Az angolok simán vezetik a C-csoportot, ahol a másik nagy favorit Olaszország. Mostanában azért nem megy annyira az olaszoknak, megfoghatóak, ezért is kérdés, hogy ki lesz az igazi riválisuk a selejtezők alatt. Erre a kérdésre adhat komoly választ ez az összecsapás!

NB1-es focistákkal a macedónok

Kicsit a magyar sikernek is tekinthetjük az észak-macedón válogatott elmúlt években elért sikereit, mondhatni a mi kutyánk kölykei. Vagyis elnézést, azok a horvátok voltak a világbajnoki döntőn még 2018-ban. Ami biztos, hogy az aktuális macedón keretben van játékos Fehérvárról, Mezőkövesdről vagy épp Debrecenből. Igazán színes és összetett névsoruk van, Stefan Ristovski a csapatkapitány, a Dinamo Zagreb focistája, Elif Elmas épp olasz bajnok lett a Napolival, néhányan Cipruson légiósok, néhányan a török bajnokságban.

A legérdekesebb csapat, mely válogatottba delegál viszont Goran Pandevhez köthető. 2021-ben vonult vissza a válogatottságtól a macedón legenda, akiről egy csapatot neveztek el, és a macedón élvonalban szerepel. A fiatal tehetség, Bojan Dimoski ebből a klubból, név szerint az FK Akademija Pandevből érkezik a nemzeti csapathoz. Érdekes válogatott, melynek nagyon hiányzik Pandev vezérszerepe. Hullámzó teljesítményt nyújtanak, legyőzik az olaszokat, aztán vereséget szenvednek Grúziától.

Goran Pandev - Észak-Macedónia 005
Goran Pandev góljai és szerepe nagyon hiányzik. (Fotó: Igor Panevski / Shutterstock.com)

Ukrajna játékosai formán kívül lennének?

Tavaly nyáron Andriy Yarmolenko elment az arab világba levezetni és keresni egy halom pénzt. Közben Roman Yaremchuk karrierje valahogy inkább lefelé halad, a Benfica után a Club Brugge játékosa lett. Mykhailo Mudryk nagy hírveréssel érkezett a Chelsea-hez, aztán nem alakult túl jól az elmúlt néhány hónapja. Közülük nem is kapott meghívót Yaremchuk, de én azt látom összességében, hogy a húzónevek nincsenek jó formában, vagy épp nincsenek igazán kompetitív környezetben klubszinten.

Márciusban nem bírtak az angolokkal, nem volt kaput eltaláló lövésük, nem is igazán állt össze a játékuk. Azon a meccsen xG mutató terén meglehetősen alacsonyan voltak, szinte nem is létező 0.14-gyel zártak. Néhány napja játszottak egy barátságos meccset a németek ellen, az eredmény 3:3-as döntetlen lett. Tavaszhoz képest nagyot javultak széleken, Tsygankov és Mudryk révén, ez mindenképp pozitív előjel lehet a macedónok elleni meccsre.

Észak-Macedónia - Ukrajna mérkőzés tippek

A bet365 kínálatában a szorzók vendég siker felé húznak, az írás pillanatában az ukránok győzelme 1.90-ért játszható. Az over és under fogadási piacon én valamiért a gólok irányába mennék, a bukmékerrel ellentétben, 2.5-nél többre tippelve 2.20-as oddson. Nem tűnik egyik fél sem túl jónak, egyik oldalon sincsenek túlságosan nagy formában a játékosok, ezért aztán marad a támadás, mintsem koncentrált védekezés.

június 16., péntek

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 14. 10:36 UTC.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: ArifAsif/Shutterstock, Fotó: Stefan Constantin 22/ Shutterstock