Elsőre nem tűnik fontosnak a Girona - Sociedad mérkőzés, de akár mindkét csapat tavaszát is meghatározhatja ez a mérkőzés. A Girona továbbra is a bajnoki címért küzd, míg a Sociedad próbál valahogy a top4-hez férkőzni, egyik esetben sem fér bele a rontás, főleg nem úgy, hogy a Gironának utána a Real Madrid - Athletic Bilbao kettőssel kell majd mérkőznie, de a Sociedadra is rendkívül fontos időszak vár. 

febr 3. 21:00 Közvetítés: Unibet

Girona: Még mindig nem tettek le a bajnoki címről

Szoros a verseny a Real Madrid és a Girona között, mindössze két pont a fővárosiak előnye, viszont a katalánok nem engedték el az első helyet, sőt, ha a Sociedad ellen nyernek, akkor egyre biztosabbá válik a következő évi BL-indulás, ami óriási lökést jelentene nekik. A legutóbbi fordulóban a Celta Vigo otthonában nyertek 1-0-ra. A Girona uralta a mérkőzést, de azért a fölényük nem volt annyira jelentős, hazaiaknak is akadtak helyzeteik. Az első 20 perc során viszont a Girona volt a kezdeményező, előbb többször próbálkoztak oldalról beívelt labdákkal, majd Portu partizán akciója révén szereztek vezetést.

Kifejezetten jó iramú találkozó volt, góljuk után is több nagy helyzetet dolgozott ki a Girona, de a Celta Vigo sem volt tétlen, ajtó-ablak szituációkba kerültek, de nem sikerült egyenlíteni. A Mallorca ellen csúnyán betliző Yaakobishvili Antal most nem kapott lehetőséget, de meghosszabbították a szerződését 2028-ig, elégedettek vele a csapatnál. Ahogyan a gárda eredményeivel is. A Girona továbbra is az a csapat, amely vállalja a kockázatot egy találkozón, bátran kezdeményeznek, helyzeteket dolgoznak ki, abszolút nem úgy játszanak, mint egy spanyol kiscsapat.

Sociedad: A szezon java csak most következik

Baszkföldön kiadtak két támadóra viszonylag sok pénzt - klub pénztárcájával mérve -, de úgy tűnik, semmi haszna nem volt. Omar Sadiq egy évet hagyott ki leigazolása után a sérülése miatt, André Silva is megérkezett nagy lendülettel, tőle is sokat vártak, de az a projekt is befuccsolt, ugyanis ez a két támadó összesen 25 meccsen 2 gólt szerzett, pedig elvileg olyan támadójátékot rakott össze Imanol Alguacil, amiben központi szerepet szánt nekik. Aztán kényszerből változtatnia kellett, aminek az lett az eredménye, hogy középcsatár nélkül sokkal jobb a Sociedad. 

Most, hogy ez a két játékos visszatért a sérüléseikből, rendkívül gyenge a baszkok támadójátéka, jól láthatóan ez a két támadó a gátja a csapat nagyobb sikereinek. Amikor két szélső húzódott középre a labdával a támadások során, esetleg futottak az üres területekbe, sokkal sikeresebb voltak az offenzív játékban. A Sociedad jelenlegi felállásában szenved, ami nem biztos, hogy jó előjel a Girona ellen, akik valahogy mindig betalálnak, mert annyi helyzetet dolgoznak ki. 

  • Girona - Real Sociedad tipp

    Girona nyer
    Unibet
    2.06

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés