Erre várnak már hetek óta az Egyesült Államokban - már aki ismeri a labdarúgást -, hogy végre bemutatkozzon Lionel Messi az Inter Miami csapatában. Ezt szinte a végletekig húzták, hiszen a megfelelő sorozatot kellett megtalálni, amivel hangsúlyozhatják, mennyire fontos az összetartozás és a 2026-os világbajnokság az Egyesült Államok és Mexikó számára. Messi pedig népszerűsítheti az eseményt. 

2023 júl 22. 02:00 Közvetítés: Unibet

A bevásárlás megtörtént, mehet focizni

Az elmúlt napokban jó pár médiumban megjelent az a hír, hogy Lionel Messi megérkezett Miamiba. Lefilmezték, ahogyan leszállt a magángépével, utána azt is, amikor vásárolni ment, természetesen a bemutatását sem hagyták ki. Hetek óta találgatják, mikor mutatkozhat be, végül ahogyan közeledett július közepe, úgy lett egyre világosabb, ez a sorozat nem az MLS, hanem a Leagues Cup lesz. 

Leagues Cup: Az MLS (Egyesült Államok és Kanada) és a Liga MX (Mexikó) csapatait tömörítő sorozat, viszonylag új kiírás, hiszen 2019-ben indult útjára, ez pedig mindössze a harmadik szezonja. Az első két kiírásban még meghívásos alapon működött a torna, most viszont már a két bajnokság összes klubja részt vehet benne. Mondhatni a legfeleslegesebb sorozat, ugyanis a CONCACAF Bajnokok Ligájában is ez a két liga csapatai küzdenek jobbára egymással a végső győzelemért. 

A Cruz Azul lehet tehát az első klub, amely ellen pályára lép az Inter Miami csapatában, de nem az első, aki ellen Miamiban játszik, korábban ugyanis már kétszer is pályára lépett a városban (Barcelona és Argentína képviseletében), mindkét alkalommal gólt szerzett. Vajon az első Inter Miami meccsén villan Messi és gólt szerez?

Lionel Messi góljainak száma a Cruz Azul ellen?

  • 1 vagy több gól1.87
  • 2 vagy több gól5.80
  • 3 vagy több gól21.00

Azt ne felejtsük, hogy az argentin világbajnok tényleg rendkívül gyenge csapathoz érkezik, hiába váltottak edzőt, Gerardo Martino még csak szokja az új klubját. Messi egykori csapattársa és cimborája, Sergio Busquets is megérkezett a gárdához, de ne várjunk tőlük rögtön elit formát. Busquets számára még alig ért véget a szezon, Messi pedig a tengerpartról érkezik. 

Milyen csapat a Cruz Azul?

Ha a mexikói bajnokságot nézzük, akkor tavaly masszív középcsapat voltak, idén viszont három vereséggel kezdtek, nem éppen kiemelkedő erősségű gárdáról beszélünk. Ha kivesszük Messit az egyenletből, akkor nagyjából egy szinten van a két klub, igazából itt az argentin lehet a döntő tényező, éspedig, hogy mennyi kedve lesz focizni. Azt már Párizsban megszokhattuk, hogy ő már csak levezet, óriási motivációja nincsen. Az Inter Miami játékosait viszont felpörgetheti az, hogy ott van két klasszis játékos a keretben, bizonyítani akarnak majd Messinek is. 

Inter Miami - Cruz Azul élő közvetítés

Bizonyára sok európai Messi-rajongó kíváncsi lesz az argentín játékos tengerentúli szereplésére, és szerencsénkre az aktuális klubcsapata Cruz Azul elleni mérkőzését élőben követhetjük, bár nem túl szimpatikus időpontban, szombaton hajnali kettőkor. Szerencse, hogy sok ember számára a szombat az pihenőnap.

A mérkőzést élőben követhetjük a bet365 fogadóirodánál, amennyiben rendelkezünk egy aktív számlával. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában volt egy elhelyezett fogadásunk, vagy egyenlegünk nagyobb, mint nulla.

Ha végig követted Messi eddigi karrierjét, akkor kár lenne, hogy a kedvezőtlen időpont miatt ezt kihagyd, egy ekkora áldozatot talán érdemel.

  bet365 regisztráció

Mire fogadjunk az Inter Miami - Cruz Azul meccsen?

Az említett Messi-gól mellett, jó piac lehet még az is, hogy Messi gólpasszt ad (3.75). Szintén érdekes elgondolás, hogy gólja mellett gólpasszt is ad (7.00), pozitívum, hogy fogadhatunk arra is, hogy ez nem történik meg (1.07).

Önmagában arra is fogadhatunk, hogy az Inter Miami nyer (1.95), ez azért annak ellenére sem rossz opció, hogy ez a gárda tényleg nagyon gyenge. A legjobb piac viszont az, hogy mindkét csapat betalál (1.71). Egyikük védekezése sem kiemelkedő - és akkor még finoman fogalmaztunk -, Messi érkezésével ráadásul az Inter Miami támadóoldalon jobb helyzetbe kerül, míg a védelmük azért általában egy találatot összehoz az ellenfélnek is.

  • Inter Miami CF - Cruz Azul tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.71

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Lionel Messi (Fotó: YES Market Media/Shutterstock.com)