Mivel eszkalálódott az izraeli-palesztin konfliktus, ezért most annyira nem fontos a nemzetközi médiában az orosz-ukrán háború, de azért mi foglalkozunk kicsit a két legnagyobb ukrán gárda pénteki rangadójával.

2023 nov 3. 16:00

A labdarúgás a háborúban sem áll le

Az olyan klub, mint a Shakhtar Donetsk, akinek a stadionja használhatatlan az orosz-ukrán háború miatt, nem törtek meg, sőt, bejutottak a BL-főtáblára. Ennek kapcsán beszélt a gárda csapatkapitánya, Taras Stepanenko is a médiának:

A katonáink a fronton harcolnak, mi pedig a sportpályákon. 

Az oroszok agressziója kegyetlen, rengeteg állampolgárt öltek meg szerte Ukrajnában, miközben a harcok folynak, sportélet ha lassan, de biztosan visszatért a korábbi mederbe. A Shakhtar Donetsk egy olyan klub, amely folyamatosan költözik, majd egy évtizede nem játszottak már hazai pályán, hanem többszáz kilométerre otthonuktól kénytelenek pályára lépni, hazai szurkolóik nélkül, de ez a klubot nem töri meg, bajnokságot nyernek, nemzetközi kupameccseket játszanak. 

A legsúlyosabb veszteségeket épp a Shakhtar szenvedte el Ukrajnában, de ez szinte megtörhetetlenné tette a klubot. Elnökük, Rinat Akhmetov elmondta, milyen komoly pénzügyi veszteségeket szenvedett el a háború miatt (pl.: Azovsztal megsemmisítése), ahogyan az sem mellékes, hogy a nemzetközi kupameccseiket sem tudják Ukrajnában megrendezni, mondhatni a csodával határos, ahogyan a Shakhtar üzemel. A háború miatt több légiós távozott, ez viszont lehetőséget adott a helyi tehetségeknek, amivel az ukrán válogatott játéka is erősödött.

Kijev és Donyeck már nem harcol

Elvileg a Dinamo és Shakhtar mérkőzése egy országos derbi, de ezek a klubok most már inkább a hazájukért harcolnak, mintsem egymás ellen. A háború összekovácsolta őket, mindkét gárda korábban a légiósokra épített, most már a keret jelentős része ukrán, válogatott is erre a két klubra épül. Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor a két gárda közül egyértelműen jelenleg a Shakhtar az erősebb, az sem segíti a Dinamo Kijev helyzetét, hogy a támadósorból alig maradt bevethető játékosuk.

A rutinos Yarmolenko megsérült (4 gólos 6 mérkőzésen), míg a fiatal Vanat eltiltott (9 meccs / 4 gól), gyakorlatilag két csatára maradt csak a Kijevnek a mérkőzésre. Abból a szempontból viszont előnye van a fővárosiaknak, hogy a Shakhtar a következő heti Barcelona elleni BL-csoportmeccsre készül. A vendégek sikerében akkora érték nincsen 1.66-os szorzón, viszont a kevés gól adja magát (két legutóbbi egymás elleni kijevi meccsükön háromnál kevesebb született), donyecki gárda idegenben azért nem annyira hatékony gólszerzés terén, míg a Dinamo Kijev szinte biztos a védekezést választják a sok sérült támadó miatt. 

  • Dynamo Kyiv - Shakhtar Donetsk tipp

    2,5 gól alatt
    Unibet
    1.88

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés