Verhető ellenfél a Lille, ráadásul elmondhatja a Chelsea önmagáról, hogy jelenleg a világ legjobb csapata, hiszen BL-címvédők és klubvilágbajnokságot is nyertek.
Jó formában van a Chelsea, bírja a több frontos terhelést az utóbbi hetekben, a bajnokságban a harmadik hely lesz az övék úgy néz ki, szóval rá tudnak menni a Bajnokok Ligájában a címvédésre. Időnként megy a játék Lukakunak, időnként pedig kevésbé, és ez talán jól is jön a londoni alakulatnak, mert többnyire vele van elfoglalva a sajtó. Tuchel pedig közben ügyesen keverheti a kártyát, kivehet rossz formában lévő játékost, anélkül hogy számonkérnék. Többnyire 3-4-2-1-es rendszerben lépnek pályára, ami természetesen módosul attól függően, hogy a labdát épp birtokolják vagy meg akarják szerezni. Alapvetően inkább birtokolják, például az angol élvonalban a harmadik klub, mely legtöbbet magánál tartja a labdát. Szerintem nem szorulnak nagy elemzésre, bemutatásra, egy komplett, összeszokott csapat, ügyes edzővel az élen.
Mivel semmit sem tudok, tanult kollégám véleményére támaszkodom, aki időnként a francia bajnoki előzeteseiben, megosztja a Lille helyzetét. Jocelyn Gourvennec az edzőjük, és nem igazán meggyőző a munkája. Csak a 11. helyen állnak a bajnokságban, de talán azért nem menesztették, mert a Bajnokok Ligájában továbbjutottak. A védelemmel vannak gondok, ráadásul a gólszerzéssel sem tudják ezt ellensúlyozni. Burak Yilmaz mintha már túl lenne a karrierje azon pontján, hogy jelentős tag legyen egy taktikában. Mögötte játszik a George Weah fia, Timothy Weah, aki egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött a reményeket. A másik oldal érdekesebb, veszélyesebb, a két Jonathan, Bamba és elől David. Utóbbira érdemes figyelnie a Chelsea-nek, mert olyan, mintha az egyetlen valódi veszélyforrás gólok terén legalábbis, David lenne. Jól fizetnek az overek, lehet arra mennék rá, ha már ennyire nem adják jó szorzón a hazai győzelmet.
február 22., kedd
- 21:00 Chelsea - Lille
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Romelu Lukaku (Fotó: sbonsi / Shutterstock.com)
Hozzászólások 2
naxosz
Szerintem elég jók a szorzók a hazai csapat góljainak a számára.
Chelsea 2,5 gól felett 2,62 a bet 365 irodánál.
Hentesáru
Reális erre a Chelsea csapatra, mostani eredményük biztatóbb és simán megfogadható még kötésben hogy Chelsea lő két gólt + nyer