Néhány hete még rangos dél-amerikai kupasorozat döntőjében szerepelt a Fortaleza, mely első nagy trófeájára készült, de végül pillanatok alatt minden összeomlott. Hogyan tovább a brazil klub számára?

2023 nov 18. 22:30 Közvetítés: UnibetBet365

Fortaleza: Összeomlott a csapat

Október végén a Copa Sudamericana döntőjében a Fortaleza az LSD Quitóval játszott, majd büntetőkkel veszített. Megszerezték a vezetést, több nagyobb helyzetet dolgoztak ki, még a büntetőpárbajban is előnybe kerültek, de végül kikaptak. A vereség olyan szinten megtörte az argentin Vojvoda mester csapatát, hogy azóta a bajnokságban négy meccsen három vereséget szenvedtek, csak egyetlen pontra voltak képesek, vészesen közeledik számukra a kiesőzóna. A taktikájuk sem feltétlenül kedvez most nekik, hiszen 3-5-2 és 4-2-3-1-es rendszerben játszik a Fortaleza, kontrákra építenek, magasan feltolt csapattal és presszinggel, hasonlóan játszanak, mint a német klubok. 

Ez azonban egy olyan gárdának, akiknek elvileg támadniuk kéne, hogy végre nyerjenek, kissé kockázatos, mint ahogyan az is, hogy kontrákra rendezkednek be, letámadják az ellenfelet, feltolják a védelmet, így az ellenfél mögéjük tud kerülni. A Fortaleza védelme pedig jelenleg gyenge, szinte minden mérkőzésen gólt kapnak, így lehetőség nyílik majd az amúgy kiesőhelyen álló Cruzeiro számára is, hogy meglepje őket. A Cruzeiro ugyanis azért igyekszik birtokolni a labdát, helyzeteket kidolgozni, náluk viszont a hatékonyság az, ami kritikus pont. Vojvoda mesternek tehát azt kell megértetnie a játékosaival, hogy ez egy hatpontos mérkőzés a szezon hátralévő részére. 

A meccs, mely mindkét klub jövőjét meghatározhatja

Annak ellenére, hogy a brazil második vonalból négy gárda kerül fel évente az első osztályba (és onnan pedig négy esik ki), nem olyan könnyű a feljutás, ha már egyszer egy gárda visszacsúszott. Mesélhetne erről a Ponte Preta, akik 2013-ban még Copa Sudamericana döntőt játszottak, majd 2017-ben kiestek az első osztályból, de azóta sem tudtak visszakerülni, idén sem fognak, sőt, örülnek, ha majd nem esnek ki onnan is.

Nem szeretne hasonló sorsa jutni a Fortaleza vagy a Cruzeiro, hiszen nagyon vékony a jég a brazil első osztályban a nemzetközi kupaindulás és a kiesés között. Az olyan egykor kiválóan teljesítő klubok, mint az Coritiba, Cruzeiro, Santos és a Vasco da Gama is küzd a kiesés ellen, kiélezett a helyzet. Ezért is lehet ez egy feszültséggel terhelt meccs a Fortaleza és a Cruzeiro között, ami megbéníthatja az amúgy sem acélos támadósorókat. Emiatt pedig kevés gólos mérkőzést várunk. 

  • Fortaleza-CE - Cruzeiro-MG tipp

    Fortaleza 1,5 gól alatt
    Unibet
    1.61

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Thiago Neves (Fotó: A.PAES / Shutterstock.com)