Hiába vasárnapi meccs, már hét elején írunk róla, mert könnyedén megtörténhet az, hogy a Nizzából favorit lesz a Marseille elleni dél-francia rangadón. 

2021 aug 22. 20:45 Közvetítés: Unibet

Ennyit jelent egy edző

Christophe Galtiertől csodát várnak Nizzában is, egyelőre jól teszi a dolgát, hiszen a második fordulóban idegenben ütötték ki a regnáló bajnokot - és egyben Galtier egykori csapatát -, komolyabb momentuma sem volt a címvédőnek. A hazaiak gyakorlatilag öt perc alatt összeomlottak, már rögtön az első akcióból gólt kaptak, majd utána egy buta hiba hátul, rögtön két gólra duzzadt a hátrányuk. 

Kasper Dolberg az első meccsen csak csereként állt be, de a másodikon már kezdett a dánok Eb-n remeklő csatára, rögtön két góllal hálálta meg a bizalmat (és kiharcolt még egy büntetőt is). A Nice pörgősen játszott, ha jobban koncentrálnak, simán lehetett volna ez ötgólos differencia is, de végül "beérték" a 4-0-val. Magabiztos siker, pont ezt vártam játékban a Galtier-féle Nizzától, kérdés, hogyan fog ez ízleni az OM-nek?

Pocsék védekezés

A Marseille egy nagy fordítással kezdett a Montpellier otthonában, majd a Bordeaux következett. Tavaly még gyújtogattak az OM-szurkolók, most 50 ezres tömeg várta a hétvégi derbit, rögtön az első félidőben a kiváló formában játszó Cengiz Ünder szerzett vezetést, majd pár pillanattal később Payet növelte az előnyt egy szép átlövésből (és még volt egy büntetőgyanús eset is). Abszolút fölényben volt az első játékrészben a Marseille (folyamatosan dolgozták ki a helyzeteket, komolyabb lehetőségig nem jutott el a Bordeaux). 

Azt gondolhattuk, eldőlt a meccs, de a szünetről egy teljesen más Bordeaux jött ki, Petkovic felrázta a játékosait. Az első góljuk egy szerencsésen megpattantó átlövés volt, de a második egy tudatos figura, amit nagyon benézett a Marseille védelme. Gyakorlatilag felkínálták Oudinnek átlövésre a tizenhatosról a szöglet utáni keresztbe lőtt labdát, nagy hiba volt. A Marseille innen nem tudott megújulni, majd a végén Balerdi hibázott egyet, aminek kiállítás lett a vége. 

Az OM esetében azt érzem, hogy inkább Payet zsenije az, amiben bízhatnak, amivel meccseket tudnak eldönteni, de ez nem csapatjáték. A védelmük pocsék, bármikor bennük van a gól, amit a Nice hazai pályán kihasználhat. Galtier csapatai mindig fegyelmezetten védekeznek, erre szükség is lesz a Marseille ellen - Payet és Ünder mellett, Konrad de la Fuente is kiváló formában van -, így azt mondom, hogy a Nice nem kap ki hazai pályán, illetve a gólok száma 1,5 felett lesz a vendég védelem hézagossága miatt (és az OM is találhat egy-két gólt). 

  • Nice - Marseille tipp

    1X + 1,5 gól felett
    Unibet
    1.97

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org