A PSG és a Juventus jelenleg nincsen egy szinten, hiába próbáltak erősíteni nyáron a torinóiak, messze elmaradnak játékerőben a párizsi riválistől. Egyelőre ez számukra egy erőfelmérő, hol tartanak, ahogyan a PSG-nek is, akiknek a francia liga már nem rejt kihívásokat.
1.90
Christophe Galtier receptje eddig bevállt
Ángel Di María nyáron csapatot váltott, PSG-ből a Juventushoz került, ahol első mérkőzésén remekelt is. Ez lehet a találkozó pikantériája, de az előjelek alapján ez is kevés lehet az olasz sikerhez. A párizsi sztárcsapat ugyanis nagyon felpörgött Christophe Galtier érkezése óta. A francia szakvezető teljesen más szerepkört képzelt el Messinek, mint amiben a tavalyi szezon során játszott, illetve a taktikát is megváltoztatta. A Juventus elleni meccs lehet az egyik főpróba.
Ha lehet azt mondani, akkor Galtier taktikai szempontból megtalálta a játékosok helyét, amire Pochettino egy éven át nem volt képes. Lionel Messi az irányító, aki szervezi a játékot, Neymar és Mbappé a két szélről fut befelé az üres területekre, Messi pedig nagyon érzi a passzokat a résekbe (már 6 gólpassznál jár). A 3-4-1-2-es rendszer előnye, hogy a széleken Hakimi és Nuno Mendes felzárkózhat, maguk is képesek támadásokat befejezni.
Mbappé és Neymar így elcsalhat két védőt a befelé mozgásával, miközben Hakimiék előtt óriási terület keletkezik. Középen két labdabiztos és nagy munkabírású játékos oldja meg a labdaszerzést és egyben a labdatartást is, segítve Messi munkáját, a védelemben pedig sikerült egy olyan hármast összerakni, akik biztosan bánnak a lasztival, jól helyezkednek és kiegészítik egymást.
Galtier figyelt arra, hogy Ramos korábban éveken át jobbhátvéd volt, ő került a három belső védős rendszer jobboldalára, Marquinhos középen irányít, míg a ballábas Kimpembe a védelem baloldalán. A keret olyan mély, hogy bármikor cserélhető a komplett alakzat, hiszen Mukiele tud Ramos helyén játszani, Danilo válthatja Marquinhost. Soler és Renato Sanches lehet Vitinha és Verratti helyettese, a minőségbeli romlás pedig minimális.
Kylian Mbappé próbára teszi a torinói kapust
Erősen kérdéses, hogy hogyan reagál erre a támadógépezetre a Juventus. Allegri rendkívül óvatos edző, ilyen csatársor ellen pedig még a megszokottnál is óvatosabb lehet. Valószínűleg el akarja kerülni a kiütést, ezért megszervezi a védekezést, könnyedén lehet, hogy csak Vlahovic tartózkodik majd elől, mindent egy-egy kontrára tesznek fel, míg a saját kapujuk elé leparkoltatják a buszt.
Kérdés, hogy ez meddig bírja majd? A francia ligában az ellenfelek sokáig nem tartanak ki a PSG ellen, de a Juventus azért bőven jobb egy francia középcsapatnál. Az is igaz viszont, hogy Allegri taktikája még nem állt össze, így, ha az első félidőben begyötör egyet a PSG, akkor a torinóiaknak komfortzónán kívülre kell kerülniük. Ha pedig a védekezés pillanatokra kihagy, akkor Mbappé kontrából megbünteti őket.
Választani kell, hogy kiket kapcsol ki a Juventus védelme, mert a nagy trió összes tagját képtelenség. Az is biztos, hogy a francia ligában Mbappé bizonyította motiváltságát, meccsenként 5-6 kapura lövéssel próbálkozik, amiből rendszerint beesik 1-2 találat. Önmagában abban már nincsen érték, hogy nyer a PSG (1.30 körüli szorzón), viszont Mbappé lövéseiben igen, amiből elég lenne öt a boldogsághoz, ez vállalhatónak tűnik.
-
Paris SG - Juventus tipp
Kylian Mbappé 4,5 kapura lövés felettUnibet
1.90
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: sbonsi/Shutterstock