Kecskeméten két dohányboltot is vezető hölgy azt gondolta, nagyon ért a sportfogadáshoz, ezért egy rakás pénzt sikkasztott. A nő tippjei nem igazán jöhettek be, ezért nem tudta pótolni a bevételben keletkezett hiányt, a rendőrség őrizetbe vette.
Üzletvezetőként dolgozott a 36 éves nő, két dohányboltban is, ahol 7 éves munkaviszonya alatt egyszer csak úgy érezhette, jó ötlet lenne tippmixelni a bevételből. Ő intézte az árubeszerzést, és mivel vezető beosztásban volt, a befolyó összeg kezelése és a kifizetések rendezése is hozzá tartozott mindkét trafikban. Főnöke úgy gondolta, megbízható, sosem volt vele semmiféle gond az évek alatt, ezért a pénzügyeket sem ellenőrizte túlságosan. Aztán egyszer csak jelezte a könyvelő, hogy baj van, 2021. január 1-től június 30-ig hibáznak a számok a bevételben.
Kiderült, hogy hiányzik közel 17 millió forint a bevételből. Nem habozott a munkaadó, rögtön feljelentette a gyengén tippmixelő üzletvezetőt. Miután megjöttek a rendőrök, valahogy megeredt az eladók nyelve, elmondták, hogy felettesük rendszeresen adott fel szelvényeket a kasszában található pénzből, illetve olyan is előfordult, hogy zárás után tért vissza, játékba küldeni a tuti tippjeit. Állítólag nem aprózta el, százezres tétekkel adta fel a tippmixeket. A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki.
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 7
grof19
Nagyon laza volt a hölgy. Legalább kért volna segítséget mondjunk innen az org oldalról.
sunik29
Aki lop vagy lopni akar innen az orgrol nem kapna segítséget , a random tippek sem ülnek annyira , legfeljebb tanulni lehet az esetből 17 milla is el tud tűnni ha nincs bank roll management. :D
grof19
Tökéletesen igazad van sunik aki lop az ne kapjon innen segítséget viszont a saját pénzéből amit a munka díjazásért kapott abból kellet volna játszania és akkor megérdemelt volna segítséget.
TiB
Szerintem az elején lehet bejött pár szelvény, aztán felbátorodott, majd jöttek a bukók, és végül már csak vissza akarta nyerni a hiányzó pénzt. Így aztán egyre nagyobb és nagyobb gödörbe került. De ez csak tipp, jó nagy baromság volt az biztos :D
chabialonso
Legalább így fél évig mixelgetett . Mikor elkerülte a milliós tételt, milyen szelvényeket rakhatott, hogy jöjjön vissza az összeg. Ahoz a pénzszállítóhoz képest viszont kispályás volt, aki 61 milliót tett fel. Ő is úgy gondolta , hogy visszateszi, de ő egy meccsre rakta több lottózóban. Neki sem jött be. Úgy emlékszem kosárlabda volt. 4 évet kapott. Jó magaviselettel előbb szabadulhatott.
curpy82
Igen, az volt chabialonso! Az Oldenburgot rakta és beült a moziba.
chabialonso
A kondorosi takarékszövetkezet elnöke cirka félmilliárdot tippmixelt el a bank, és az ügyfelek pénzéből + kölcsönökből mire feladta magát. Előtte természetesen a saját vagyonát játszotta el. Magyarországon ez volt eddig a legnagyobb ilyen napvilágra került eset.