Európa Liga: Ezzel vigasztalódnának

Nagy Bence
2019 ápr 10. 13:05
Szólj hozzá!

Foci Európa Liga Napoli Arsenal FC

Az Arsenal és a Napoli hosszú évek sikertelenségei után a második számú európai kupasorozatban vigasztalódnának. Melyikük veszi komolyabban a mérkőzést?

Arsenal - Napoli

Két tapasztalt edző csapata méri össze egymással az erejét csütörtök este, akár döntőnek is beillene ez a párosítás. Unai Emery zsinórban három Európa Ligát nyert a Sevillával, de volt ő az Arsenalt megelőzően a PSG menedzsere is. Most újból kedvenc sorozatában szerepelhet, az Ágyusok céljai pedig egyre komolyabbak az EL-t illetően. Carlo Ancelotti nyert már edzőként három Bajnokok Ligáját, most viszont az Európa Liga a fő prioritás.. 

Arkadiusz Milik. Fotó: Anton_Ivanov / Shutterstock.com

Egy olyan csapattal nyerne Ancelotti, mely utoljára épp 30 éve aratta máig egyetlen európai kupás sikerét. A bajnoki cím már elúszott a klubnak, ebben közrejátszik a gyengébb szezonkezdés is, de szép fokozatosan formálta saját képére a Napolit. A Sarri-korszak véget ért, ahogyan a 4-3-3-as felállás is, amit a nápolyiak játszottak éveken át. Minden a labdatartásban és a presszingben összpontosult, külföldön Sarriball-nak nevezték a játékstílust, ami trófeát nem hozott a klubnak. 

Mi okozta a vesztét annak a Napolinak? A kiszámíthatóság. Sarri nem szeretett rotálni, így a játékosok a szezon második felére teljesen elfáradtak. Hiába volt meg az összhang, ha csökkent a kreativitás és a munkabírás. Ancelotti elsősorban ezen változtatott, jobban felosztotta a perceket a játékosok között. Sarrival ellentétben, aki mindössze 1-2 játékost használt még a meglévő tizenegyen kívül, Ancelotti 16-17 fős aktív kerettel dolgozik. Megvan a motiváció, játékosok sem fáradnak. 

A bajnokságban a szezon második felében megkezdte a még komolyabb rotálást, amikor érezhetővé vált, hogy a Juventus újból nyer. Ekkor már az Európa Liga élvezett prioritást, így Londonban a legerősebb kezdővel léphetnek pályára a nápolyiak. Mi változott még? A Sarriball át lett alakítva, Napoli gyorsabban játszik, kevesebb felesleges passzal. A sok rövid passz helyett hosszabb keresztlabdákkal operálnak és a 4-3-3-ból 4-4-2 lett. 

Fabian Ruiz (Fotó: Gennaro Di Rosa / Shutterstock.com)

A 4-4-2-ből támadásoknál 2-4-4 lesz, szélsőhátvéd a középpályára tolódnak fel, míg elől a Callejón - Mertens / Insigne - Milik - Zielinski négyessel riogatnak. Ancelotti jóval flexibilisebb taktika téren, mint olasz elődje, az aktuális ellenfél hátsó alakzatához is alakítja a saját taktikáját, ezért nehéz kiismerni a Napolit. Mégsem ebben rejlik az igazi erejük, hanem a középpályás védekezésben. Gyakorlatilag egy falat képeznek középen, ezzel lezárva az ellenfél előtt a területeket. 

Európai labdarúgás bónusz


Akár 70% bónusz válogatott ligákra tett gyűjtőkön a bet365-nél. Csak új és jogosult ügyfelek.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Az aktuális riválist így arra kényszerítik, hogy hosszú felívelt labdákkal operáljon a csatárok irányába. Ezzel hatékonyabbá teszik a két középhátvédjüket is, mivel Koulibaly és Albiol is 190 centiméter feletti magassággal rendelkezik, felívelt labdákat könnyedén elfejelik. A Napoli játéka tehát alaposan megváltozott, ugyan kevesebb akciót kezdeményeznek, de jóval hatékonyabbak, mint Sarri ideje alatt. 

