Jelentős döntések születtek december végéhez közelítve, aminek hosszabb távon komoly hatásai lehetnek a labdarúgásra, sőt, akár már a közeljövőben is érzékelhetjük azokat, akár a komplett sportág a feje tetejére állhat!

A FIFA és az UEFA ellen ítélt az Európai Unió

Az év vége előtt közvetlenül robbant a bomba: az Európai Unió bírósága kimondta, hogy a FIFA és az UEFA az uniós joggal ellentétesen döntött korábban úgy, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását. Ez azt jelenti, hogy a Real Madrid, az FC Barcelona, a Juventus és a többi sztárcsapat végig legálisan cselekedett, mikor saját szuperligát akart létrehozni. Az eset még 2021-ben történt, akkor össznépi harag zúdult ezekre a csapatokra, nagyon jól időzítette válaszát a FIFA és az UEFA, mondhatni megnyerték a nyilvánosságot maguknak, miközben végig diktatórikus megoldást alkalmaztak, ők voltak az elnyomók azokkal a csapatokkal szemben, akik szabadon akartak dönteni a jövőjükről.

Ezt végül kettő és fél évvel később az Európai Unió bizottsága is bebizonyította, miután ugyan előbb az UEFA fegyelmi eljárást indított a klubokkal szemben, de a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus előbb a spanyol, majd az EU-s bírósághoz fordult és nyert. Az UEFA elbukott, amely új távlatokat nyithat a labdarúgásban. Az Európai Szuperliga (ESL) mögött álló cég az A22 Sports Management, mely már vázolta is, hogy miként nézhetne ki a bajnokság, gyakorlatilag pár órával azután, hogy pert nyertek a két nemzetközi labdarúgó szervezet ellen. Az ESL alapítói ugyanis felismerték, hogy az UEFA rengeteg pénzt nyúl le tőlük, miközben ők maguk is szervezhetnének bajnokságot, így jóval nagyobb összeg üthetné markukat, ráadásul nem lennének kitéve az UEFA-nak (és FIFA-nak) sem.

Miről szólna az Európai Szuperliga?

A tervek szerint létrehoznának egy női és egy férfi ligát is. A férfiaknál 64 csapatot tömörítene a bajnokság (ezek közül állítólag már 50 klubbal egyeztettek is), nem lennének állandó tagok és a 64 csapatot 3 osztályra bontanák, lenne első osztály (Sztár Liga, 16 csapattal), lenne második vonal (Arany Liga, 16 csapattal) és harmadik liga (Kék Liga, 32 csapattal). A különböző osztályok között a kiesés feljutás engedélyezett, ezt úgy oldanák meg, hogy a Sztár és Arany Liga utolsó 2-2 helyezettje egy osztállyal lejjebb kerülne (míg az Arany és a Kék Liga első két helyezettje feljutna). Az érdekesség a Kék Liga kiesésre vonatkozó részén van, ugyanis itt csak az első 12. helyezettnek biztosított a bennmaradás, utolsó 20 kiesne. 

Helyükre topligás csapatok kerülnének a tervek szerint. A Sztár Liga bajnoki címéért rájátszás döntene, első nyolc helyezett jutna be az egyenes kieséses szakaszba, ahol oda-visszavágós rendszerben zajlanának a mérkőzések, egészen a fináléig. A találkozókat hétköznap esténként rendeznék, így nem ütközne a nemzeti bajnokságokkal. A terv nagyon hasonló, mint azt az európai kosárlabdában láthattuk, ahol az Euroligát egy ugyanilyen mintára hozták létre, ott is van egy kiemelt bajnokság, ahol Európa legjobbjai küzdhetnek egymással alapszakasz és rájátszás során, jelentős hatása ott sem volt a nemzeti bajnokságokra. 

Mit lép az UEFA és a FIFA?

A legfontosabb kérdés ez, mert mint látható, van Európában 50 labdarúgó klub, akiknek feltett szándéka a változtatás, közülük eddig csak 12 mutatta meg magát, többiek félnek. A mostani döntéssel viszont többek is támogatásukról biztosíthatják az ESL-t, hiszen innentől minden legális az EU-s bíróság döntése alapján. Az UEFA és a FIFA itt dönthet, hogy mégis mit lépnek erre? Az egyik az agresszió, ahogyan tették azt 2021-ben is, jelen helyzetben azt tudják csinálni: eltiltják az összes UEFA és FIFA eseménytől a résztvevő csapatok játékosait, ami azzal járna, hogy nem vehetnek részt világbajnokságon, Európa-bajnokságon, hogy csak a legnagyobb tornákat említsük. 

A másik lépés, hogy felkínálnak egy jobb lehetőséget, ami hasonló szuperliga alapon működne, de ha őszinték akarunk lenni, nincsen jobb opciójuk. Miért? Mert az ESL-ből bevándorló pénzt a klubok markát üti, míg mondjuk egy BL-ből átalakított UEFA-mintára épülő szupersorozat esetében, a pénz legnagyobb része az UEFA-hoz vándorolna, pont ezt akarják elkerülni a klubok. A FIFA még ennél is nagyobb bajban van, ugyanis ők egy olyan sorozatot akarnak létrehozni a 32 csapatos klubvilágbajnoksággal, amire egyáltalán nincs igény, már a mostani sorozat is teljes kudarc. 

Mi a véleményetek? Életképes lehet az ESL? A FIFA és az UEFA bekeményít és végül letörnek mindenkit a szokásos diktatórikus megoldásaikkal? Milyen európai kupasorozatot preferálnátok leginkább?

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: akkachai thothubthai/Shutterstock