A mai nap folyamán a kerékpársport történetének egyik legérdekesebb szakaszán vagyunk túl. Ott kezdődött az egész, hogy a bringások leültek tárgyalni Zomegnan úrral, hogy a Monte Crostis túl veszélyes, ezért azt ne kelljen megmászniuk...a döntés, hogy ezt kivették a szakaszból viszont a nézők már napokkal előre felmennek ezekre a hegyekre táborozni és várják a kerekeseket, viszont ezzel a döntéssel csúnyán becumizták és elkezdtek tüntetni ezért a szakasz közben újabb módosításokra volt szükség és még 20km-el rövidebb lett a 14. szakasz. A Zoncolan gyilkosnak tűnt és autókat nem engedtek fel, a szerelők felpattantak a motorokra és vállukon vitték a csere bringákat, volt is motor elfüstöléstől kezdve minden.
Na pár szót a 15. szakaszról. Így, hogy nem mentek fel a Monte Crostisre így ez a 15. lesz a királyetap. Három első kategóriás hegyet is meg kell mászniuk és emellett lesz még egy második kategóriás "bukkanó" is. Az erőviszonyok semmit nem változtak. Továbbra is Contador a legerősebb, riválisaiból bohócot csinál. Ritka jószívű a spanyol fiú, ugyanis a 13. szakaszon Rujan-nak engedte át a szakaszt a 14.-en pedig Igor Antonnak. Vajon a 15. szakaszon ki lesz ott vele és kinek fogja átengedni? Fura, hogy semmit nem jelent neki egy szakaszgyőzelem. Más majd megdöglik, hogy nyerhessen egy szakaszt őt pedig "csak" a rózsaszínű trikó érdekli. Pedig sorra húzhatná be a szakaszgyőzelmeket.
A forgatókönyv ugyanaz lesz, megint nem sokan lesznek majd a végén. Mivel három a Magyar igazság ezért bepróbálom újra a Contador szakasz győzelmet. Talán ő is úgy gondolja majd, hogy ér neki valamit a Királyetap megnyerése és ezt már nem adja át másnak. A befutó egyébként megint brutális meredek lesz.
Tipp: Contador szakasz győzelem
Odds: 2.75
Fogadóiroda: bet365
Tipp erőssége: 8/10
Tipp: H2H: Contador vs Igor Anton
Odds: 1.30
Fogadóiroda: bet365
Tipp erőssége: 10/10
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org