A hétfő estére egy izgalmasnak ígérkező mérkőzést tettek, két olyan klub közé, akik közül az egyik felszállóágban van, míg a másik messze elmarad attól a teljesítménytől, ahová várták őket.
1.74
Firenzében minden rendben
Ha mondani kéne egy olasz csapatot, amely kiemelkedően teljesített az elmúlt két hónapban a nemzetközi fronton és Olaszországban is, akkor valószínűleg ez a Fiorentina lenne. Az olasz bajnokságban hét mérkőzése óta veretlenek, minden bizonnyal döntőt játszhatnak az Olasz Kupában is, ráadásul menetelnek a Konferencia Ligában is, ahol magabiztos játékkal kiejtették a Bragát és a Sivassport, míg a negyeddöntőben idegenben eldöntötték a továbbjutást a Lech Poznan otthonában. Az elmúlt tizenhárom mérkőzésen nem kaptak ki, mindössze két döntetlen a mérlegük a tizenegy győzelem mellett.
Ami változott, hogy Vincenzo Italiano végül váltott 4-3-3-ról a 4-2-3-1-es rendszerre, középpályán két szűrővel, széleken gyors játékosokkal, míg közvetlen a támadó mögött egy irányítóval. Arthur Cabral kiemelkedő formában, jót tett neki a maximális bizalom, illetve az, hogy felépült a kisebb sérüléséből. Az említett tizenhárom mérkőzésen, tíz gólt szerzett, míg Jonathan Ikoné utoljára a világjárvány előtt volt ilyen jó formában. Ez a Fiorentina most nagyon egyben van, megkockáztatjuk, hogy ők a legnagyobb esélyesei az idei Konferencia Liga végső győzelemnek, de az sem lenne meglepetés, ha az Olasz Kupát is behúznák a Juventus vagy az Inter ellen.
Többet vártunk az Atalantától
Komoly csalódás az Atalanta idei szezonja, hiszen a milánói és római csapatok botladoztak, Juventust pontlevonással sújtották, Napoli ugyan verhetetlen volt, de a második hely is tökéletes lett volna. Főleg úgy, hogy idén még a nemzetközi kupa sem zavart be, ellentétben a többi riválissal, csak a bajnokságra kellett koncentrálnia a csapatnak, de még ez sem ment. Kijelenthető, hogy az egykori nagyreményű bergamói gárda szétesett.
Mikor ilyet írunk, akkor szoktak nyerni 8-2-re, majd utána pár hétig övék a világ, utána megint visszaesnek. Többet vártunk Gian Piero Gasperinitől, de valószínűleg a sérülések is közrejátszottak, hogy ez a gárda idén nem képes többre. Hans Hateboer kiesése érzékeny veszteség volt a széljátéknak, de a rövid középpálya is elszenvedte a maga veszteségeit, hiszen az elmúlt hetekben Mario Pasalic és Teun Koopmeiners is sérüléssel bajlódott, minden bizonnyal a hétfői mérkőzésen sem léphetnek pályára.
Melyik arcukat mutatják?
Gian Piero Gasperini és Vincenzo Italiano eddig hat mérkőzést játszott egymás ellen, abszolút a végletek találkozói voltak ezek, hiszen három meccsen nulla vagy egy gól született, míg a másik három találkozón három vagy annál is több. Sosem lehetett tudni, hogy épp melyik edző csapata diadalmaskodik, ezért is nehéz tippelni a klubjaik meccseire.
Az Atalanta komoly hullámvölgyben van, emiatt pedig változott az eredeti ötletünk is a találkozóra. Miután a Fiorentina továbbjutása eldőlt a Konferencia Ligában, ezért nyugodtan koncentrálhatnak a hétfői bajnokira, ráadásul utazniuk sem kell a héten, mert mindkétszer otthon játszanak. Először a mindkét csapat gólt szerez opciót éreztük jobbnak, de a DNB sokkal kecsegtetőbb a hazaiakra, nem mellesleg az odds is jobb.
-
Fiorentina - Atalanta tipp
Fiorentina DNB-velUnibet
1.74
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org