Róma, Milánó és Torinó kerül általában a figyelem középpontjába Olaszországban, ha rangadókról van szó. Genova városáról keveset beszélnek, klubjaik sikerkorszaka már rég elmúlt. Miért nevezik ezt a derbit Lanterna di Genovának és miért hívta Marcelo Lippi a legbarátságosabb rangadónak? 

Lanterna di Genova

Kezdjük a földrajzzal, miszerint Genova egy kikötőváros. A Földközi-tenger egyik legfontosabb kikötője, itt helyezkedik el a La Lanterna, azaz a világ legrégebb óta működő világítótornya. A városnak sokáig egyetlen klubja volt, mely egyben Olaszország egyik legrégebbi csapata is (1893-ban alapították). A Genoa világháborúkat megelőzően az ország egyik legsikeresebb klubja volt, több bajnoki címet szereztek. 

A város másik gárdája, a Sampdoria viszont egy mondhatni újgenerációs klub, hiszen a világháborút követően alapították (1946), ez pedig már rögtön feszültséget szült a felek között. A Genoa ugyanis úgy tartotta, hogy csak ők képviselik a várost, korábban rendkívül sikeresek voltak, idő kérdése, hogy visszataláljanak erre az ösvényre. A Sampdoria viszont a megújulást képviselte, övék a jövő, legalábbis úgy gondolták. 

Ebből már jól látható, hogy 1946-ig nem is rendeztek városi derbit Genovában. Különleges, mikor két városi riválisból az egyik, csak fél évszázaddal később alakul, az pedig ennél is furcsább, hogy hiába van némi feszültség a klubok között, mégsincs olyan összetűzés, mint mondjuk Görögországban vagy Franciaországban. A Genoa szurkolók mondhatni a város középpontját képviselik, Genova belvárosát, míg a Sampdoria inkább a külvárosiak csapata, ez is adhatna okot az összetűzésre. 

Ahelyett, hogy mérkőzések előtt fizikális atrocitásra kerülne sor, inkább molinókon üzennek, míg a másik mód, hogy kifejezzék a csapatuk iránti szimpátiájukat, hogy hangosan énekelnek, gyakorlatilag egy énekverseny van ilyenkor a két szurkolói csoport között. A derbik hangulatára így nem lehet panasz, ráadásul a fanatikusok eléggé kreatív módon tréfálják meg egymást, ha transzparensekről, esetleg más egyéb csínytevésekről van szó. 

Mondhatni, ez egy olyan rangadó, amilyennek a foci derbiknek kéne lennie. A labdarúgás játék, viszont ezt már olykor véresen komolyan veszik, előfordul, hogy szurkolók rántanak fegyvert és lövik le a riválist. A Genoa - Sampdoria esetében nincsen ilyen, tényleg próbálják humorosra venni az összetűzést, kreatív módon felülemelkedni a másikon, talán pont erről kéne szólnia a rivalizálásoknak. 

Sampdoria - Genoa (1:2): A képeslap

Az 1970-es évekig a Genoa volt az erősebb klub, majd a Sampdoria nemcsak a párharc, de a '90-as évekre Olaszország egyik legjobbjává vált. Az utolsó Genoa siker 1978-ban volt, gyakorlatilag 12 év telt el, mire újból nyerni tudtak. Egészen 1990. november 25-ig kellett várni, amikor a Sampdoria vezette a bajnokságot. Mindkét klub keretében voltak klasszisok, míg a Sampdoriában Gianluca Vialli, Roberto Mancini, Toninho Cerezo, Giuseppe Dossena, Srecko Katanec, Pietro Vierchowod és Aleksey Mikhaylichenko, addig a Genoánál Fulvio Colovatti, Stefano Eranio, Branco, Carlos Aguilera és Tomas Skuhravy rúgták a bőrt. 

A játék minőségére nem lehetett panasz, Eranio révén a Genoa szerzett vezetést, de Vialli góljával egyenlített a Sampdoria. Az a Sampdoria, aki akkor még véretlen volt a bajnokságban. A mérkőzés hajrájához közelítve jött Branco szabadrúgásból elért gólja, ezzel pedig megszakadt a Genoa rossz sorozata a rivális ellen, ráadásul a Sampdoria bajnoki veretlenségének is lőttek. A mérkőzés pikantériája, hogy a szezon végén a Sampdoria megnyerte az első bajnoki címét. A Genoa természetesen nem felejtkezett meg Branco góljáról, karácsonyi képeslapot küldtek az ünnepekre a Sampdoriának (szurkolóknak), melyen Branco győztes találata volt, ezzel kívántak kellemes ünnepeket. 

Majmozás és az a bizonyos videó

Az olasz futball egyik legnagyobb átverése volt, amikor 1983-ban a Genoa leigazolta a Vasco da Gama brazil játékosát, Eloit. A középpályást korábban az olaszoktól nem látta senki sem pályára lépni, viszont láttak róla egy kiválóan megszerkesztett videót, mely alapján azt hitték, itt a következő Zico vagy Platini. Kifizettek érte egy csomó pénzt, Genovában nagy várakozás volt, majd óriási kudarc Eloi játéka. Ezt természetesen nem hagyhatták a Sampdoria drukkerei sem, ezért az 1983-as téli mérkőzésre két Sampdoria mezes szurkoló a pályára kísért egy majmot, amin egy Genoa mez volt, rajta Eloi mezszáma. 

A temetés és összefogás

A 2011-es bajnoki szezonban a Sampdoria kiesésre állt, így kellett az ősi riválissal rangadót játszania. Minden pontra szükségük volt, de a Genoa szerzett vezetést a mérkőzésen. Azonban 20 perccel később a Sampdoria egyenlített, de a mérkőzés 97. percében, Mauro Boselli rúgott gólt, ezzel a Genoa nyert, míg a Sampdoria ennek a vereségnek köszönhetően, kiesett a bajnokságból. Nem sokkal később a város utcáit 30 ezer Genoa fanatikus lepte el, megindult a gyászmenet, egy Sampdoria színek által díszített koporsót vittek. Ezzel egyértelműen új szintre emelték egymás zrikálását. 

A legszomorúbb mérkőzést 2018-ban rendezték, amikor a Morandi-híd összeomlott Genovában, 43 ember hunyt el a tragédiában. Az egész város megtört, temetésen megjelentek a két klub játékosai, míg az első egymás elleni derbin megpróbáltak méltó megemlékezést bemutatni a szurkolók és a csapatok a tragédia áldozatainak tiszteletére. Itt látszott, hogy ez olyan két klub, amely nem kedveli egymást, de a bajban bármikor összefognak. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: wavebreakmedia/Shutterstock