Nem gondoltuk volna, hogy egy Granada - Sevilla meccs a kiesésről fog szólni, de mindkét csapat veszélyben van, egyikük sincs jó formában, de közvetlen az ünnepek előtt valamelyikőjüktől kell majd a csoda!

2023 dec 19. 21:30 Közvetítés: Unibet

Az edzőváltás sem segít a Granadán?

November végén érkezett az uruguayi Alexander Medina a Granada kispadjára, akiktől a mutatott játék miatt is többet vártak, de egyelőre valahogy nem akarnak jönni az eredmények. Vannak olyan labdarúgóik, akik képesek gólokat szerezni, helyzeteket dolgoznak ki, viszonylag jó arányban használják ki őket, mégsem érnek el eredményeket. Egészen érthetetlen, ami a csapatnál folyik, azt hitték, hogy az edző a probléma, de Medina érkezésével sem változott semmi. A pozitívum ugyanakkor, hogy csak 2-0-ra kaptak ki a Real Madridtól, illetve pontot szereztek a Bilbaóval szemben!

Ezek azért már olyan eredmények, amire büszkék lehetnek, védekezést próbálta elsősorban Medina stabilizálni, hiszen előbb valahogy el kell kerülni a bekapott gólokat. Az mondjuk biztos, hogy teljesen a védekezésnek rendeltek alá mindent, ugyanis Madridban 0.00 xG-t produkáltak, de a három Medina által irányított meccsen összességében sem érték el 1.50-es értéket. Alig dolgoztak ki helyzeteket, mintha kicsit átfordult volna a játékuk, hiszen eddig pont az ellenkezője történt, helyzeteket dolgoztak ki, gólokat szereztek, csak hátul mindig kaptak 2-3 találatot. Medina elképzelése tehát a feszesebb defenzív játék, de közel sem biztos, hogy erre majd alkalmas lesz ez a keret. 

Sevillában kongatják a vészharangot

Tavaly lehetett azzal megmenteni a szezont, hogy a csapat ősszel kiesett az Európa-ligába, míg tavasz végén megnyerték a sorozatot. Idén azonban a Lens ellen úgy estek ki a BL-ből, hogy még a csoport harmadik helye és az EL-indulás sem lett meg. Nem feltétlenül dramatizálás, de az andalúz gárda idén még rosszabb, mint tavaly, ami művészet, mert elvileg erősebb a keretük a nyári igazolásoknak köszönhetően. A játékon ez viszont nem látszik. 

A Sevilla tehát tavaly is gondban volt, idén is, de nem biztos, hogy most lesz olyan edző, aki megmenti őket. Van azonban Sergio Ramos, aki képes felrázni az övéit, de hatalmas formajavulás kéne tőlük. A fél keret sérüléssel bajlódik, Getafe legutóbb kiütötte őket hazai pályán, ahol inkább csak a durvasággal tűntek ki, mintsem a jó játékukkal. A Granada előtt komoly lehetőség nyílik egy bravúros pontszerzésre, de mi kockáztatunk, inkább a kevés gólok piacát választjuk!

  • Dátum és időpont: 2023.12.19., 21:30
  • Helyszín: Estadio Nuevo Los Cármenes, Granada
  • TV közvetítés: Spíler 1 (élő, 21:30)
  • Granada - Sevilla tipp

    2,5 gól alatt
    Unibet
    2.00

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés