Chris Froome kerekpar 016 Christopher Froome. Fotó: FiledIMAGE/Shutterstock.com

Giro d'Italia: Megnyerheti Chris Froome?

SPF Team 2018 máj 2. 08:43 Szólj hozzá!

Kerékpár Giro d'Italia Chris Froome Tom Dumoulin

Elérkeztünk az év első háromhetes versenyéhez, a Giro d'Italiához. Idén Jeruzsálemből indul az olasz körverseny és a szokottnál is nehezebb lesz, mivel rengeteg hegyi etap vár a versenyzőre és egy csapatban mindössze nyolc kerékpáros indulhat az eddigi megszokott kilenccel ellentétben. A mezőny nagyon erős, hiszen ott lesz Chris Froome, Thibaut Pinot, Fabio Aru, Miguel Ángel López és a címvédő Tom Dumoulin is. 

Csak az érdekesebbek!

A verseny történelmét hagyjuk a történészeknek, mi először csak a legfontosabbnak vélt szakaszokkal foglalkozunk. Egy nagyon kemény Giro vár csapatokra, ami elsősorban a hegyimenőknek kedvez. Már az beszédes adat, hogy nyolc hegyi befutós szakasz lesz, amiből az első az Etnára vezet. Ez egy 15 km-es emelkedő, átlagban 6%-os, így itt már nyugodtan kezdődhetnek a támadások. A Gran Sasso d'Itáliára a kilencedik etapon kerül sor, ahol jó esély nyílik arra, hogy betámadják a Sky-t és Chris Froome-ot. Meredek részek és egymás után két hegyi befutós nap. 

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Zoncolan mellett sem, ahol lesznek 20% feletti meredekségű részek is. Ez már a második hét programjában van, amit pár nappal később egy időfutam követ. Az említett kronó mindössze 34 km, de kétharmada szinte teljesen sík (sőt, inkább lejt), így ez kevésbé kedvez az összetett menőknek. Akár 2-3 perces előnyre is szert tehet a Froome - Dumoulin páros a többiekkel szemben. 

Az utolsó hét sem kíméli a mezőnyt, kis szerencsével naponta változhat majd az összetett élmezőny állása. Külön érdemes kiemelni a 19. szakaszt, ahol a Jafferaut kell megmászni (9 km és 10% környéke), de előtte még ott a Finestre (16 km, 10% és murvás részek). Itt nincs megállás, másnap jön egy 214 km-es szakasz, ahol 4000 méteres szintkülönbség lesz. Az útvonal tehát adott egy jó versenyhez, de a kérdés csak az, hogy a Sky (és az Astana) mennyire tudja dominálni a többieket? Ha ez megtörténik és végig kontrollál Froome, akkor egy hatalmas vonatozást láthatunk a három hét alatt, amivel unalomba fulladhat az év első GT-je. Ez ellen próbál majd tenni López, Aru, Pozzovivo vagy épp Pinot.

Froome a favorit, de nyerhet is?

Elvileg igen, hiszen még nem tiltották el a dopping esete miatt, az viszont már kérdéses, hogy az esetleges győzelmét megtarthatja-e majd. Eléggé elszúrták az UCI-nál ezt az egész Froome esetet, amiben a mezőny is megosztott A tavalyi győztes Tom Dumoulin nem is fogta magát vissza ennek kapcsán: 

"Itt lehet a mezőnyben? Igen! Jót tesz ez a sportágnak? Nem! Rendben, ő azt állítja, hogy ártatlan, szóval nincs okunk ennek ellenkezőjét feltételezni. De nem megyünk egy csapatban, nem kell hasonlóan látnunk ezt a kérdést. Nálunk a Sunwebnél, ha valakinek ilyen ügye lenne, nem versenyezhetne. A Sky-nál nem úgy állnak ehhez a témához, mint mi. Ennyi az egész." - nyilatkozta a címvédő holland.

Mindezek ellenére is a brit favorit, szokás szerint a legerősebb csapattal érkezik, ahol olyan klasszisok lesznek majd, mint Wout Poels, David de la Cruz és Sergio Luis Henao. Idén viszont nem ülhet ő sem a babérjain a hegyekben, mert lesz nála egy jobb időfutam, a már emlegetett Tom Dumoulin. A holland időfutam világbajnok tavaly megnyerte a versenyt, bebizonyította, hogy a hegyekben is képes felvenni a versenyt a legjobbakkal. A két klasszisra igaz, hogy nem volt épp kiváló tavaszuk, de felkészülés szempontjából mind a ketten elégedettek voltak. 

