Vasárnap két gyengébb formában lévő együttes játszik egymással, az egyik próbál az NB1 dobogójáért lévő harcba csatlakozni, míg a másik távol tartani magát a Kisvárda - Mezőkövesd duótól. Megnézzük mire mehetnek egymással a felek.

márc 17. 12:30

Lehet visszaút a Debrecen számára?

Jobban is alakulhatott volna a tavasz a Debrecen számára, talán ki is jelenthetjük, hogy a csapat a várakozások alatt teljesít 2024-ben. A dobogóra is esélyesnek tarthattuk őket februárban, de aztán nem úgy jöttek a pontok ahogy elvárható lett volna a kerettől, ami a télen tovább erősödött. Összességében, a csapat tavaszi mérlege két győzelem, két döntetlen és három vereség a Magyar Kupából való kiesés mellett. Érdekes, hogy sok pontot tehát nem termeltek tavasszal, azonban így sem elérhetetlen a negyedik vagy a harmadik hely - azonban ehhez mindenképpen kellene ez a ZTE elleni siker.

Labdarúgó NB I - Debreceni VSC - Ferencvárosi TC 001
Christian Manrique, a Debreceni VSC játékosának gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában 2024. február 10-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Blagojevic és az általa végzett munka amúgy igen nagyra van értékelve a Lokinál, azonban az eredmények mostanában nem ezt igazolják. Ehhez képest a bukik egyértelmű esélyesnek mondják ki a hazaiakat (1.68) és azért ez csalóka lehet, miután a ZTE sem mehet feltartott kezekkel Debrecenbe. Bár a zalaiak kilenc pont távolságból szemlélik a kiesőket, eltűntek közülük a csapatok, így egyértelműen őket kell elkapni, ha valamelyik vidéki csapat még bent akar maradni.

Mit villant Márton Gábor a ZTE kispadján?

A tavaszi szezon kezdete előtt egyébként a zalai csapat egy ponton volt a Mezőkövesddel és a Kisvárdával és innen tudták kiépíteni a mostani tetemes előnyüket. Érdekes volt, hogy Márton két hete látványosan dobta a Magyar Kupát, majd utána csúfos vereséget szenvedtek a Kisvárda ellen. Majd jöhetett egy másik gyenge formában lévő csapat, vagyis az MTK, ahol egy fordulatos meccsen 2-2-s végeredmény lett. Ezek az eredmények azért érdekesek, miután a fent említett csapatok - a Debrecennel együtt - vannak jelenleg a legrosszabb formában a NB1-ben.

MOL Magyar Kupa - Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 001
Márton Gábor fejében vajon mi jár a debrecen mecs előtt?
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Van amúgy törleszteni valója a kék-fehér csapatnak, miután az idei első két meccsüket a Loki nyerte. Rögtön a harmadik fordulóban Kyziridis hajrábeli góljával nyertek a debreceniek, majd Zalaegerszegről is elhozták egy fordítás után (1-2) a három egységet. Mindkétszer közel járt tehát a pontszerzéshez a ZTE, azonban hiányzott az egyenlítő gól. Mindkettő meccs azonban ősszel volt, amikor eléggé kinyílt a két csapat között az olló, míg ez tavasszal kezd becsukódni. Ha csak a 2024-es évadot nézzük, akkor a zalaiak 14, míg a hajdúságiak 8 pontot szereztek és így már a tabellán is csak négy pontra vannak egymástól.

Alulértékeltnek néz ki a ZTE

Tény, a Debrecen idén mindkét meccsüket megnyerte és most is hazai pályán fogadja majd az egyik kedvenc idei ellenfelét. Ettől függetlenül viszont az 1.68 alacsonynak néz ki. A ZTE bőven le volt maradva ősszel a mezőnytől és ebben a periódusban találkozott egymással a két csapat, míg tavasszal rohamosan közelítenek a zalaiak a középmezőnyhöz. Ennek tükrében a végeredmény piacon inkább az X2 felé mennék el, ami jelenleg duplázó felett van (2.14).

Miután a ZTE alulértékeltnek néz ki, így a value szorzókat az ő oldalukon keresgélném továbbra is. Ami szembeötlő volt idén, hogy a támadójátékuk összeállt néhány meccstől eltekintve. A magas végeredmény szorzó magával hozzá, hogy az általuk lőtt gólokra is kedvező oddsokat kapunk és ez most sincsen másképpen. A 1,5 gól over zalai oldalon már 3.70-ért vihető, ami azért komolyan elgondolkoztat. Az idei hét lejátszott meccsén ezt az overt négyszer is hozták, ami mérvadó olyan tekintetben, hogy a Debrecen nincsen jó formában. Ez még úgyis érték, hogy a Debrecent legalább két találattal csak két alkalommal tudták mattolni ebben a naptári évben.

  • DVSC Debreceni - Zalaegerszegi TE tipp

    ZTE over 1,5 gól
    Unibet
    3.70

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A diósgyőri Szabó Levente gólja a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE FC mérkőzésen a diósgyőri DVTK Stadionban 2024. február 27-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt