Ha békés díjról van szó, akkor a világ legbékésebb emberénél, David Attenborough-nál nincs békésebb, szóval nem teljesen egyértelmű, hogy neki kell adni?

Természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik legjelentősebb úttörője, valószínűleg sokunk számára felejthetetlen emlék, ahogy leguggol a kamera előtt, és mesél a háttérben lévő erdőről vagy épp állatvilágról. Említhetném a hangját is, ahogy megnyugtató módon a fülünkbe kúszik, de ugye magyarként a szinkronhangok átvették tőle ezt a szerepet. Ami biztos, hogy imádja a természetet, állatokat, növényeket és úgy komplexen a Föld nevű bolygót, melynek sorsát is szívén viseli, és saját eszközeivel küzd érte!

Fotó: dominika zara/Shutterstock

A nemrég elhunyt brit királnyő is elismerte munkáját azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte! Továbbá megkapta 2005-ben az Order of Merit kitüntetést is, amelyet szintén II. Erzsébet brit királynő adományozott azoknak, akik kiemelkedőt alkottak a művészetek vagy épp a tudományok területén. A számos kitüntetés és elismerés mellett, több tucat állat- és növényfajt neveztek el róla, valamint idézem a Wikipédiát: "Nagy-Britannia 2019-ben vízre bocsátott, 200 000 000 fontos költségvetésből készült 130 méter hosszú és 15 000 tonnás sarkvidéki kutatóhajója a legendás természetfilmes tiszteletére az RRS Sir David Attenborough nevet viseli". Megismertette velünk a Földet, most felhívja a figyelmet a veszélyekre, mindezt fogyasztható, kereskedelmi formában. Kell ennél több egy modern világban?

Nobel-békedíj 2022:

  • Alexei Navalny - 3.00
  • The Kyiv Independent - 3.75
  • Sviatlana Tsikhanouskaya - 4.00
  • Ilham Tohti - 6.00
  • Volodymyr Zelenskyy - 7.00
  • Comittee to Protect Journalists - 9.00
  • David Attenborough - 11.00

A teljes kínálatot az Unibetnél találod, a szorzók 2022. október 5-én voltak érvényben 12:35-kor.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: dominika zara/Shutterstock