Tom Dumoulin rózsaszínben (Fotó: COLOMBO NICOLA / Shutterstock.com)

Az is tény, hogy a gyengébb csapata Dumoulinnek van, sok esetben majd csak saját képességeire támaszkodhat a legkomolyabb emelkedőkön, de tavaly sem okozott csalódást. Froome és a Sky így nem pihenhet, mivel le kell szakítani a hegyekben a hollandot. A britre 2.75, míg a címvédőre 3.25-ös szorzón fogadhatunk. Őszintén megmondva, egyikben sincsen érték. Dumoulinnek nem kedvez, hogy ennyi hegyi befutó van, illetve az sem, hogy alig 40 km csak az időfutamok össztávja. Froome más tészta, nála ami aggodalomra adhat okot, hogy nem kedveli a hideget, illetve teljesen ismeretlen terepre téved (oké, indult már a Girón, meg most is bejárta az általa fontosabbnak vélt etapokat, de nincs meg az a rutinja, mint Arunak). Érhetik őt komolyabb meglepetések is a három hét során.

Legnagyobb riválisok

Ha ránézünk a rajtlistára, akkor rá kell jönnünk, hogy Dumoulin és Froome első számú ellenfelei nem az olaszok közül kerülhetnek ki. Tavaly 4. lett Thibaut Pinot (7.00), ez elsősorban az időfutamokon nyújtott gyenge teljesítményének köszönhető és a lejtmeneteknek. Idén azonban más lehet a helyzet, mivel körülbelül feleannyi kronó lesz, illetve alig található lejtmenettel záruló etap a szakaszok között. Sőt, végre lesz egy csomó hegyi befutó, ami a francia nagy kedvence. Ekkor érzi magát igazán elemében, ráadásul a hangolódás is jól sikerült az olasz körre (megnyerte a felvezető versenyt, a Tour of the  Alps-t). Egy dobogóban bőven lehet érték (2.10), de képes lehet még nagyobb meglepetésre is!

Még mindig nem az olaszok jönnek, hanem egy fiatal tehetség, Miguel Ángel López (7.00). A kolumbiai előtt nagy jövő áll, többre viheti, mint honfitársa Nairo Quintana. Kiváló hegyimenő, 2000 méteres magasság felett érzi igazán jól magát, tavaly már a Vueltán két szakaszgyőzelemmel bizonyította, hogy érdemes rá figyelni. A sok emelkedő neki kedvez, de az időfutam annyira nem. Talán emiatt lehet kicsit hátrányban a fentebb említett három versenyzővel szemben. A csapata, mely viszont bivalyerős, sokat segíthet, hogy ezt ledolgozza a hegyekben. Ha nem bukik, akkor szinte biztosra vehető, hogy övé lesz a fehér trikó (1.20), ami a legjobb fiatal versenyzőnek jár. 

Mi lesz az olaszokkal?

Nincsen Vincenzo Nibali, Fabio Aru közel sincsen ideális formában, így kicsit hiányérzete lehet a hazai szurkolóknak. Fabio Aru tavasza nem sikerült túl jól, de nyilatkozta is, hogy ő elsősorban az utolsó tíz napra készül, ezért nem is aggódik a tavaszi formája miatt. Ennek ellenére a dobogójában (2.50) sok fantázia nincsen, sőt az is kérdéses, hogy ott lehet-e majd a legjobb ötben. Az időfutam nála nagy talány, hegyekben pedig nagyon hektikus. 

Fabio Aru. Fotó: stedalle/Shutterstock.com

Az olaszok így a leginkább a rutinos Domenico Pozzovivóban bízhatnak, akinek ez lehet az utolsó háromhetese úgy, hogy kapitány és komolyabb esélye van egy jó helyezésre. Már 35 éves, hatalmas tapasztalattal és kiváló formával. Jól ment az Alpokban április végén, majd ötödik lett a Liege-Bastogne-Liege-n. Robbanékonysága jól jöhet a hegyi befutóknál, neki az időfutam az Achilles-sarka, de így is egy összetett dobogóban gondolkozik (4.50). 

