Marcelo Bielsa nem átlagos figura, megoldásai, rutinjai és elvárásai néha már-már túlmutatnak a normalitás határán, de a labdarúgás iránti ilyen szintű szenvedélyt könnyű megkedvelni.
1.83
Minden mérkőzés előtt végletekig elemeznek Bielsáék, annyira feltérképezik a következő ellenfelet, hogy a rájuk váró csapat utolsó 40-50 meccsét tanulmányozzák. Ez a fajta taktikai felkészülés több órát vesz igénybe, melynek végén egy részletes adatbázissal rendelkeznek, de a játékok csak rövidebb, 15-20 perces kivonatot kapnak meg ebből, mert hosszabb videónál elkalandozna a figyelmük. Mindezt tavaly mondta el, és az angol újságírók lényegében köpni-nyelni nem tudtak.
"Belenézett az anyagba, és azt mondta, jobban ismered a Barcelonát, mint én" - mesélte a prezentáció során Bielsa. Még a Bilbao edzője volt, amikor a 2012-es spanyol Király-kupa döntőjét 3:0-ra vesztette el, a Pep Guardiola által vezetett Barcától, ezútán az argentin szakvezető elküldte a katalán mesternek a dokumentációt, amit felkészülésként a Barcelonáról készített. Szóval ez a fickó nagy valószínűséggel tudja, hogy a Leeds United következő ellenfele, a Cardiff, nem igazán képes megtartani a labdát, a kontrák kivédekezésében nem túl erős, és a hátsó alakzat cselekkel, egyéni megoldásokkal zavarba hozható.
Kicsit hullámzó a Cardiff, találatokat is szereznek, de kapnak is szép számmal, gólarányuk 52:50-es, ezzel pedig 9. helyen állnak a tabellán. A listavezető Leeds szereti és tudja is birtokolni a labdát, ügyesen kontrázik, és azon a téren gyenge, amiben a Cardiff erős. Ez a pontrúgások kivédekezése és a fejjáték. Ez utóbbi terén két ellenpólust képviselnek, az angol másodosztályban a legtöbb fejpárbajt, meccsenként 32.2-öt nyer meg a Cardiff, míg a Leeds csak 16.9-et. Nagyon ütős vendég csapat, egymás gyengeségeiben erős ellenfelek, ezért várok gólokat.
június 21., vasárnap
-
Cardiff City - Leeds United tipp
2.5 gólnál több leszUnibet
1.83
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: Wikipédia