A PSG-nél sorra történnek a feszültségre okot adó események. Kikaptak a BL-rangadón, több hétre kidőlt Neymar és még Messi is csak sétálgat. Hétközi meccsen a "nemezis" lesz ellenfelük, most mihez kezdenek? Ide már kevés lesz az emberelőny, ha egyáltalán megkapják!

2021 dec 1. 21:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Bet365
1.70

Galtier vs. PSG

Tavaly megszivatta a Lille a milliárdos PSG-t, de erről már többször írtunk, ahogyan arról is, hogy a sikerkovács Christophe Galtier azóta már Nizzában építgeti a csapatát. Jelenleg a Nice a harmadik a bajnokság, azt pedig tudjuk, hogy hasonlóan kezdődik a Lille-sztori is. A PSG az elmúlt két alkalommal nem tudott nyerni Galtier aktuális csapata ellen, rendkívül jól megszervezte a védekezést a francia mester, de most lehet másképp lepi meg a fővárosiakat. 

A Nice ugyanis szinte minden fontosabb mutatóban az élmezőnyben van, egyikben sem kiemelkedőek, de mindent hatékonyan csinálnak. Az ilyen csapatok mindig kellemetlenek a PSG számára, mivel képesek egy-egy jól előkészített kontrából gólt elérni, majd tartani az előnyt, esetleg tovább növelni azt. Az idei Nice már támadóoldalon is a jobbak közé tartozik, jól látható, ha megvan az alapanyag Galtier számára, akkor a védekezés mellett jut ideje az offenzív játék felépítésére is. 

A párizsiak kikaptak a Manchester City otthonában, nem bírták az angolok hajráját. A hétvégi bajnokin is akadtak gondok, ugyanis a St. Étienne hamar előnybe került. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a PSG-nek már a mérkőzés elején több nagy helyzete is volt, Mbappé egymaga lőhetett volna minimum két gólt az első 45 perc alatt. Számomra eléggé véleményes volt a St. Étienne játékosának kiállítása, valószínűleg ez döntötte el a mérkőzést.  

A Nice nem remekelt a hétvégi bajnokin, ezek a hazai pályán elhullatott 3 pontok sokba kerülhetnek majd a bajnokság végén. Felborult a pálya, közel 20 kapura lövést produkáltak, alig volt a labda a Metznél, de végül 1-0-ra kikaptak. A PSG védelme még nincs kész - ez több alkalommal is jól látszott idén -, így a Nizzától minimum egy gólt várok, ennek fényében pedig a gólváltás nem tűnik rossz opciónak. 

  • Paris SG - Nice tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Bet365
    1.70

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org