Az első etap, ha csak szimplán az eredményeket nézzük, akkor meglepetést nélkül zárult, de ha az eredményeket mögé nézünk, akkor bizony egy más kép alakulhat ki bennünk. Hogyan folytatódik a Vuelta a Espana? Egy győzelemnél nem áll meg Sam Bennett?

Első sprint elemzése

Két évvel ezelőtt a világ legjobb sprintere volt, majd jött az összekülönbözés a Quick-Step vezetőségével, illetve a furcsa viselkedés, ami miatt sokan elbizonytalanodtak, vajon alkalmas még a 31 éves ír sprinter arra, hogy felvegye a versenyt a legjobbakkal? A Vuelta első mezőnyhajrája előtt mindenki Tim Merlierhez mérte a riválisokat, hiszen a jelen egyik legjobb sprintere a belga versenyző. 

Annak ellenére, hogy nem acélos a mezőny a sprinterek szempontjából, Sam Bennett esélyeit a 3-5. hely közé tették. Ennek a fentebb említett okok mellett még volt egy másik indoka is: nem volt jó formában. Érezhetően lassabb a Jakobsen, Philipsen, Merlier, Démare és Cavendish-féle sornál, de egy dologban bízhatott: az ő sorát erősíti a mezőny legjobb felvezetőembere. 

Vuelta a Espana 2. etap mezőnyhajrája (forrás: sportfogadas.org)

Van Poppel kiválóan hozta helyzetbe csapattársát, Sam Bennett előtt így szinte egy sáv keletkezett, ahol "csak" sprintelni kellett maximális hőfokon. Mads Pedersen indított mellőle, de hamar elfogyott, míg Tim Merlier egyszerűen nem tudott Bennett árnyékából kibújni. Az első mezőnyhajrá eléggé kaotikus volt, Alpecin rosszul vezette fel az utolsó km-eket, Merliert kilökték és pozíciókat vesztett, viszont aki látványosan nem tudott gyorsulni, az Pascal Ackermann. 

Olyan volt az UAE versenyzője, mintha nem haladna, miközben Mike Teunissen óriásit került és végül így lett negyedik, ha jobb pozícióban kezdi a hajrát, akkor dobogón végezhetett volna, mert sebessége megvolt hozzá. Az Arkéának nagyon kellenének a pontok a bennmaradás miatt, de Daniel McLay sem az a sprinter, akitől dobogót lehet majd várni. Hiába indított jó helyzetből (Bennett mögül), folyamatosan lassult, ez a tempó neki egyértelműen sok. Kaden Groves úgy lett 10., hogy körülbelül a 20. hely környékéről indított, rendkívül nagy sebességgel érkezett, de a csapata nem volt meg ahhoz, hogy helyzetbe tudják hozni. 

Nincsenek csapatok

A Vuelta mezőnyhajrái furcsák lesznek, mivel klasszikus sorok nincsenek. Megszoktuk, hogy a Quick-Step, Alpecin, Lotto, Trek, Groupama-FDJ vagy a BikeExchange összerak egy-egy minőségi sort, aztán versengenek egymással. Itt viszont egyik csapatnak sincsen vonata, mindössze egyetlen klasszikus felvezető van, a korábban említett Danny van Poppel. Miatta tudott Sam Bennett nyerni, ez is mutatja, mennyire fontos egy jó segítő, aki tudja mit kell tenni egy kaotikus hajrában. 

A Borának az is belefért, hogy Koch és Mullen nem tudott beszállni a felvezetés érdemi részébe, így gyakorlatilag Van Poppel egymaga kaparta ki a gesztenyét csapattársának. Legyőzte a Trek "vonatát", ahol, ha jobban belegondolunk, nincs is klasszikus felvezető, mert ugyan Kirschre próbálják ezt a szerepet erőltetni, de ő sem az. Ha a Bora képes összeállni megfelelően, esetleg Van Poppel megint klasszis teljesítményt mutat, akkor Bennett megnyeri a harmadik szakaszt is (3.00). 

Ebben egyedül Tim Merlier akadályozhatja meg (3.50), de neki tényleg az kell, hogy végig ott legyen Bennett kerekén (most is majdnem ott volt, illetve Pedersent is sokáig követte), de ha nincsen megfelelő távolságban, akkor nem fog tudni kerülni. A titkos favorit újból Kaden Groves lehet, de nála a pozícióharc kardinális kérdés. Nem jó a lökdösődésben, nem tud magának helyet csinálni, rosszul méri fel, kire kell rakni a kereket. 

A 2. szakaszra adott tippünk azért jött le, mert Bryan Coquard ilyen etapon elvétve tud normális sprintelni (nincs már meg hozzá a sebessége). Groves így előrébb végzett, de mi lett volna, ha a csapata megfelelő helyre hozza fel az utolsó 200-300 méterre? Akkor minden bizonnyal top3, mert Bennett és Merlier mellett ő a leggyorsabb. A harmadik etapon Jake Stewart az ellenfele az irodák szerint, sajnos 1.50-ért nem annyira kecsegtető. 

  • Groves előrébb végez, mint Stewart (1.50)
  • Bennett előrébb végez, mint Pedersen (1.50)
  • Merlier előrébb végez, mint Ackermann (1.44)

Úgy nevezhetőek ezek, mint biztonsági tippek, hiszen Stewart tényleg lassú volt az első mezőnyhajrá során (jó helyezkedés, alacsony végsebesség). Sam Bennett esetében Mads Pedersen az ellenfél, ahol szintén ugyanazt érezzük, Pedersennek nincs meg az a fokozata jelenleg, ami a Tour de France-on a legjobbak közé repítette. Gyors, de nem eléggé, Bennett most jobb.

Merlier és Ackermann esetét fentebb tárgyaltuk, Ackermann nem halad annyira, mint kéne. Mit tegyen, aki szeretne kockáztanti és valami nagy szorzót keres? Mike Teunissen dobogó. Egyelőre még nincsen szorzó, de valószínűleg 8.00-12.00 között lesz, első sprintben negyedik hely pozíción kívülről, sebesség alapján top5-ben van, ebben így van érték. 

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés