wright kiszállózásán ment el, hiszen nyolc duplára dobott próbálkozásából mindössze egy ért célba. Ez nagyon kevés. Úgy tűnik tehát, hogy Wright kálváriája tovább folytatódik. Ennek ellenére meglepő számunkra, hogy a mérkőzés fogadási kínálatában szinte 50-50% esélyt adnak az irodáknál a szembenálló felekre. Naná, hogy ezen az értéken behúzzuk Aspinallt.

Szoros csörtét hozhat a Clayton-Smith rangadó

Véleményünk szerint a mostani negyeddöntők slágermeccsének a Clayton-Smith ütközet mondható. Egyrészről Clayton húzta be az elmúlt két Premier League-játéknapot, másrészről Smith a hétvégén Münchenben nyert televíziós tornát. Mindemellett a két klasszis player egyaránt az első négy között tanyázik összetettben, így ebből fakadóan is találó a rangadó jelző.

Formát tekintve tehát mindkét játékos jó periódust fut, így kiváltképp érdekes lehet, hogy kitől búcsúzunk idejekorán Brightonban? Abban egyetértünk a bukikkal, hogy Smith számít a nagyobb favoritnak, ám érzésünk szerint a szorzó alapján kissé alábecsülik Claytont. Véleményünk alapján itt akár egészen szoros befutóval is számolhatunk. Célszerűnek tartjuk fogadási szempontból a leg-overek piacán nézelődni, mert egy 9.5-ös határt lazán megüthetnek a felek.

legek száma 9.5 felett [email protected]

  • Darts - Premier League 2023 tipp

    P. Wright - N. Aspinall (Aspinall nyer)

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés