A Strasbourg ebben a szezonban komolyabb tényező akar lenni a francia bajnokságban, amire megvan minden esélyük. Ehhez kezdésnek a Monaco ellen kéne pontot szerezniük. 

2022 aug 6. 17:00 Közvetítés: UnibetBet365

Nem jó, de nem is tragikus

A Monacótól nem ilyen BL-meccset vártunk, így jóval nehezebb dolguk lesz a visszavágón. Nem lehet 100%-ot hozni a francia bajnoki rajton, pedig a Strasbourg ellen szükség lehet a maximális erőkifejtésre. Tavaly, amikor a Monaco elkapta a fonalat Philippe Clement érkezése után, akkor a Strasbourg volt azon kevés csapatok egyike, akik le tudták őket győzni, miközben a Monaco még a PSG-t is legyőzte. 

A hercegségbeli klub tehát ugyanúgy kezdte a szezont, mint tavaly, botladozás a BL-ben, ha pedig nem jön össze a főtábla, akkor nem lesz felhőtlen az öröm. Valószínűleg hiába Clement jó tavasza, megkérdőjelezik a szakértelmét is, hiszen a Monacónál alig adnak egy edzőnek bizonyítási lehetőséget. Nem épp a türelem szigete, de ez érthető is, hiszen óriási pénzek mozognak. 

Az sem mellékes, hogy a Monacónak nehéz a sorsolása, első hét fordulóban már minimum három rangadót játszottak, köztük leendő közvetlen riválisokkal. Ha rosszul rajtolnak, akkor már ez elején elúszott az esélye, hogy megszorítsák a PSG-t. Ha pedig a bajnokságra koncentrálnak, akkor kieshetnek a BL-ből, amire már egy ideje vágynak a klub vezetői, hiszen igazán komoly bevétel abból van. 

Stéphan építkezik

Julien Stéphan még mindig csak 41 éves, de már az ötödik szezonját kezdi a francia első osztályban. Ezalatt felépített egy olyan Stade Rennais-t, akik mostanra stabil top5-ös csapat lettek, illetve a Strasbourg esetében is hasonló a terv. Az első évben hatodik helyre jöttek be, keret nem gyengült, sőt, inkább erősödött, mélyebb a játékosalapanyag, jobban lehet rotálni, ami a szezon második felében jól jöhet. 

Fontos kiemelni, hogy a Strasbourg keretében rutinos játékosok vannak, kezdők többsége már túljutott a 100-150 francia bajnokin (3-4 szezon), ismerik a ligák. A keret jelentős része összeszokott, bírják a terhelést, ismerik a Stéphan által megálmodott taktikát is. Ez egy összeszedett csapat, akik tavaly is meglepetést okoztak, idén, ha nem gyengültek, miért ne lehetnének rá képesek? A Monaco fejben a BL-re koncentrál, következő héten visszavágó, senkinek sem hiányzik ez a Strasbourg elleni szenvedés. 

  • Strasbourg - Monaco tipp

    Strasbourg DNB-vel
    Unibet
    1.94

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés