Voltak jobb korszakai a japán bajnokságnak és most újra az ismertség középpontjába kerülhetnek. Hétvégén ugyanis két világbajnok mutatkozik be a ligában, de már így is akadnak sztárok a J-League-ben. Mire megy első meccsén Iniesta vagy épp Torres?
Vissel Kobe - Shonan Bellmare
Annak ellenére, hogy a Shonan a kiesés elől menekül, ez a forduló legjobban várt mérkőzése. A spanyolok világ- és Európa-bajnok játékosa, Andrés Iniesta bemutatkozik újdonsült klubjában. A katalán ikon levezetni ment Japánba, de 34 éves kora ellenére láthattunk tőle szép dolgokat a La Ligában is. Technikai tudásával magasan a mezőny fölé emelkedik, kérdés mennyi játékpercet bír majd a pályán. Sajnos nem játszhat a csapat másik világbajnoka, Lukas Podolski. Ő is a Visselt erősíti, de egy hosszan tartó sérülésből lábadozik éppen.
A Kobe gárdájánál nagy változások voltak az elmúlt évben, mintha megnyitották volna a pénzcsapokat. Új edzőközpont épült, két egykori klasszis játékos érkezett az elmúlt évben és gyakorlatilag a fél keretet lecserélték. Takayuki Yoshida érkezett edzői posztra, akinek ez az első komoly munkája. Ez meg is látszik a teljesítményén, mivel hiába az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező klub a Kobe, az eredmények egyelőre nem jönnek. Ingadozik a csapat formája és Yoshida nem találta a megfelelő játékrendszert.
Iniesta hozhatja meg a stabilitást és a nyugalmat a csapat számára, de azért ő gólszerzés terén nem jeleskedik, csak előkészítés szempontjából. Érdekes lesz, hogy a Shonan ellen ki fogja lőni a gólokat, mivel Podolski nincsen. Sokat tehát ne gondoljunk bele az 1.80-as hazai szorzóba, mivel a Noevir stadionban is képes belefutni egy váratlan vereségbe a Vissel Kobe. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy a vendégeknél több játékos is sérüléssel bajlódik, ez pedig rögtön más megvilágításba helyezi azt az 1.80-as oddsot.
Sagan Tosu - Vegalta Sendai
Fernando Torres megmentőként érkezhet a Sagan Tosu csapatához. A klub 21 éves történelme alatt semmi számottevőt nem ért el, középcsapatként aposztrofálták őket. Idén viszont a kiesés ellen harcolnak, aminek elkerülésében nagy segítséget nyújthat a spanyol világbajnok támadó. Még a Tsubasa kapitány alkotóját is megihlető Torres nem lesz egyedül, ugyanis elmúlt nyáron Victor Ibarbo érkezett a klubhoz, aki gyorsaságával és fizikális képességeivel kimagaslik a mezőnyből. Ő inkább előkészítésben és a helyzetek megteremtésében jeleskedik, ideális társa lehet a spanyol csatárnak.
A vendég Vegalta Sendai egy stabil középcsapatnak számít idén, ahol jól ötvözik a rutinos játékosokat a tehetséges fiatalokkal. Miért nem jutnak előrébb akkor a táblázaton? Mert Susumu Watanabe egyelőre nem találja a megfelelő kezdőjét. Japánban is kezd elterjedni a háromvédős felállás, melynek egyik jeles képviselője a Vegalta Sendai, de mivel a középpályán nincsen stabilitás, ezért sokszor belefutnak egy adok-kapokban. Ennek ékes példája a Yokohama Marinos elleni csúfos 8-2-es vereség.
Mivel a szélsőhátvédek nem zártak vissza, így a Yokohama támadói három a háromban mehettek, amiből rögtön az első gólt kapták. A védelem tehát ingatag és ezt a gyors Ibarbo simán kihasználhatja egy elfutása révén, míg Torres a sérülése után felépülve akár a bemutatkozó meccsén gólt is lőhet. A Sagan Tosu ugyan nincsen jó formában, de nagy kérdés, hogy négy nap alatt mennyire tér magához a Vegalta a megsemmisítő pofonból. A vendégeket sem szabad leírni, mert ha szerepet kap Nishimura elől, akkor ő komoly fejtörést okozhat gyorsasága révén a mostanság gyakorta háromvédős rendszert preferáló Tosu hátsó alakzatának. A 2,5 gól feletti opció nem is tűnik annyira rossz ötletnek.