Azt sem törte meg a csapat lendületét, hogy télen eligazolt a kapitány, Marek Hamsik. Ha tovább folytatja ezt a munkát Ancelotti, akkor bizony komoly vetélytársa lehet a Napoli a Juventusnak a bajnoki cím szempontjából a következő években, de előbb az idei Európa Liga a cél! Az Arsenalnál Arséne Wenger távozásával tavaly véget ért egy korszak, de Unai Emery a gyengébb kezdés után egészen magára talált a taktika és az eredményesség szempontjából is az Ágyusoknál. 

Unai Emery (Fotó: daykung / Shutterstock.com)

Ledolgoztak egy jókora hátrányt a bajnokságban, most már a BL-t érő helyekért küzdenek. A 4-2-3-1 csak védekezésben érvényesül az angol csapatnál, támadásban a Napolihoz hasonlóan 2-4-4-re váltanak, feltolt védekezéssel. Ez még nem is lenne baj, na de ott a támadásépítés. Említettük a Napoli-féle falat középpályán, viszont az Arsenal csak elvétve dolgozik hosszan előrevágott labdákkal.

Úgy lett kialakítva a labdajáratás, hogy a két középső védő a hozzá legközelebb álló játékoshoz passzoljon. Ha mégis előre ívelnék, akkor is csak Aubameyang jöhetne szóba, de őt jó eséllyel Koulibaly fogja majd. Mit tehet Emery? Sokszor látható volt tőle idén egy 4-2-2-2 támadásban, amivel gyakorlatilag feladják a széljátékot, középen összpontosul a támadásépítés.

Ezzel létszámfölényes helyzetet tudnak kialakítani a Napoli térfelén, de kulcsfontosságú lesz, hogy a védelem milyen pontosan íveli oda a labdákat. Ha ez nem fog sikerülni, akkor bizony jó esély van rá, hogy a Napoli minimum egy döntetlent elcsíp majd, ezzel óriási lépést téve az elődöntőbe jutás felé.

Taktikák után jöjjenek a hiányzók: Raúl Albiol a vendégeknél nem tudja vállalni a játékot, így a két oszlopból az egyik kiesik (Maksimovic pótolhatja, aki 193 centiméter...), de Ancelotti nem fog kétségbe esni. Hazaiaknál Bellerín és Wellbeck továbbra sincsen, de fontosabb Granit Xhaka pályára lépése, ami még mindig bizonytalan. A vendégek szorzóban mindezen okfejtések miatt lehet érték, de csak módjával!

Borítókép: Kalidou Koulibaly (Fotó: Gennaro Di Rosa / Shutterstock.com)

5.000 Forint Ingyenes Fogadás

Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Regisztrálj itt Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org




Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Nagy Bence

Nagy Bence

ROI 15.13 %

december

Tippek
Nyertes
Vesztes
Push

5.000 Forint Ingyenes Fogadás

  • Exkluzív ajánlat! Amennyiben általunk regisztrálsz az Unibet fogadóirodához, akkor egy extra 5.000 forint értékű ingyen fogadásban is részesülhetsz!

Unibet útmutató
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljessen! BeGambleAware.org

Európa Liga Fogadások 2018/19

mate_debrecen hozzászólt
2019 máj 31. 01:13
Azt sosem értettem, hogy ennyire minek kell Európa perifériájára vinni a döntőt... OK, hogy Grúzia, Kazahsztán, Azerbajdzsán stb. máshogy nem láthat ekkora eseményt, de akkor már nálunk is jobb helyen lenne, megközelíthetőbb, nem 5 óra az út Angliából, stb...

Szurkolás nuku és gyászos hangula
RedMunchen hozzászólt
2019 máj 30. 16:57
Tudtam, h a Chelsea a jobb, de en azert vartam az Arsenal sikeret mert akkor ot angol is mehetett volna a BL-be, ami hosszu tavon az egesz orszagnak pozitivum lett volna (na meg titkon benne volt, h jovore ellenuk garantaltan sikeresen vettuk volna a BL nyolcaddontos parharcunkat.  ;D).
tonijani hozzászólt
2019 máj 30. 06:47
Azt hiszem, nem is volt kérdés ki nyeri az EL-döntőt:

"Annak ellenére, hogy az irodák a Chelsea csapatát várják befutóként, úgy látszik a fogadók ezt másképp gondolják.

A főleg az Egyesült Királyságban ismert Ladbrokes fogadóiroda adatai szerint 71%-a a játékosoknak az ágyúsok végső győzelmére tippelt, s csupán 29%-a vár Chelsea győzelmet.

Alex

Kapcsolódó cikkek