Ha tényleg nem sikerül javítania a Sevillának a következő hetekben, akkor nagyon nehéz időszak vár a klubra, ahol még azért is küzdeniük kell majd, hogy az első osztályban maradjanak. Mit tesz Julen Lopetegui utódja?
1.84
Nem Lopetegui a hibás
A BL-kudarc után azonnal elküldték Julen Lopeteguit, kissé érthetetlen módon. Oké, kikapott 4-1-re hazai pályán a Sevilla a Dortmundtól, illetve hétvégn az Atlético Madridtól 2-0-ra, de arról nem ő tehet, hogy a csapatot nyáron szétszedték. A védelem darabjaira hullott, akik érkeztek, azok nem ütik meg a szintet, illetve még sérüléssel is bajlódnak. Körülbelül olyan szintre esett vissza a hátsó alakzat teljesítménye, mint az Espanyol - Elche duóé.
Azzal egy edző nem tud mit kezdeni, ha a megszokott csapatát kiárusítják néhány hét alatt, mondván anyagi gondok vannak. Teljesen mindegy, hogy ki érkezik helyette - Jorge Sampaoli -, valószínűleg csak időleges megoldást nyújthat, utána kibuknak a hibák. Ha télen nem erősít a Sevilla, akkor a szezon második felében azért kell majd harcolniuk, hogy a bennmaradás meglegyen. Ciki vagy nem, de most teljesen más a célkitűzés Sevillában, mint egy évvel ezelőtt.
Jönnek a baszkok
A Bilbaónál a keret adott volt, érdemi változások szinte alig voltak, mindössze egy tényleg hatékony szakvezető kellett, aki fegyelmezett és képes egy kisebb csapatból a lehető legtöbbet kihozni. Ismeri a baszk virtust, érkezett is nyáron Ernesto Valverde, létező legjobb választás az Athletic Bilbao edzői posztjára. Többször is volt már a baszkok edzője, ismeri a klubot és spanyol viszonyokat tekintve az egyik legjobb szakember.
Hatékony védekezést képes összerakni, mellé olyan kontrákra építő támadójátékot, amivel maximalizálhatják az eredményességet. A gólok szépen megoszlanak a támadók között, hatékonyságban is eléggé jó százalékot hoznak (43%), Meccsenként 4-5 helyzetükből képesek 1-2 gólt szerezni, gyengébb védelmeknek nem kegyelmeznek, ez utóbbi most különösen fontos lehet.
Ennyi idő alatt nem lehet változtatni
Sevillában most teljes a káosz, úgy gondolták, hogy a legsűrűbb program közepette fogják elküldeni az edzőt, majd egyik hétről a másikra eredményeket várnak. Szerkezeti problémáik vannak, egyik hétről a másikra nem fognak megtanulni védekezni azok a játékosok, akik eddig sem képviseltek Jules Koundé vagy Diego Carlos szintet. Felelőtlen hozzáállás ez Monchiéktól, ráadásul most Jorge Sampaolitól várják a csodát, szinte azonnal.
Sampaoli tűzoltásra nem rossz, de épp azért jött el az OM-től, mert elege lett az elnökség kapkodásából, hogy szinte a semmiből kellett várat építenie, majd utána sem erősítették meg a keretet, mikor már sikereket ért el, inkább még többet vártak tőle. Sampaoli és Valverde korábban már ilyen felállásban összemérték erejüket (Sampaoli volt már a Sevilla trénere), akkor hazai pályán Sevilla nyert 3-1-re, idegenben 1-0-ra kikaptak.
Ennek öt éve, Sampaoli jó, ha egyetlen edzést megtarthat a szombati bajnokiig, szóval relevánsan nem fog tudni még beleszólni a mutatott játékba. Emiatt gondoljuk azt, hogy a Bilbaónak ilyen formában kötelező a pontszerzés, ahogyan a rúgott gól is, viszont a Sevillától még mindig nem várunk "űrfocit", így Valverde fegyelmezett védekezése mellett, valószínűleg 1,5 gól alatt tartják a hazaiakat a baszkok.
-
Sevilla - Athletic Bilbao tipp
Sevilla 1,5 gól alatt + Bilbao vagy döntetlen + Bilbao 0,5 gól felettUnibet
1.84
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org