Mindkét oldalon sokan vannak a maródiak listáján, sőt, hazai csapat még egy eltiltástól is szenved, de ettől függetlenül nagyon fontos lesz a Feyenoord - Celtic mérkőzés. Ez több, mint egy szimpla BEK-döntő visszavágó, itt bizony a továbbjutás múlhat az első csoportmeccsen!
2.60
Feyenoord: A legjobbjuk eltiltott
Nem biztos, hogy a Feyenoord edzője, Arne Slot annyira jó helyzetben van. Az biztos, hogy remek szakember, hiszen bajnokot csinált egy olyan gárdából, akik az Ajax - PSV duó árnyékában vannak, az elmúlt 20 évben csak két bajnoki címet nyertek! Konferencia Ligában döntős volt, Európa-ligában negyeddöntős, most pedig már BL-főtáblás. A nyári átigazolási időszakban még sikerült is erősíteni a keretet.
Érkezett a horvát válogatott szélsője, Luka Ivanusec, aki rögtön beilleszkedett, első bajnoki meccsén gólpasszt, másodikon már gólt szerzett. A tehetséges holland támadóközéppályás, Calvin Stengs is már a kezdőcsapatban, topligából érkezett, ahogyan a 19 éves Yankuba Minteh is. A Newcastle fiatal szélsője kölcsönbe került Hollandiába, de már gólokat szerzett, azonban Slot a BL-csoportkör előtt nem lehet elégedett.
Az első számú kapusa megsérült, valószínűleg október végéig nem lépet pályára, míg a csapat gólzsákja, Santiago Gimenez eltiltását tölti. A mexikói válogatott középcsatára még az előző szezonban szedett össze eltiltást, nem volt bölcs döntés a Roma elleni EL-negyeddöntőben a 120. percben szándékosan odalépni az ellenfél védőjének úgy, hogy az még utána ki is nevette őt.
Nem ez volt Gimenez első problémás megmozdulása, nyáron felmerült podcastek témájaként, hogy vajon érdemes megtartani? A holland bajnokság első 5 mérkőzésén válaszolt, ahol 6 gólt szerzett (65 percenként betalált). A játéka annál is inkább hiányozni fog, mert a cseréjének szánt Ayase Ueda megsérült. A Feyenoord így középcsatár nélkül készülhet a BL-csoportkör első két mérkőzésére.
Celtic: A skótok problémája a hollandok szerencséje
Visszatért a Celtic kispadjára nyáron Brendan Rodgers, de egyelőre képlékeny, hogy ez milyen hatással lesz a klubra. Az ugyanis biztos, hogy Rogers nem BL-szintű edző: 18 BL-meccs, 2 győzelem, 5 döntetlen és 11 vereség (Liverpool és Celtic kispadján). Európa-ligát sem tudott nyerni a Liverpool csapatával, míg nagyobb részben neki köszönhető, hogy a Leicester kiesett a PL-ből tavaly.
A Celtic vezeti ugyan a skót ligát, de ez azért nem olyan nagy mutatvány, ellenben jelentős problémák vannak a keretben. Több belső védő sérüléssel bajlódik, ezt még talán megoldja Rodgers a bő keretnek köszönhetően, de a támadósorból a jobbszélső Liel Abada dőlt ki, akitől gólokat és gólpasszokat várnak. Ez tehát egy olyan mérkőzés, ahol a sérülések fognak dönteni, melyik gárdát érintik majd jobban, kik tudnak a kialakult helyzetre megfelelően reagálni.
Nem a megfelelő pillanat
Ahogyan a címben és a bevezetőben is említettük, ez az 1970-es BEK-döntő visszavágója, ahol a Feyenoord a legendás osztrák szakember, Ernst Happel vezetésével 2-1-re nyert. A jelenlegi erőviszonyok miatt, viszont nem biztos, hogy ez a Celtic számára a megfelelő pillanat a visszavágásra. A csoport másik mérkőzésén a Lazio - Atlético Madrid duó küzd majd, valószínűleg azon múlik majd az első hely sorsa, míg ezen, hogy melyikük tudja felvenni a versenyt a topligás klubokkal.
Ha választanunk kéne egyetlen tippet, akkor az talán Quinten Timber teljesítménye lenne. A 22 éves holland középpályásnak ez lehet a kiugrási éve, amikor felhívhatja magára a figyelmet. Hazai meccseken ráadásul kettőzött erővel megy, szinte minden holland bajnokit kaput találtak a lövései, mi pedig csak annyit várunk tőle, amit hozott az Eredivisie küzdelmeiben, azt hozza a foghíjas Celtic ellen is.
-
Feyenoord - Celtic tipp
Quinten Timber 0,5 kaput eltaláló lövés felettUnibet
2.60
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Santiago Giménez (Fotó: Orange Pictures/Shutterstock.com)