Lélektanilag gondolj bele, hogy egyik nap legyőzöd a Manchester Unitedet, elhiszed hogy rólad fog szólni mostantól az angol foci, aztán jön a sokat passzolgató Manchester City, csak nyomozod a lasztit, elgurul a gyógyszered, és odarúgsz a fenébe is. Vagy nem így lenne?

Nem megy a szomszédba durvaságért a Sheffield United csapata, a tabella utolsó helyén álló alakulat szabálytalankodott eddig a legtöbbet, meccsenként közel 13 faultjuk van. Ennek megvan az eredménye is, 38 sárgát és 2 pirosat gyűjtöttek be, amivel élmezőnyben vannak lapok tekintetében. Mindez lehet taktikai elem is, amivel a technikásabb ellenfél kedvét el akarják venni a játéktól, ugyanakkor felkészültségbeli lemaradást is jelent. Lassabban reagálnak az ellenfél megoldásaira, elkésnek a becsúszással, szereléssel, és sok esetben ez történik a Sheffielddel. A jobb kvalitásokkal rendelkező csapatok kifognak rajtuk. Guardiola szereti ha focistái birtokolják a labdát, ez már önmagában helyzetet teremt a szabálytalanságra, hiszen el kell venni tőlük a játékszert.

Kevin de Bruyne. Fotó: Cosmin Iftode / Shutterstock.com

Nagy kérdés természetesen a bíró személye is, aki ezúttal David Coote lesz. Ebben az idényben 10 mérkőzésen fújta a sípot, összesen 34 sárgát osztott ki úgy, hogy 254 szabálytalanságot fújt be. Két esetben állított ki játékost, nehéz egyértelműen megítélni, hogy lapokkal fegyelmező típus-e, de azért ritkán marad a zsebében végig a sárga kártya. Nagy formában van a Manchester City, kicsit csalódás lesz a Sheffieldnek, hogy ez nem a Manchester United, hanem egy labdát birtokló, technikásabb együttes, a történelmi hétközi győzelmük után. Ezért tippelek lapok számára, méghozzá hogy a Sheffield legalább kettőt kap 2.10-es oddsért.

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org