"Ami engem illet, az álmom egy dobogó, és valamelyik komoly hegy lenne. Mondjuk a Gran Sasso vagy a Montvergine."  - nyilatkozta Pozzovivo.

Van még két fiatal olasz, akikre érdemes lesz figyelni a három hét során. Davde Formolóról pár éve már úgy beszélt Ivan Basso, mint a jövő nagy olasz bringása és leendő Giro győztes. Tavaly 10. lett összetettben, idén pedig már alapvető elvárás lehet vele szemben a top10. Jó formát mutatott a tavasz folyamán, neki is az időfutam a gyengéje, de a hegyekben okozhat majd meglepetést. Ahogyan Giulio Ciccone is. A Bardiani 23 éves vezére 2016-ban nyerte a sestolai szakaszt és ez lehet nála az áttörés éve. 

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Christopher Froome. Fotó: FiledIMAGE/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

  • Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano útmutató
Betano regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

HT hozzászólt
Tegnap, 17:57
Fogadás szempontjából is nagyon érdekes volt ez a szakasz.

Pogacar startjánál 1,2-t adtak a szlovén sikerére, Gannára pedig 4,0-át. Aztán az első időmérőnél, amikor a szlovén 40 másodperc körüli hátrányban volt, akkor elkezdett a szorzó felfelé kúszni, egészen 13-as odds-ig (ekkor Gannára 1,04-et adtak). Meggyőződésem, hogy ekkor a fogadók elkezdtek pénzeket pakolni Pogacarra, ugyanis pár perc múlva már 1,85-ön állt mind a két versenyező. Nekem szerencsére 11-szeres pénzen sikerült megtenni (ki gondolta, hogy még ennél is feljebb megy majd, egészen 13-ig).

Ugyanakkor kicsit érthetetlen volt az oddsmesterek ilyen szintű elrugaszkodása, hiszen az előzetesen is várható volt, hogy a sík terepen hátrányban lesz a szlovén az olaszhoz képest, és inkább a szakasz végi emelkedőn teljesít majd jobban.

Mindenesetre szívesen megnéznék egy kimutatást, hogy mennyit kaszáltak ma a fogadók ezen a Pogacar-tippen.  :beerchug:
Pozzato hozzászólt
Tegnap, 17:20
Idézetet írta: Pozzato Dátum május 06, 2024, 11:02:01Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

És eddig minden így történik, kronót simán hozta, Ganna eléggé le volt törve, mikor hegyen visszahozta a hátrányt és végül a szakaszt követően 2,5 perc az előnye a riválisokkal szemben Pogacarnak... Ha holnap még odarakja magát (nem feltétlen szakaszgyőzelem, szerintem ott elengednek egy szökést), akkor az előirányzott 3-5 perc differencia is meglehet összetettben, ahogyan a Giro előtt számítani lehetett rá, első héten behúzhatja a Girót úgy, hogy egyáltalán nem szakadt meg. Ez ilyen 50-60%-os Pogacar lehet, könnyedén, neki ez egy készülés a TdF-re, mondhatni edzőtáborozik egyet Olaszországban.
Pozzato hozzászólt
2024 máj 6. 11:02
Giro d'Italia 2. szakasz:
Nem szakadt bele Pogacar, két szakaszon adott szinte nulla erőkifejtéssel és egy bukással karöltve 1 percet a riválisoknak úgy, hogy még a neheze el sem kezdődött a versenynek... Ha akar, első hétvégére összerak magának egy 3-5 perces előnyt, utána jöhet a lazulás. Oropán is ülve úgy tempózott el, mintha a többiek most tanulnának bringázni. O'Connor próbált vele menni - többiek azért tapasztaltabbak ilyen téren -, meg is borult rendesen az ausztrál, csóválta is a fejét, hogy ez hülyeség volt. Pogacar ellen saját tempó segít, bízva abban, hogy bukni fog (csúnya, de másban nem bízhatnak a riválisok), és ennyi. Innentől mindenki abban reménykedhet, valami történik vele (ne legyen ilyen), mert máshogy már itt eldőlt a verseny.

Még több Kerékpár