Nincsen azért annyira könnyű helyzetben a holland válogatott, hiszen a helyére pályázó Norvégiával találkozik. A bukmékerek szerinte egyértelmű favoritok a hollandok, egy adag diszkólisztre másfél adag diszkólisztet fizetnek, tehát 1.50 körül adják őket, de nem lesz könnyű dolguk, ráadásul a nyomást a török is növelhetik.
Hollandia 20, míg Norvégia 18 pontos, ilyen alaphelyzetből csapnak össze az utolsó körben. A nyerési kényszer a vendégeken van, de többször is látva a norvég mentalitást, hát nem fogják rárúgni az ajtót a hollandokra. A felállásuk is inkább defenzív és ellentámadásokra épülő 4-2-3-1-es taktika, ahol természetesen Erling Haaland lenne a fő attrakció, de jelenleg sérült. Helyette jöhet Alexander Sørloth, aki kiegészítő ember, mind válogatott, mind klub szinten. Szerintem Odegaard játéka labilis, és nyomásra nem reagál jól, pedig abból most lesz bőven, Davy Klaassen vagy épp Arnaut Danjuma révén. Oda próbálok kilyukadni, hogy nem látom a nyerőembert a norvégoknál.
Érdekes helyzetben van a holland csapat, kijött a mély gödörből, és első helyen juthat ki a világbajnokságra. 9 forduló alatt 31-szer voltak eredményesek, Memphis Depay viszi a prímet, 11 találattal. A fontos gólokat azonban inkább Klaassen szerzi, aki kiélezett helyzetekben tudott előlépni, és meghozni a nyerő fordulatot. Személyi és csapat szinten is jobbnak tűnik a holland válogatott, sokan nem szeretik Loius Van Gaalt, de a rutinja meghozta a stabilitást az Oranje életébe. Mivel dörzsölt edzőről van szó, ezért a döntetlennel sem lenne elégedetlen, mert egyenlő pontszám esetén, tehát egy török siker után, a gólarány döntene, amiben a hollandok sokkal jobban állnak. Nekem nincs igazán jó tippem a meccsre, neked van?
november 16., kedd
- 20:45 Hollandia - Norvégia
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Kiselev Andrey Valerevich/Shutterstock
Hozzászólások 3
chabialonso
Tipikusan élőzős meccs. A félidei török - montenegrói eredmény után éedemes tenni erre. Ezen logika alapján az 1. félidő döntetlen jöhet . A másik meccsen a törökökből nem nézem ki az óvatoskodást , tehát ez a meccs attól függ .
sunik29
Köszönöm a diszkólisz videót . :) Előre nem tudtam hogy miről van szó .
User ID: 8851
Nekem ez mindenfajta téttel és forgatókönyvvel együtt is egy overes meccs. A norvégok nem bízhatnak csupán Monti sikerében, a holland védelmet meg legutóbb is láthattuk. Alaphangon 3-at, de ennél csak több gólt várok.