Szenegál után Tunézia is bemutatkozik az Afrikai Nemzetek Kupáján, rögtön egy rangadóval kezdenek, ahol Mali lesz ellenfelük. 

2022 jan 12. 14:00 Közvetítés: UnibetBet365

Hárman rögtön kiestek a keretből

Tunézia úgy kezdte az idei kontinenstornát, hogy a járvány és sérülések miatt kiesett három játékosuk a keretből, de mindössze egy pótlást igényeltek. A címből lehetséges, hogy Tunéziára asszociáltak azok, akik titkos favoritra gondoltak, de úgy gondolom, hogy ennek a keretnek nincsen létjogosultsága erre a kifejezésre. Nem kiemelkedően erősek, világbajnoki selejtezők során is voltak gondjaik. 

Mali ellen sem feltétlenül favoritok, még akkor sem, ha ezt tükrözik a mérkőzésre kínált szorzók. Mali ugyanis egy masszív csapat, magabiztosan hozták a vb-selejtezőket, rendre felveszik a versenyt a kontinens legjobbjaival, ami annak köszönhető, hogy a keret nagyobb része elit bajnokságokban pallérozódik. A védelemből többen is a francia első osztályban szerepelnek, közülük 2-3 játékos vezére a klubjuk hátsó alakzatának. 

Középpályáról a Bundesligában szereplő duó lehet ismerős (Haidara és Samassékou), míg elől Ibrahima Koné idei teljesítményéről beszámoltunk, de rajta kívül is akadnak gólerős támadói Malinak. Egyedül a kapusposzt lehetne lyukas, de ott pedig a rutin segíthet, ha már nincsen top bajnokságban szereplő játékosuk. Összességében ez a Mali keret egészen jó, minden csapatrészben akadnak megbízható és saját csapatukban is meghatározó játékosok. A minimum tőlük a döntetlen, pontosan ezért preferáljuk a DNB-t. 

Tunézia valószínűleg a labdatartásra fog törekedni, próbálják szűkös győzelemmel lezárni a találkozót, de a védelmük nem magabiztos, kérdeses, hogy kibírják-e bekapott gól nélkül. A vb-selejtezőkön látszott, hogy komoly tét esetén Guinea vagy Zambia ellen is megremeg a hátsó alakzat, akkor egy Malival szemben szinte biztos a bekapott gól. Mali védelme viszont van annyira masszív, hogy lehozzák kapott gól nélkül a találkozót. 

  • Tunézia - Mali tipp

    Mali DNB-vel
    Bet365
    2.00

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés