Kedden este kezdetét veszik a küzdelmek a legjobb 16 között a darts World Matchplay keretében. A mérkőzések immáron 11 nyert legig tartanak, s a tét nem más, mint a negyeddöntő elérése. Napi tippünk rögtön a nyitómeccs kapcsán született meg, mindenesetre a másik három párharcról is érdemes néhány szót említenünk.

Smith lazázott egyet az első körben

Michael van Gerwen idő előtti kiesésével jelentősen megnőttek Michael Smith esélyei a tornagyőzelemre. A regnáló világbajnok még sosem nyert World Matchplayt, s a bukik szerint Bullyboy Gerwyn Price mögött a Phil Taylor-trófea egyik legfőbb várományosa (6.00). Az oddsmesterek várakozásai ellenére azonban az angol klasszis meglehetősen gyenge produktummal rukkolt elő első ütközetén vasárnap este.

Bár a végeredményt tekintve a 10:2-es siker igen impozánsnak tűnik, ha jobban szemügyre vesszük a Smith mutatóit, akkor láthatjuk, hogy nem igazán kellett megerőltetnie magát a korosodó Steve Beaton ellen. Bullyboynak mindössze 88,96-os átlag, valamint 43%-os kiszálló-pontosság elég volt ahhoz, hogy földbe döngölje a tornához méltatlanul gyenge teljesítményt nyújtó Beatont. Most Chris Dobey ellen már sokkalta komolyabb játékra lesz szüksége, amennyiben szeretné elérni a negyeddöntőt.

Dobeyban megvan a potenciál Smith kiütéséhez

Chris Dobey a World Matchplayen azon kevés játékosok egyike, akik underdogként le tudták győzni a 32 között kiemelt ellenfelüket. Igaz, hogy a tavasszal Premier Leagueben debütáló észak-angol srác a hónapok óta gyengélkedő James Wade-et kapta ellenfeléül, azért mégis csak nagy tettnek mondható a Matchplay-történetében jópárszor döntőző Machine kiütése (10:8).

Mindazonáltal Smith ellen nem jöhet olyan periódus a játékában, mint Wade ellen. Hollywood ugyanis komoly lendülettel nyitott, és már 6:1-re is vezetett, amikor engedte a riválist olyannyira visszajönni a mérkőzésbe, hogy igencsak szorossá vált a befutó. Amennyiben ez a látványos mentális megingás nem jellemezte volna, akkor most bátran ajánlanánk Dobey nyeretését majd 3-szoros oddson, viszont figyelembe véve kihagyását, sokkal inkább más fogadási piacon támadnánk ezt a mérkőzést.

96.5-ös átlag felett végezhet Michael Smith

Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy az igazi nagyágyúk egy-egy major-torna elején tartalékolják erőforrásaikat. Amennyiben a sorsolás kegyes hozzájuk, s egy közepes kaliberű riválist ad nekik Fortuna, akkor összejöhetnek olyan gyengébb mutatókkal végződő mérkőzések, mint amit Smith produkált Beaton ellen. Ám Dobey már sokkalta veszélyesebb player, tapasztalhatta ezt tavasszal is, amikor Hollywood két ízben is állva hagyta őt a Premier Leagueben. A regnáló világbajnok pontosan tisztában van azzal, hogy kedden este már jóval élesebben kell dobálnia, ha nem akar idejekorán búcsúzni Blackpooltól.

Ennek okán a meccs fogadási kínálatában az extra piacon megcéloztuk Smith átlagát. Az Unibetnél 96.5-ös határon húzták meg az over-under határát. Véleményünk szerint itt már reális esély van rá, hogy Dobey kikényszeríti Smithből a klasszis mutatók lehozását. Reményeink szerint átlaga a 100-at is megütheti, zöldítve ezzel napi főtippünket.

További párosítások kedd estére

Természetesen az este hátralévő részében is akadhatnak olyan párharcok, melyek kapcsán érdemes lehet tétet elhelyezni a fogadási piacokon. Eleve érkezik Gerwyn Price, aki van Gerwen kiesésével a torna topfavoritjává nőtte ki magát. Stephen Buntingot 10:3-ra állva hagyta a nyitókörben, így kérdéses, vajon Joe Cullennek lesz-e ellenszere arra, hogy a menetelő walesi lendületét megtörje? Az egymás elleni mérleg egyértelműen Price mellett szól. Ugyan a walesi kimeneteles oddsa viszonylag alacsony, az ázsiai hendikepek mínuszos piacán megfontolandó 2-3 legnyi különbséget közé rakni Iceman javára.

Az este folyamán érkezik a színpadra a korábbi Matchplay-győztes Gary Anderson is, aki a 32 között Dave Chisnallt búcsúztatta (10:6). A meccsen nem igazán brillírozott a Repülő skót, nyilatkozatában önkritikus hangnemet ütött meg, s tudatában van annak, hogy sokkal élesebbnek kell lennie, amennyiben most Daryl Gurney ellen nem szeretne korán hazautazni. Az észak-ír riválisa egyébként meglepetésre hosszabbításban Rob Crosst ejtette ki az első körben (12:10). Superchin mentális erejéről tett tanúbizonyságot, hogy bár visszaengedte a meccsbe a kopasz angolt, a hajrában volt annyi ereje, hogy behúzza a továbbjutást. A bukik Anderson mellett ugyan komolyabb underdogként tüntetik fel, mindazonáltal Gary továbbjutása nem biztos, hogy olyan sima lesz, mint amit a szorzók sugallnak nekünk.

Végezetül a Noppert-Aspinall csata is kedd este kerül sorra. Aspinall Ratajskit küldte haza vasárnap este (10:7). Bár a lengyel kimagaslóan dobált, a gyatra kiszállózása megpecsételte a sorsát, amit az angol srác rutinosan kihasznált. Noppert már egy fokkal komolyabb rivális lehet számára, mindazonáltal a hollandnak is voltak üresjáratai a Martin Schindler elleni meccsén. Véleményünk szerint a bukik jól lőtték be az esélyeket, ahol Aspinall továbbjutását várják egy kiélezettebb mérkőzés keretében (1.67).

  • Darts World Matchplay 2023 tipp

    Michael Smith átlaga 96.5 felett

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés