Nem fogadunk zsákbamacskára a brazil ligában. Lehet ez okozza majd a vesztünket, de nagyon kedvező a szorzó!
2.15
Akadnak helyzetek
Hogy lehet az, hogy a Grémio a hatodik legtöbb kaput eltaláló lövést érte el átlagban a brazil első osztályban, mégis mindössze 2 darab (!!) 2,5 gól feletti mérkőzést produkált a 12 forduló alatt? Egyik statisztikai mutatóban sem lógnak ki, szóval kissé érthetetlen, hogyan juthatott ilyen szintre Renato Gaucho csapata. Mondjuk ez nem újdonság, mert a Grémio az egyik leghatékonyabban védekező klubok közé tartozik a mester regnálása óta, de régebben legalább jöttek a gólok.
A helyzetek most is megvannak, ráadásul a támadóik kreatívak, sokat cseleznek, de ez inkább öncélú, mintsem hatékony. Nincsen igazi gólvágója a csapatnak, ha pedig nagy nehezen begyötörnek egy találatot, megpróbálnak ráülni az eredményre, ami nem mindig sikerül. Gyakoribb azonban, hogy az ellenfél megszerzi ellenük a vezetést, majd a Grémio dolgozik az egyenlítésért, mely általában a második félidőben érkezik (8 döntetlent értek el 12 fordulót alatt).
A Coritiba a másik véglet: meccsenként mindössze 2 kaput eltaláló lövés (jobbik eset, ha 3-4 összejön), mindössze 9 rúgott gól. Igazán pocsék teljesítmény, okkal állnak kiesőzónában. Athlético Paranaense rendelkezik a Coritibához hasonló statisztikai mutatókkal és játékkal, ellenük 1-0-s vereséget szenvedett a Coritiba. Jorginho együttesének három olyan meccse volt, amikor egynél több gólt kapott, míg a Grémiónak egyetlen, amikor egynél többet rúgott.
Coritiba nem mondható durva csapatnak, próbálkoznak a lesre állítással, eddig több-kevesebb sikerrel. Ha a Grémio egyéni kvalitásokra épülő játékát kordában tudják tartani, akkor jöhet egy 0-0-s találkozó, esetleg talál egy gólt valamelyik csapat. Érdekesség, hogy a két edző eddig 6 mérkőzést játszott egymás ellen, amiből 4 esetben 1-0-ra végzőtödd a mérkőzés. A 2,5 gól alatti fogadásban lehet érték, de mi inkább "bevállalósabbak" leszünk, kicsivel nagyobb szorzóért a 2 gól alatti opciót választjuk az ázsiai piacról. Ebben az esetben a 2 gól esetében pénzünk visszajár.
-
Grêmio-RS - Coritiba-PR tipp
2 gól alatt (AH)Bet365
2.15
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Részlet a Flamengo - Gremio mérkőzésről (Fotó: A.RICARDO / Shutterstock.com)
Hozzászólások 8
Powell
Elég underes meccsnek látszik.Mind az egymás elleni mind a Gremio hazai mecccsein csak elvétve van 3 gól.Ezt nagyon erős tippnek érzem.
sunik29
A tipp tetszik ,nekem van mar egy dontetlen tippem erre a merkozesre, a felsorolt statisztikai adatok miatt is.
chabialonso
Igen. Tavaly félidőben meglőtték a három gólt már gyengébb ellenfeleknek, most meg semmi. Volt olyan sorozatuk, hogy négy egymást követő meccsen lőttek hármat az ellenfelüknek.
grof19
Tudvalevő a Brazil bajnokságban underes a sok mérkőzés,viszont mikor sikerül kiválasztani egy (over 2.5) gólos mérkőzést akkor igen jó az odds rá.Most viszont sok sérült van mindkettő csapatnál és (2016) volt utoljára négy gól az egymás elleni találkozójukon. Nagyon jó ez a tipp ajánlás Bence. Köszönet érte.
csabax
Válasz a címbéli kérdésre: igen, érdemes.
curpy82
Mindenki alá fogja pakolni, beverem legalább 4 gólba.
BvB_09
A 1.5 gól felett + mindkét csapat szerez gólt 2.37-ért tetszik a találkozóra. Szimplán a néptipp miatt gondolom.
chabialonso
Természetesen a félidőben 2:nulla ilyenkor.